Idén várható az Apple legújabb okosórájának érkezése. Nem meglepő módon az egészségügyi funkciókon lesz a hangsúly, és emiatt nem is elhanyagolható mértékben nő az óra hasznossága.
Az Apple Watch az a termék, aminek siznte mindegyik frissítését érdemes volt megvenni az előző generációhoz képest, fontos újításokat tartalmazott, vagy épp sebességnövekedést ért el. Nyilván ez a termék is elér abba a korba, mint az iPhone, amikor már csak kamerafejlesztéssel lehet valamit kicsiholni belőle, de egyelőre szó sincs erről.
A koronavírus évében különösen pikáns, hogy az Apple idei órája a pletyák, valamint az iOS 14 egy elkapott kódjából származó infók szerint folyamatosan monitorozza majd a véroxigénszintünket. Ugye a tüdőgyulladás klasszikus jelei - köhögés, mellkasi nyomás, fájdalom - mellett a véroxigénszint csökkenése az a tünet, ami egyértelműen mutatja a veszélyt. Hogy hiába veszünk levegőt, nem jut elég a testünkbe. A koronavírus is épp emiatt halálos, és emiatt kell kórházba menni: gépre kell tenni az illetőt.
A piacon eddig is volt egy csomó pulzoximéter, 10-20 ezer forint között, sőt a magyar Wiwe EKG-eszközben is végig volt ilyen. Infravörös fényt bocsát ki az eszköz, majd megméri, hogy az ujj a rajta áthatoló fényből mennyit nyel el, ebből tud következtetni a vörösvérsejtek által szállított oxigén mennyiségére. 95 és 100% között normális, 90 és 95% között már alacsony értékről beszélünk. 90 alatt meg nyomás dokihoz (én nemrég köhögtem sokat, méregettem, de csak 92-ig ment le).
De ennek a mérése nem csak a tüdőgyulladás kiszűrésére alkalmas. Több más oka lehet, ha nem jut elég oxigén a vérbe: lehet gond a vörösvértestekkel, lehet gond a vért pumpáló szívvel, és a tüdővel is akadhatnak egyéb problémák is. Az óra nem fogja tudni ezeket megjósolni, legalábbis egyelőre. A cél az, hogy egy idő után az eszköz - és a HealthKit-es eszközök sokasága - egy rakás adatot mentsenek le rólunk, és ezek együttállásából, időbeli alakulásából, valamint sok milliónyi ember hasonló adataiból pontosan lehessen látni a trendeket. Olyan tipikus egészségügyi értékváltozások írhatnak le egy betegséget, amiket ma nem sejtünk, és csak a töménytelen mérésből lehet őket észrevenni, évek alatt.
A másik idei fő képesség, az az alvásfigyelés lesz, állítólag. Az Apple-nek rengeteg ideje volt, hogy a felvásárolt szoftvert úgy módosítsa és integrálja, hogy végre ő is kijöhessen a piacra egy megoldással. Az alvás figyelése egyrészt áll az éjszakai mozgás, a szívverés, valamint a hangok - horkolás - rögzítéséből. Utóbbiakban lehet keresni alvási apnoét - légzéskihagyás -, amit meg fog erősíteni a véroxigén alakulása is. Gyakorlatilag egy Apple Watch kiválthat egy klinikai alvásfigyelést, ahol épp ezeket nézik: EKG-t, véroxigént, és kilélegzett levegőt (horkolás).
Ezzel a funkcióval végképp rá kell szokni, hogy az órát rendszeresen feldobjuk tölteni többször egy nap egy rövid időre, hogy 0-24-ben bírja, ráadásul az óra állítólag jelezni is fog este, hogy tölteni kellene, ha alvást is figyelni akarunk.
Dizájnban állítólag az Apple Watch 5 marad az irányadó, szerintem lecserélik az 5-ösöket erre, és marad a 3-as sorozat mellette, mint olcsó opció.
szucsadam
2020.03.30. 15:30
Címkék: hirdető
Van, amit gyárt az Apple, és van, amit nem gyárt. Amit nem az Apple gyárt, az általában úgy néz ki, mint amit nem az Apple gyárt, éppen ezért teheti meg a cég, hogy monitorállványt árul ezer dollárért. Néha azonban előbukkannak olyan termékek, amiket nem az Apple gyárt, és mégis olyanok, mintha az Apple gyártotta volna őket. Nem kerülnek ezer dollárba.
Az ilyen cuccoknak nagyon is lenne létjogosultsága. Ebben sokan egyetértenek.
Egyrészt szépek, és minőségiek. Ki ne szeretne szép és minőségi terméket? Azontúl passzolnak a cég termékeihez, így ha egy vállalat szeretné, hogy a munkatársak asztalára jó legyen ránézni, vagy akár csak egy egyéni vállalkozó szeretné, ha az otthon íróasztala egységes lenne, akkor ilyen termékeket választ az iMac, MacBook Pro, iPhone stb. mellé.
Én két olyan gyártóba is belefutottam mostanában, akik teljesítik ezt a kritériumot. Az egyik a Satechi.
Gyönyörű hubokat, egereket, billentyűzeteket, presentereket, távirányítókat, tartókat árulnak, alumíniumból, egyben vannak. Itt lehet megnézni a kínálatot.
A másik a Rain Design.
Az ő Apple-termékekhez készült állványai épp olyanok, mint maguk a termékek. Ha az Apple egyszercsak kitalálná, hogy az egészségmegóvás érdekében létrehoznak ők is egy innovatív laptopemelőt, ami épp így néz ki, és a nyaki gerincferdülést megelőzi, akkor simán elkérhetnének érte 29.990-et, vagy beépített vezeték nélküli töltővel együtt már inkább 59.990-et. Így csak 19 ezer forint körüli az ár.
A Rain Design termékeire még ma és holnap él a kupon, amit csak az Appleblog olvasói kapnak: írd be a vásárlásnál, hogy RAIN10 a kuponkód mezőbe, és voila. 10% kedvezmény, így nem is 19 ezer, csak 17. Csak március 31-ig!
Az AQUA Webáruház az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.