almalé és kungfu Rólunk

Legyen Apple Watch Junior és Apple Watch Senior?

Az Apple Watch baromi jó okosórává nőtte ki magát az elmúlt években. A divat felé kacsingatással pedig az Apple elérte, hogy mára mindenki, aki kockázatok nélküli okosórát akar venni, ami egyszerűen csak működik és jól néz ki, Apple Watch-ot választ. Akinek nem az van, egy kicsit túlságosan geeknek látszik.

Az eszköz sok mindenre jó, vannak, akik leginkább az edző funkciói miatt veszik, mások az értesítéseket imádják, vagy még inkább az egészet, úgy együtt. De vannak bizonyos funkciók, amiket érdemes külön kezelni.

Az óra néhány képessége például kifejezetten jól használható speciális helyzetekben, speciális életkorban: szívesen vennénk egy leegyszerűsített okosórák a gyerekünknek, hogy ha nem érjük el, lássuk, merre jár. Az EKG és az elesés-érzékelő miatt pedig a szülőknek, nagyszülőknek vásárolnánk szívesen Apple Watch-ot, hogy segítsen nekik, ha baj van. Emellett nem szeretnénk rájuk zúdítani az óra összes képességét, mert nem látják át, és megijednek tőle.

apple_watch_3_thumb800.jpeg

Mindkét esetre igaz, hogy kifejezetten hátrány az óra valamennyi funkciója, együtt. A gyerekünkre, azon túl, hogy nagyon korán egy divatos okoskütyüt akasztunk, és ezzel egyéb kellemetlenségeket váltunk ki a körülötte lévő közösségben, még rá is neveljük a kijelzőn való pötyögésre.

Egy Apple Watch Junior fontos képességei:

  • követhetőség családon belül
  • könnyű telefonos vagy messages elérés, szintén kizárólag családon belül
  • esetleg fejlesztő vagy tanulást könnyítő appok, órarend, naptár, ellenőrző kérdések megválaszolása tanulás után
  • tétlenségfigyelés

A többi funkció vagy nem fontos, vagy kifejezett káros. És fontos lenne az is, hogy az eszköz kifejezetten NE legyen divattermék, ne legyen drága, minél kevésbé legyen hivalkodó.

Egy Apple Watch Senior fontos képességei:

  • EKG rendszeresen, figyelmeztetés rá
  • pulzusmérés rendszeresen
  • elesésfigyelés
  • segélyhívás automatikusan
  • távoli app telepítés, távoli beállítások
  • minél kevesebb értesítés, kérdés, “zargatás”
  • kontrasztos, nagy betűket használó kijelzés

Tudom, a jelenlegi Apple Watch hardveresen mindegyik verziót meg tudja valósítani, de valójában azzal, hogy svájci bicskának számítanak ezekre az esetekre, a többlettudásuk inkább káros (mivel a fenti funkciók kicsikarása többletmunka lenne), és az árat is növeli. Meggyőződésem, hogy többen szerelnék fel a gyereküket, szüleiket, nagyszüleiket Apple Watch-csal, ha erre lenne valamiféle családon belüli, specializált lehetőségük, és a termékek kifejezetten az adott korcsoportra lennének finomhangolva, out of the box.



Miért vennénk meg az Apple saját Find My Everything eszközét?

Szólnak már a pletykák egy ideje arról, hogy az Apple saját tracking eszközt tervez, amit mindenfélére lehet erősíteni. Egy kis kütyü, amivel a táskánk, pénztárcánk, kutyánk, macskánk, neadjisten gyerekünk ruházata egy-egy Find My eszközzé válik, a most megújuló Find My appban. Láthatjuk az aktuális helyzetét, csakúgy, mint az iPhone-unknak, Macünknek.

Vannak már ilyenek a piacon. A most felkapott Tile mellett korábban TrackR kínált hasonló megoldást - ezt én is használtam -, valamint különféle kutya-macska nyakörvek segítenek behatárolni az aggódásaink tárgyának földrajzi helyzetét.

tile-tracker-deals.jpg

Az, hogy az Apple saját terméket ad ki a célra, a szokásos előnyökkel jár: elterjeszti az eddig kevésbé tech-érzékenyek körében az ilyen cuccok használatának lehetőségét, valamint integrálja egy appba, egy rendszerbe az összes fontos eszközünk földrajzi helyzetét.

Két dolog van, amiben még fontos lenne fejlődni:

1. Akkumulátor élettartam

Sajnos ezek az eszközök aprók. A helymeghatározás pedig erőforrás-igényes, főleg ha a GPS is bevetésre kerül. A TrackR a mai napig ingyen küldözgeti postán a csereelemeket, én azonban leszoktam a cserélgetésről is. Olyan gyorsan lemerül az eszköz, ezáltal olyan megbízhatatlan az egész szolgáltatás, hogy nincs értelme.

Persze azóta már új technológiák vannak, a vezeték nélküli töltési lehetőség pedig új lendületet ad az ilyen cuccoknak. Ettől függetlenül igaz, hogy ezek az eszközök ritkán kellenek, de akkor nagyon. Ha viszont a “nagyon” előtt egy nappal merültek épp le, akkor az eszköz megtalálásának valószínűsége épp akkora, amekkora az eszköz megvásárlása előtt. Fontos, hogy az Apple megoldást találjon erre, vagy a töltés könnyítésével, vagy az akksi méretével, esetleg az alkalmazott technológia energiafogyasztásával.

A pletykák szerint az Apple kivehető, cserélhető akksiban gondolkozik. Egy ilyen Apple-tracker olyasmi lenne, int az AirPods: az iPhone-hoz lenne kötve, értesítés jönne, ha túl messze kerül tőlünk a cucc. Azon sem lepődnék meg, ha csak ezt tudná az eszköz (eltávolodás-érzékelés), plusz a közösségi keresés.

2. Közösségi keresés

Az új operációs rendszerekkel a Macek és iOS eszközök helyzetét úgy is meghatározhatjuk majd, hogy azok offline-ban vannak. Hogyan? Ugyanúgy, ahogy a TrackR-nél is: a tracker eszköz beaconné válik, alacsony fogyasztású jeladóvá, és a környező, hasonló terméket birtokló felhasználók segítenek a megtalálásban. Ha egy TrackR “elveszett” állapotba kerül, ezt a jelet sugározza, a mellette elhaladó másik TrackR eszköz ezt a jelet érzékelve elküldi a TrackR központjába a megtalálás tényét és helyét, amit aztán mi is megkapunk.

Itt a lényeg az, hogy sok vagy kevés - megfelelő eszközzel rendelkező - ember megy el az elveszett eszköz mellett. Egy iOS esetében ez a szám egyértelműen sokkal nagyobb, mint bármilyen gyártó esetében. De azért itt gondolkozzunk el egy pillanatra: vajon ez azt jelenti, hogy termékké változtat minket az Apple? Ha az új eszközének egyik legfontosabb előnye, hogy sokan vagyunk, akik a cégtől vásároltunk, és ezt az előnyt beárazzák, akkor tulajdonképpen minket adnak el?

És hogy mennyibe kerülne? A Tile 30 dollár, így feltételezhetünk egy 49 dolláros irányt. 20 ezer forint, trackerenként.

Lehet, hogy már jövő kedden kiderül.



Hogyan figyeli az Apple az álmunkat?

Már régóta mennek a találgatások arról, milyen is lesz az Apple alvásfigyelője, amin - több forrás beszámolója alapján - a cégnél gőzerővel dolgoznak. Amit lehet sejteni, hogy az Apple Watch, ha fent hagyjuk éjszakára, figyel több életfunkciót, és azokból következtetést von le az alvás minőségére vonatkozóan. Van esély arra, hogy már jövő kedden be is mutatják a funkciót, akár az 5-ös órákkal együtt, de arra is, hogy nem is kell hozzá az új hardver. A korábbiakkal is menni fog, reméljük.

apple-watch-s4-new-complications.jpg

Na jó, de ha egész nap hordom az órát, hogyan hordjam éjszaka?

Az egész ötletnek ez a legnagyobb rákfenéje. Eddig is voltak különféle alvásfigyelők, külön eszközök, amiket az ember csak éjszakára vett fel. Az Apple ötlete, hogy ezt a funkciót is az egész nap óraként, EKG-eszközként, fitneszeszközként használt Watch lássa el, feltételezi, hogy az eddig éjszaka töltött Watch-ot ezentúl máskor kell tölteni.

Sokkal ésszerűbb lett volna egy külső, olcsó érzékelőt kifejleszteni, ami a Watch-csal vagy az iPhone-nal kapcsolódik, de akkor nem az óra eladását boostolná a funkció, vagyis rossz ötlet. Tim Cook szempontjából.

Állítólag az Apple erre azt találta ki, hogy bekapcsolt Sleep Tracking mellett az óra jóelőre figyelmeztet estefelé, hogy ha le akarsz feküdni a szokott idődben, akkor most tedd töltőre az órát.

És milyen információt kapok majd? Mihez kezdjek ezekkel?

Az Apple, miután felvásárolta a Beddit nevű app fejlesztőjét, kiherélte azt a programot. Kivette belőle a Sleep Score pontszámokat, amik elvileg mérhetőséget adtak az alvásminőségnek. Nyilvánvaló, hogy az ilyen pontszám egyrészt nem ad lényeges információt a felhasználónak, másrészt nagyrészt kamu. Az Apple szerintem inkább a dolog egészségre gyakorlolt hatását célozza meg, és mint az EKG esetében, csak a baj esetén figyelmeztetne. Veszélyes apnoé, légzéskimaradás, és az egészséges alvásidőre vonatkozó ajánlások - első körben ez lenne a cél.

Meg persze az adatgyűjtés. Az alvás továbbra is több szempontból vakfolt, nehezen mérhető terület, a klinikai alvásvizsgálatokra kevesen mennek el, az ottani alvás szükségszerűen zavart, és általában olyanok vesznek részt rajta, akiknek egyébként is baja van már. Azzal, hogy mindenki méri magát, és az adatokat összeöntik, nagyon jól elemezhető információk állnak majd rendelkezésre ahhoz, hogy fel lehessen ismerni az alvás valódi minőségét. Hogy valódi Sleep Score-unk legyen.

Más miatt is jó lesz éjszaka viselni az órát. Például ha felébredünk, a Watch tudni fogja, és lekapcsolja az ébresztőt az iPhone-on is. Ha ébresztés van, az óra jelez, de backup-ként az iPhone-t is használja. Vibráló ébresztés, Do Not Disturb automatikusan, ha lefeküdtünk, és külön komplikáció csak az alváselemzéshez: lassan lesznek olyanok, akik csak az ágyban viselik majd az Apple Watch-ot.




süti beállítások módosítása