almalé és kungfu Rólunk

Tüntetnünk kellene azért, hogy az Apple újra gyártson ilyet?

Miközben a picit nagyobb kijelzős MacBook Prót vártuk, meg a megbízható billentyűzetet, nem árt felfigyelni arra, hogy a cég termékpalettájában egy ezeknél ezerszer fontosabb termék hiányzik, 2018 tavasza óta. Egy olyan termék, aminek a nemléte sokkal többet jelent, mint amit elsőre gondolnánk.

Nem árulom el, mi az. Sokan biztos rájöttetek, a többieket rávezetem.

Az Apple egyik legnagyobb selling point-ja az új vásárlók körében jelenleg a privacy, vagyis az az ígéret, hogy a cég vigyáz az adataidra. Nem hagyja, hogy mások lenyúlják, “ami az iPhone-odon történik, az iPhone-odon marad”, nem adja el, és másoknak is csak annyira hagyja eladni, amennyire muszáj.

Mit jelent a privacy? Azt, hogy az elvileg legálisan elmentett trillió bájtnyi adataink esetében beleszólásunk van abba, hogy milyen információk kikerüléséhez járulunk hozzá. Ez az adatmennyiség jelenleg csekély törvényi szabályozással lökődik egyik helyről a másikra, és az Apple abban a viszonylag kényelmes helyzetben van, hogy ezeket az adatokat már csak azzal is megvédheti, hogy ő maga nem nyúlja le őket. Nem kell gigászi erőket mozgósítania ahhoz, hogy jó fejnek tűnjön, egyszerűen elég a biznisz modellt máshogy kialakítani. Elég egy bukott iAd, és a bukást előnnyé kovácsoló ötlet.

Vannak azonban más adatszivárgások is, ez pedig a hackerek, adathalászok, másnéven a rosszfiúk által lenyúlt információk. Ha össze akarnánk hasonlítani a fenti adatmennyiséget a hackerek által lenyúlt adatokkal, akkor valószínűleg a Napot és a Földet kellene egymás mellé képzelnünk. A security azonban sokkal nagyobb meló, mint a privacy fenntartása: erre az oldalra nem hatnak a törvénymódosítások, nem hatnak a böngészőbe épített pluginek, nem érdekli őket a marketing-biztonság. Ha itt lépsz egy bábúval, a másik oldalon is lépnek, és végtelennek tűnik a küzdelem.

Az Apple pedig sokkal többet foglalkozik a privacy-vel, mint a security-vel. Mostanában komolyabban elkezdett érdeklődni utóbbi iránt is, ennek köszönhető az immár rendes bug bounty programja, de egy nagyon fontos lépésük arra mutatott, hogy gyakorlatilag minden erőfeszítésüket kétségessé teszik, és a felhasználókat mégiscsak kiteszik a támadásoknak:

megszüntették a saját routerek fejlesztését, kinyírták az akkor már sok éve nem frissített Airport családot.

airportdeparture.jpeg

És azóta sincs hír arról, hogy terveznék újra beindítani. Ami nagy kár.

A lépés különös volt, mert az Airportok a kezdetektől igen szeretett termékek voltak. Könnyű volt őket konfigurálni, nem kellett egy mezei felhasználónak mindenféle DOS-os adatlapokat nyomogatni, rá lehetett kötni adott esetben hangszórókat, és működött. De ennél is fontosabb, hogy aki akarta, minden termékét az Apple-től vásárolhatta annak érdekében, hogy eszözeit rendeltetésszerűen használhassa otthon.

Fogod az iPhone-odat, elküldesz egy fájlt cloud-ba, és a kettő között ott van egy kábé láthatatlan eszköz, egy nagyon is potenciális biztonsági rés: a router. Ha komolyan veszed azt, hogy az Apple biztonságban tartja az adataidat, mit szeretnél? Ő adja azt a routert, vagy megveszed másnál?

Nincs privacy adatbiztonság nélkül, de van adatbiztonság privacy nélkül

Ez a biztonságtechnikai cégek kedvenc szólása. Ha az Apple szempontjából vizsgáljuk, az állítás nettó szívás. Azt jelenti, hogy hiába erőlködsz a privacy-vel, ha nem figyelsz eléggé az adatok biztonságára, akkor végül valaki mégiscsak hozzáfér a féltett adatokhoz. Az Apple ennek ellenére azt üzeni, vásárolj otthonra iPhone-t, iPadet, Apple TV-t, HomePodot, Apple Watch-ot, hogy aztán az összes termék minden adatot egy routernek küldjön, ami továbbítja az adatokat, becsszó, rendeltetésszerűen. Ez szinte cinizmus.

A cég egyszerűen lusta volt. Tavaly a The American Consumer Institute (ACI) felmérése szerint az USA-beli routerek 83%-a nyitva hagyja a kaput egy támadás esetén, mert a firmware-jüket nem frissítik a támadások elkerülése érdekében. És ha abban gondolkodsz, hogy drágább routert veszel, mert abban jobb firmware dolgozik, akkor csalódsz, mert folyamatosan érkeznek cikkek arról, hogy azokban is találnak sérülékenységet. Majd te frissítesz rendszeresen, és biztos vagy abban, hgoy időben lépnek a gyártók a befoltozásra? Hát persze. Így lesz.

Ez egy nehéz terep. A routerek ára viszonylag alacsony, legalábbis az Apple mércéjével mérve. Folyamatos és komoly fejlesztéseket igényelnének, és semmilyen új ficsört nem lehet eladni általuk azon túl, hogy működnek, és hogy biztonságosak. Mennyivel egyszerűbb azt mondani, ha baj van, hogy mi mindent megtettünk, a több gyártó termékét nem kellett volna használni.

Nincs privacy adatbiztonság nélkül, de van adatbiztonság privacy nélkül, és az Apple-nek nagyon gyorsan el kellene kezdeni kiépíteni, elérhetővé tenni a saját, zárt rendszerét, legalább a saját otthonunkban, hogy ha már arra kérnek, hogy nyugodtan dőljünk hátra, ne egy potenciális veszélyforráson keresztül kapjam a biteket, amik kirajzolják a képernyőmre ezt a magasztos üzenetet.



Decemberben jön a Mac Pro és a Pro Display XDR is

A mai MacBook Pro mellé az Apple hivatalos ígéretet tett arra, hogy decemberben megvásárolhatjuk a Mac Pro és a Pro Display XDR termékeket is. Vagyis mindhárom új pro termék kapható lesz idén.

logic-pro-x-mac-pro.jpeg

Őszre ígérték. Azon túl, hogy következő hónapban jön, konkrétabbat nem ígéretek, a magyar oldalon a forintos árak sincsenek kint.



Csak Magyarországon drágább az új, 16 colos MacBook Pro

Az Apple ma mutatta be az új MacBook Prót, ami a 15-ösöket váltja: a 16-osokat. Az Apple Pro vonala tehát mostantól 13-és és 16-os színekben folytatódik.

16-inch-macbook-pro.jpg

Ahogy a pletykák is szóltak, úgy lett valóság a valóság. Vagyis a 16-os MacBook Pro nagyjából ugyanúgy néz ki, mint a 15-ös, egy picikét nagyobb. A leghosszabb oldala 2,4%-kal hosszabb, mint az elődé. Viszont kapott egy új scissor mechanikás billentyűzetet, amit Magic Keyboardnak neveznek - igen, valójában Schiller szerint az asztali verziót hozták el a laptopba, némi változtatással. Van fizikai Esc gomb, és a másik oldalon egy különálló Touch ID szkenner. A nyilak is megváltoztak kissé, fordított T alakba rendeződtek (feleakkorák lettek a jobbra-balra nyilak).

ke_pernyo_foto_2019-11-13_15_39_35.png

Ami ezen túl történt, még sokkal jobb. A proci első ránézésre ugyanaz az alapmodelleknél, azonban alapból jár egy AMD Radeon Pro 5300M vagy 5500M a vashoz, ami 2,1-szeres gyorsulást hoz a nagyobb kártya a korábbi 560X-hez képest az Apple szerint. Van lehetőség a kártya egy nagyobb RAM-mal (8 giga) szerelt verzióját kérni, eléggé ajánlott is, plusz 36.400 forintért.

512 gigás SSD van a kisebbik, egy tera a nagyobbik gépben, vagyis dupláztak a korábbi 15-ösökhöz képest. De kérhető 8 terás SSD is a laptopba, ezért az egy gigához képest 800.800 forintot kell kifizetni pluszban.

A memória alapból 16 giga, eddig is ennyi volt. 64 gigára lehet bővíteni, 291.200 forintért.

A kijelző nemcsak nagyobb, de sűrűbb is. A felbontás 3072×1920 pixel, vagyis 226 ppi-s az LCD panel. Van még a házban egy hathangszórós rendszer, szóval az ígéretek szerint ez is állatul szól majd. Jobb a hűtés, tovább bírja a rendszer maximális fordulaton.

Az ár pedig maradt ott, ahol volt, legalábbis az Apple ugyanúgy 2399 dollárra árazta a 16-osokat, mint a 15-ösöket. A forintos árak azonban jócskán emelkedtek: az alapmodellek ára 949.990 és 1.109.990 forintra alakult, szemben a 15-ösök 899.990 és 1.059.990-es cimkéjével.

A csúcsgép, 64 giga RAM-mal, 8 terás SSD-vel, nagyobb videókártyával és procival 2.311.190 forint.


2032-re nem lesz szükség iPhone-ra - állítja az Apple

Na kérem, most egy pillanatra beleláthattunk az Apple hosszú távú terveibe. Mert olyan is van, csak épp Tim Cook jobban félti a víziókat, mint a következő iPad felbontását. Míg Jobs - főleg a kétezres évek előtt - nyíltan beszélt arról, hogyan képzeli a számítástechnikát húsz év múlva, addig ma már nincsenek ilyen nyilatkozatok. Mert más megcsinálja előbb.

Jobs beszélhetett a nyolcvanas-kilencvenes években egy iPadhez hasonló számítógépről, nem kellett féltenie az ötletet, mert nem volt képes megcsinálni senki.

A The Information lap szerzett meg egy titkos Apple prezentációt, amiben a cég távolabbi terveit vetítik előre. Ez tartalmaz egy timeline-t, amin az AR térhódítását rajzolják fel. Ők a saját szemüvegüket 2022-ben tervezik piacra dobni, 2023-ban pedig már egy jobban kinéző hemcsit fejlesztenek.

Én így látatlanban megvárom a 2023-at.

Kábé egy évtized kell, írja a lap a prezire hivatkozva, hogy a szemüveg leváltsa a telefonokat. Hát ennyire hiszek az AR-ben.

Tudjátok rólam, hogy SE-t használok, mert nagyon kényelmetlen nekem egy két kézben használható, óriási kijelzővel matatni nap mint nap, séta közben, fél kézzel a gyereket ringatva, simogatva, betakarva. Nekem kell, hogy a kijelző kellően kicsi, mondhatni ideális méretű legyen. Sőt, ennél is tovább megyek: az álmom, hogy egy nap az Apple Watch teljes értékű telefon lesz, használható azokra a funkciókra, amikre most is, csak épp teljesen függetlenedik az iPhone-tól. Már majdnem megvan.

apple-iphone-xs-hands-screen-09122018.jpg

Rájöttem, hogy az iPhone számomra nagyon ritkán szükséges. Ritka, hogy pont ez a méret kell, sem az iPad mini, sem az Apple Watch nem megfelelő (mondjuk amikor pont ez kell, akkor tényleg pont ez kell). Viszont szoktatjuk magunkat a hordható eszközök újításaihoz: amióta a fülünkben hordunk egy AirPodsot vagy AirPods Prót, kezdünk megbékélni az agyunk mellett sugárzó dolgokkal, úgyhogy a szemüveg, ami kivetíti elénk az információkat, már meg sem kottyan addigra.

Végül ez az egész őrületes képernyőnövelés-mánia, amit nem tudtam és nem akartam követni, láthatóan a saját megalkotói szerint is zsákutcában végzi. Én meg várom, hogy az SE-met leválthassam valamire, tőlem akár lehet szemüveg is, Apple Watch is, mindegy. Örülök az Apple tízéves tervének.



Akár ma is jöhet a 16-os MacBook Pro

Tudom, jósoltam már pár héttel ezelőtt is, de most az a helyzet, hogy az Apple New Yorkban tart/tartott a hét elején egy zárt körű sajtóbemutatót. Persze lehet, hogy a Mac Prót vagy a Pro Display XDR-t mutatták meg az újságíróknak, de valószínűbb, hogy egy új termékről van szó. A 16-os MacBook Próról.

És mivel az Apple nagyon szeret kedden kitenni új cuccokat, én erre szavazok.

Egyébként a legutóbb az Apple egy ikont hagyott benne az egyik bétában, amiben a 16-os laptopot ábrázolták, és a Touch Bar sorában balra és jobbra is egy különálló gomb volt látható:

ke_pernyo_foto_2019-11-12_9_22_41.png

Egy később talált képen pedig egyértelmű a dolog: kiderült, hogy nem lustaságról, elnagyolt ikonrajzolásról van szó, mert az új laptop tényleg különálló ESC gombot kap, a másik odlalon pedig egy különálló TouchID-s bekapcsológombot. A kettő között lesz a Touch Bar.

macbookpro16touchbar.png

Egyébként továbbra is csak annyit tudunk, hogy az Apple célja végig az volt, hogy beleférjenek a mostani 15 colos házba. Egyébként hamis az állítás, hogy a 16 col a 15 és a régi 17 colos közé ékelődik be félúton: a 15 colos vas valójában 15,4 col, a 17 meg 17 volt, vagyis a méretbeékelődést inkább így kell elképzelni:

me_ret.jpeg

Állítólag a kijelző körülött található ráma csökkentésével akarják elérni a kijelző méretnövekedését, miközben állítólag a processzorban sem térnek el a mostani 6 magos, kilencedik generációs Intelektől, amiket nyolc magossá lehet upgrade-elni.

Viszont a felbontás jócskán növekedhet, 3072×1920 pixelre számítanak a mostani 2880×1800 helyett, LCD panelen. Fontos változás lehet még a régi scissor billentyűzet, vagyis a butterfly kukába dobása, valamint az ár, amiről eddig csak találgatás volt. De egymillió forint felett lesz az induló, az szinte biztos.




süti beállítások módosítása