Elkészítettem a táblázatot, ami az egyes szolgáltatóknál kiírt iPhone árakat tartalmazzák. Mellettük az alapból felkínált díjcsomag ára is, az ezekben foglalt szolgáltatások változhatnak, illetve ezek árazása is eltér. Alul a kártyás csomaggal kínált árak láthatóak.
Melyik szolgáltatónál vegyek iPhone-t?
iPhone 11 Pro: kipróbáltuk!
Még mindig nagyon drága, de talán ledolgozta a lemaradását, méghozzá úgy, hogy közben megtartotta az értékeit is. Teszt.
Tölthető az iOS 13 és a Watch OS 6 és az Arcade
Eljött a szeptember 19 estéje, ami szeptember 19 délelőttje Cupertinóban, így már tölthetőek a legújabb rendszerek bizonyos példányai. Konkrétan az iOS és a watchOS, valamint elvileg az Arcade is elérhető vele. Holnap pedig jönnek az iPhone-ok és az új Apple Watch, valamint Csaba tesztje a 11-esekről.
Itt most bemásolom nektek az összes iOS és watchOS ficsört, és kékkel kiemelme belőle, amire érdemes első körben figyelni, amit először fogtok próbálgatni.
Sötét mód
- * Ütemezhető, hogy automatikusan bekapcsoljon naplementekor, egy adott időben, illetve bekapcsolható a Vezérlőközpontból is
- * Négy új rendszerháttérkép, amely megjelenítése automatikusan igazodik a Világos és Sötét módhoz
Kamera és fotók
-
* A könyvtárából válogatott képek összegyűjtve jelennek meg a vadonatúj Fotók lapon, ezáltal egyszerűen megtalálhatja, újraélheti és megoszthatja a fotóit és videóit
- * A hatékony fotószerkesztési eszközökkel egyszerűen szerkeszthetők, módosíthatók és megtekinthetők a fotók
-
* Videószerkesztés több mint 30 olyan új eszközzel, mint a Forgatás, Körbevágás és Javítás
- * Növelhető vagy csökkenthető a Portrémegvilágítás intenzitása iPhone XR-en, iPhone XS-en és iPhone XS Maxon
-
* Monó high-key megvilágítás – egy új portrémegvilágítási effekt – a fehér háttérrel rendelkező monokróm potrékhoz iPhone XR-en, iPhone XS-en és iPhone XS Maxon
Bejelentkezés az Apple-lel
-
* Anonim módon jelentkezhet be a funkciót támogató alkalmazásokba és webhelyekre a meglévő Apple ID-jával
- * Egyszerű fiókbeállítás, amelyhez csak név és e-mail-cím szükséges
-
* Az E-mail elrejtése funkcióval megoszthat egy egyedi e-mail-címet, amely automatikusan továbbítva van Önnek
- * Beépített kétlépéses hitelesítés a fiókja védelméhez
- * Az Apple nem követi és nem készít profilt Önről, miközben a kedvenc alkalmazásait használja
Arcade szolgáltatás az App Store-ban
-
* A játékokkal játszhat iPhone-on, iPod touchon, iPaden, Mac gépen és Apple TV-n
- * A nagyméretű alkalmazások most már letölthetők akár mobilhálózaton keresztül is
- * Az elérhető alkalmazásfrissítések megtekinthetők, vagy az alkalmazások törölhetők a Fiók oldalon
Térképek
-
* A Körbenézés funkcióval nagy felbontásban, interaktív 3D-s élménnyel fedezhetők fel a városok
- * Gyűjtemények az Ön által kedvelt helyek listájához, amelyek egyszerűen megoszthatók a barátokkal és családtagokkal
-
* Kedvencek a naponta felkeresett helyekre való gyors és egyszerű navigáláshoz
-
* Valós idejű tömegközlekedés, valós idejű repülőjárat-információk és természetesebb hangú részletes navigáció
Emlékeztetők
-
* Gyors eszköztár a dátumok, helyek, jelölők, mellékletek és egyebek emlékeztetőkhöz való hozzáadásához
- * Új intelligens listák – Ma, Ütemezett, Megjelölt és Összes – a közelgő emlékeztetők egyszerű nyomon követéséhez
- * Alfeladatok és csoportosított listák az emlékeztetők rendszerezéséhez
Siri
- * Személyre szabott Siri-javaslatok az Apple Podcastokban, a Safariban és a Térképekben
-
* Világszerte több mint 100 000 élő rádióállomás érhető el a Sirivel
-
* Beépített Parancsok alkalmazás
Memoji és Üzenetek
- * Új memoji-testreszabási lehetőségek, többek közt új hajstílusok, fejfedők, smink és piercingek
- * A memoji-matricacsomagok az Üzenetekben, a Mailben és harmadik felek alkalmazásaiban elérhetők az összes iPhone-modellen
- * Most már megosztható az Ön neve, fotója és akár memojija a barátaival
- * A keresés fejlesztéseivel könnyen megtalálhatók az üzenetek az intelligens javaslatoknak és kategorizált találatoknak köszönhetően
CarPlay
-
* Vadonatúj CarPlay-irányítópulttal egyetlen képernyőn elérheti a zenéit, navigációt és az intelligens Siri-javaslatokat
-
* Vadonatúj Naptár alkalmazás napi nézettel, a megbeszélésekre való navigáció vagy azok felhívásának lehetőségével, valamint a kontaktokkal való találkozók rendszerezésével
- * Apple Music-albumborító a kedvenc dalának egyszerű megkereséséhez
- * A Ne zavarjanak vezetés közben funkció már elérhető a CarPlayben
Kiterjesztett valóság
- * Személyek kitakarása az alkalmazásokban, amivel természetes módon helyezhet virtuális objektumokat személyek elé vagy mögé iPhone XR, iPhone XS és iPhone XS Max használatával
- * Mozgásrögzítés az alkalmazásokhoz, amellyel megérthető egy személy testhelyzete és mozgása, így animálhat egy karaktert, vagy műveleteket végezhet virtuális objektumokkal iPhone XR, iPhone XS és iPhone XS Max használatával
- * A több arc követésével egyszerre akár 3 arcon is elhelyezhető AR-tartalom, így azzal barátaival együtt szórakozhat iPhone XR, iPhone XS és iPhone XS Max használatával
- * Az AR-gyorsnézettel egyszerre több AR-objektumot tekinthet meg, vagy léphet interakcióba velük
- * A feladó blokkolásával a blokkolt feladó e-mail-üzenetei közvetlenül a kukába kerülnek
- * A beszélgetés némításával leállíthatja egy túl aktív e-mail-beszélgetés értesítéseit
-
* A formátumsávval egyszerűen hozzáférhet a szövegformázási eszközökhöz és az összes típusú melléklethez
- * Betűtípusok támogatása az összes rendszerbetűtípushoz, valamint az App Store-ból letöltött új betűtípusokhoz
Jegyzetek
- * A jegyzetei vizuális bélyegképként való megjelenítésével kiegészített galérianézetben könnyen megtalálhatja a keresett jegyzetet
- * A megosztott mappákkal másokkal együtt dolgozva hozzáférést adhat a jegyzetek teljes mappáihoz
- * Még hatékonyabb keresés a jegyzetekben és szövegben lévő képek vizuális felismeréséhez
-
* Új ellenőrzőlista-lehetőségek az ellenőrzőlista-elemek egyszerű átrendezéséhez, behúzásához vagy a bejelölt elemek lista aljára történő automatikus áthelyezéséhez
Safari
- * A frissített kezdőoldal tartalmazza a kedvenceket, a gyakran felkeresett és legutóbb látogatott webhelyeket, valamint Siri-javaslatokat is
-
* Az Intelligens keresés mező megtekintési lehetőségeivel gyorsan hozzáférhet a szövegméret-vezérlőkhöz, az Olvasó nézethez és a webhelyenkénti beállításokhoz
- * A webhelyenkénti beállításokkal kiválasztható az Olvasó nézet, valamint engedélyezhetők a tartalomblokkolók, a kamera, a mikrofon és a helyhez való hozzáférés az egyes webhelyek számára
-
* Letöltéskezelő
QuickPath
-
* A csúsztatva gépeléssel egyszerűbben gépelhet egy kézzel útközben
- * Akár mondat közben is válthat a csúsztatás és koppintás között
-
* Helyettesítő szavak a prediktív sávon
Szövegszerkesztés
- * A görgetősáv mozgatásával közvetlenül húzhatja a görgetősávot a hosszú dokumentumokban, weboldalakon és e-mail-beszélgetésekben való gyors navigáláshoz
- * Gyorsabb és pontosabb kurzornavigáció – csak fogja meg és mozgassa a kívánt helyre
-
* Szövegkijelölés javítása az egyszerűbb kijelöléshez; csak koppintson és legyintsen a szövegen
Betűtípusok
- * Az App Store-ból egyéni betűtípusokat szerezhet be a kedvenc alkalmazásaiban való használathoz
- * Betűtípusok kezelése a Beállításokban
Fájlok
-
* A Fájlok támogatja a külső meghajtókat, így elérheti és kezelheti az USB-meghajtókon, SD-kártyákon vagy merevlemezeken lévő fájlokat
- * SMB-támogatás a munkahelyen lévő szerverekhez és otthoni PC-kez történő csatlakozáshoz
- * Helyi tárhely a mappák helyi meghajtón való létrehozásához és kedvenc fájlok hozzáadásához
- * A Zip és az Unzip támogatása Zip-fájlok létrehozásához és kibontásához
Egészség
- * A személyes adatok új Összegzés nézete, amely többek közt tartalmazza a riasztásokat, kedvenceket és a gyakran használt alkalmazások és eszközök legfontosabb adatait
- * A fontosabb egészségügyi adatok a gyakran használt alkalmazásokból és eszközökből, amelyek hasznos diagramokon és grafikonokon jelzik a trendek időbeli alakulását
-
* Cikluskövetés funkció a menstruációs ciklus olyan információinak naplózásához, mint a vérzés szintje, tünetek és termékenységi mérőszámok
-
* Hallással kapcsolatos adatok a környezeti hangszintekhez az Apple Watch Zaj alkalmazásából, a fejhallgató hangszintjeiből és a hallásvizsgálatok audiogramjaiból
Apple Music
-
* Az időben szinkronizált dalszöveg még szórakoztatóbbá teszi a tartalmak hallgatását a tökéletesen időzített dalszöveggel
-
* Több mint 100 000 élő rádióállomás világszerte
Képernyőidő
- * A funkció 30 napnyi használati adatot hasonlít össze az előző hetek Képernyőidő-adataival
- * Kombinált korlátok, amelyek tartalmazhatnak több alkalmazáskategóriát, adott alkalmazásokat vagy webhelyeket egy kategórián belül
- * „Még egy perc” lehetőség a munka gyors mentéséhez vagy a játékból való kijelentkezéshez a Képernyőidő-korlát elérésekor
Adatvédelem és biztonság
- * Engedélyezés egyszer helyzetengedély, amellyel engedélyezhető, hogy az alkalmazások egyszer hozzáférjenek az Ön helyzetéhez
-
* A háttérben történő követés jelzései értesítik, amikor egy alkalmazás a háttérben használja az Ön helyzetét
- * A Wi-Fi és a Bluetooth fejlesztései segítenek megakadályozni, hogy az alkalmazások az Ön engedélye nélkül hozzáférjenek a helyzetéhez
- * A helyzetmegosztási vezérlőkkel egyszerűen letilthatja a helyzetadatokat a fotók megosztásakor
A rendszer által nyújtott élmény
- * Wi‑Fi-hálózatok és Bluetooth-kiegészítők kiválasztása a Vezérlőközpontban
- * Újratervezett, nem zavaró hangerőszabályzó a bal felső sarokban
- * Teljes képernyős képernyőfotók a weboldalakról, Mail-üzenetekről, iWork-dokumentumokról és a Térképekről
-
* Újratervezett megosztási lap intelligens javaslatokkal, amelyeknek köszönhetően néhány koppintással megoszthatók a tartalmak
-
* A Dolby Atmos-lejátszás fantasztikus hangélményt kínál iPhone XR-en, iPhone XS-en és iPhone XS Maxon a Dolby Atmos-, Dolby Digital- vagy Dolby Digital Plus-hangsávokkal rendelkező tartalmaknál
Nyelvi támogatás
- * 38 új billentyűzetnyelv támogatása
- * Prediktív bevitel kantoni, holland, hindi (dévanágari), hindi (latin), najdi arab, svéd és vietnámi billentyűzeteken
- * A külön emoji- és földgömbbillentyű egyszerűvé teszi a nyelvek közti gyors váltást és az emojik gyors kiválasztását iPhone X-en és újabb modelleken
-
* Automatikus nyelvészlelés a diktáláshoz
Teljesítmény
-
* Akár 2-szer gyorsabb alkalmazásindítás*
-
* Akár 30 százalékkal gyorsabb Face ID-feloldás iPhone X-en, iPhone XR-en, iPhone XS-en, iPhone XS Maxon**
- * Átlagosan 60 százalékkal kisebb alkalmazásfrissítések*
- * Akár 50 százalékkal kisebb alkalmazások az App Store-ból*
Egyéb funkciók és javítások
-
* Némíthatja az ismeretlen hívókat, hogy csak a Kontaktokban, Mailben és Üzenetekben szereplő, ismert számoktól érkező hívásokat fogadja, a többi hívás a hangpostára lesz irányítva
- * Az optimalizált akkumulátortöltés csökkenti azt az időt, amelyet alatt az iPhone teljesen fel van töltve, és ezzel lelassítja az akkumulátor öregedését
- * Az Alacsony adatforgalmú mód csökkenti az adathasználatot a mobilhálózaton vagy a kijelölt Wi-Fi-hálózatokon
-
* PlayStation 4 és Xbox vezeték nélküli vezérlő támogatása
- * Az iPhone keresése és a Barátok keresése mostantól egyetlen alkalmazásban érhető el, amellyel akkor is megkereshető egy hiányzó eszköz, ha nem tud csatlakozni a Wi-Fi- vagy mobilhálózatra
- * A Könyvek olvasási céljai segítenek abban, hogy az olvasás mindennapi szokássá váljon
- * A Naptár támogatja a mellékletek eseményekhez történő hozzáadását
- * A Családi megosztási hotspot a család eszközeihez, hogy azok automatikusan csatlakozzanak az Ön közeli iPhone személyes hotspotjához
- * Az Otthon alkalmazás újratervezett vezérlői a HomeKit-kiegészítőkhöz, amelyek tartalmaznak egy kombinált nézetet a több szolgáltatást tartalmazó kiegészítőkhöz
WatchOS
-
új komplikációk
-
új Tevékenységtrendek aktivitás-kijelzés
-
önállóbban használható saját App Store
-
cikluskövetés és hallásmegóvás saját appokkal
A watchOS Series 1-től felfelé elérhető lesz, de egyelőre csak Series 3-tól felfelé mászik fel. az iOS 13 6s-től és SE-től felfelé mászik fel, az említettek még támogatottak persze.
Az Apple nem adott ki 5G-s iPhone-t idén? Jól tette!
Sok egyéb mellett azért is sokan támadják az Apple-t, hogy az új iPhone-okban nincs 5G-s csatlakozási lehetőség. Olyanok is fanyalognak ezen, akiknek nincs esélye arra, hogy lásson egyáltalán mmWave hullámot 2020 előtt.
Azon túl, hogy az Apple sosem sietett az ilyesmivel, és jellemzően akkor vezet be egy technológiát a telefonjába, ha az egyébként használható, butaság is lett volna sietni.
Egyrészt a Cnet cikke is felhívja a figyelmet, hogy még korai fázisban vannak a fejlesztések. Egyelőre külön 5G chip és 5G modem kell egy telefonba ahhoz, hogy képes legyen a hálózaton kommunikálni, ez pedig több helyet foglal a készülék belsejében. Hamarosan azonban érkeznek az integrált chipek, amikből már csak egy kell, és az is kisebb lesz. Jönnek a multimodal modemek, amik különféle hálózatok között tud váltani könnyen.
Én pedig hozzátennék még egy érvet: DSS. Talán a legfontosabb 5G-s fejlesztés a mmWave mellett. Kevesen tudják, hogy az 5G nem csak magas frekvencián kommunikál, hanem egészen alacsonyakon is, annak érdekében, hogy minden készüléket a neki leginkább megfelelő adatkapcsolattal lássa el. Akinek nagy sávszélesség kell, és elérhető neki, kap mmWave-et, akinek kis késleltetés, de apró csomagokat küldözgetne, egy megbízhatóbb, alacsonyabb sávból válogat. A DSS pedig az, ami lehetővé teszi, hogy az 5G-s ügyfeleket is ki tudják szolgálni a 4G spektrumblokkban. Vagyis nem kell fenntartani az egyelőre kevés 5G-s ügyfélnek külön tartományt, nyugodtan lehet osztozni rajta bárkinek, így pedig könnyebb optimalizálni a szolgáltatóknak, emiatt végül mindenki jól jár. Csakhogy a DSS-hez a hálózatot és a készülékeket is fel kell készíteni, és csak 2020-ra ígérik az első ilyen tudással rendelkező eszközöket.
Most akkor hány kamerával tud egyszerre felvenni az iPhone és MIT?
Van egy kis kavar a fejekben az iPhone 11 Pro 3+1 lencséje miatt, miután a keynote-on a FiLMiC Pro nevű app bemutatója nem sikerült nagyon egyértelműre. Ez itt:
Azóta ahányan írnak róla, annyiféle megfejtés érkezik. A fejtörést NEM az okozza, amit látunk. Világos, hogy az appban láthatjuk egyszerre, szimultán az összes kamera képét, és hogy kényelmesen válogathatunk a nézőpontok között, állítgatás nélkül közelíthetünk, válthatunk széles látószögre, vagy akár a szelfi kamerával, magunkra. Az igazi okosság ott kezdődik, amikor egyszerre több kamerát is kijelölünk, és így indítjuk meg a felvétel gombot.
A kérdés az: ha elindítjuk a felvételt, akkor milyen fájlt kapunk eredményként?
Egyetlen videófájlt, ami úgy váltogatja a széles látószöget és a telefotót, ahogy mi váltogattuk a felvétel során, szelfi kamerát használva pedig a bal felső sarokba égetve a második kamera képét, vagy két videófájl lesz az eredmény?
A válaszhoz hallgassuk meg, miket állítanak fent az úriemberek. Azt mondják, hogy ezzel FiLMiC Pro ficsörrel egyetlen felvétellel:
- Kétszer annyi nyersanyagom lesz ugyanazzal a beállással
- Shot reverse shot jeleneteket tudok készíteni. Vagyis azt, amikor két ember beszélget, egymásra néz, és az ő beállításukkal, valamint a vágásokkal érik el, hogy a nézőnek világos legyen: ezek egymással beszélgetnek. Ha pedig ilyet akarnak vágni iPhone 11 Próval úgy, hogy a beszélgetést egyszerre veszik fel, a két ember közé egy iPhone-t téve, akkor ez csakis két fájllal érhető el. Ilyen a shot reverse shot:
Sokan állítják, akár mind a négy kamera képét felvehetjük egy időben, és noha ezt cáfolni nem tudjuk, nem tartjuk valószínűnek ezt a szintű teljesítményt nagy felbontás mellett.
Mindenesetre jó hír, hogy az egyidejű rögzítés nem csak az iPhone 11 Próval jön el, a 11, sőt, a tavalyi XS-ek és XR is képes erre.
Az XS biztosan csak két felvételt tud egyszerre, mégpedig ilyen párosításokban:
Nem tudni, a 11 és a 11 Pro mit tud majd ezen a fronton, de a fentinél biztosan többet.
Azt sem lehet egyelőre tudni, hogy a két fájl milyen minőségű lesz. A lencsék képesek a 4K/60Hz-es felvételre, de ahhoz azért kell egy írási sebesség, hogy ebből egyszerre kettőt rögzítsen a rendszer. Lehet, hogy itt már csak 1080p elérhető? Az biztos, hogy a júniusban kiadott API alapján a fejlesztőknek esetenként alacsonyabb minőségű stream-mel kell dolgozni, attól függően, hogy a programjuk milyen erőforrásigényt tesz még a processzorra.
Azt sem tudni, hogy a fájlok a Camera Rollban jelennek meg, vagy a program saját könyvtárában, hogy aztán minden utólagos szerkesztést ott kelljen elvégezni (csak nem!).
És ez utóbbi tényleg baromi fontos, mert többé nem kell az influenszereknek magukat videózni úgy, hogy a fejük mögött, alig láthatóan ott legyen a téma is, hanem egyszerűen rögztik magukat is, és a témát is, majd otthon, utólag úgy vágják, hogy az adott pillanatban a legjobb felvételt tegyék láthatóvá. Így filmes hatást érnek el egy egyszerű utcai beszélgetés, fagyikérés, reklamálás, rendőri igazoltatás során, anélkül, hogy vinnének stábot, meg egyáltalán, akármit. A mikrofonok zoom funkciója pedig lehetővé teszi, hogy a háttérzaj ellenére a beszélgetések hallhatóak legyenek - bár a zoom ilyenkor valószínűleg csak a hátlapi téma felé érvényes.
Korunk jotóbereinek szelfibotos önrögzítése nemsokára így egy ciki első állomásnak tűnik majd, és új tehetségeket is láthatunk majd, akik mestereivé válnak a dupla kamerában gondolkozásnak, és az e szerinti felvételeknek.
A képesség csak a FiLMiC Pro appal lesz elérhető az iPhone 11 Prók esetében, a gyári kamera app nem tud majd ilyet. Ez a. FiLMiC Pro program már csak iOS-re lesz elérhető állításuk szerint, vagyis Androidra nem.