almalé és kungfu Rólunk

Éljeeeen! Az Apple visszahozza a régi scissor mechanikás billentyűket Kuo szerint

A butterfy mechanika, ami a scissor váltotta 2015-ben, hogy rövidebb leütési utat, ezáltal vékonyabb kialakítást tegyen lehetővé, gyakorlatilag a káromkodással egyenértékű lett. Nem mindenkinek vannak vele problémái, de azért elég sokaknak, szennyeződések miatt képesek úgy elromlani, hogy utána nem tudják ellátni az alapfunkciójukat.

A butterfly-nak idén a negyedik generációját adta ki az Apple, valamennyi váltásról elmondható, hogy azért kellett, mert az előző még mindig produkálhatott hibákat a mindennapi használat során. Nagyon vékony szilikon réteget lehet ma is venni a billentyűkre, amitől szebb ugyan nem lesz a laptop, de szennyeződés sem éri a mechanikát.

54fdec23ecad048d51ceb0cc-703-527.jpg

Az elemző Kuo szerint azonban idén minden megváltozik: jönnek majd az új MacBook Air-ek, amikben újra a scissor mechanika, vagyis a jól bevált, elnyűhetetlen megoldás kap majd helyet. Pontosabban annak egy új generációja. A MacBook Prókban 2020-tól lesz scissor mechanika, addig marad a butterfly.

Hát ez éljen. Már kezdtem azt hinni, hogy az új laptopok legfontosabb tesztelendő ficsöre ezentúl már mindig az lesz, hogy vajon hosszú távon használható-e a billetntyűzetük.



Az Apple frissítheti hamarosan a Touch Bar nélküli MacBook Prókat

MacBook Pro Escape-nek is nevezik azokat a laptopokat - a megmaradt fizikai ESC gomb miatt -, amiket az Apple idén nem frissített. Sőt, utoljára 2017-ben.

macbookpronotouchbar-800x475.jpg

Ezek az Apple legolcsóbb MacBook Prói, de nem csak spórolásból választják egyesek. Vannak, akiknek a Touch Bar felesleges: számukra most az alternatíva az, hogy vesznek egy hetedik generációs processzorral ellátott gépet, a nyolcadik generáció helyett. Vagyis lassabbat.

Most az FCC adatbázisában találtak rá egy 13 colos gépre, ami az A2159 sorozatszámot kapta, és a legjobb tippek szerint épp a 13 colos, Escape modellek frissítése lehet. Valószínűleg csak ráncfelvarrás, nyolcadik generációs procival.

A Touch Bar nélküli 13-as modellek most 499 990 és 579 990 forintba kerülnek az Apple-nél, míg a Touch Barosok 679 990 és 759 990 forintosak, tárhelytól függően. Nem mindegy tehát, ahogy az sem, hogy a mostani frissítéssel áremelés is jön-e majd.

Mindenesetre aki ésszerűbb árat akar, megkaphatja: jelenleg a két olcsóbb modell 424.900 és 496.900 forint az AQUA Webshopban, vagyis

még a nagyobb modell is olcsóbb, mint az Apple-nél a kisebb.

A legnagyobb Touch Bar-os 13-as MacBook Pro tavalyi frissítése egyébként szintén jó áron kapható az AQUA-nál, 628.900 forintért (tavaly 759 990 Ft volt az Apple-nél, azóta ez a modell csak egy procifrissítést kapott, ami még csak generációváltást sem jelentett. Meg, ami remélhetőleg fontos: egy új billentyűzetet).

Disclaimer: az AQUA az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere



Nem hiszed el: az Apple engedni fogja a KÁBELES adatátvitelt iPhone-ok között

Kicsit zavarban vagyok. Az Apple az iOS 13-mal olyan dolgokat kapcsol be, engedélyez, fejleszt, amiket évekkel ezelőtt vártunk, aztán letettünk róla. Vagy ami szimplán elképzelhetetlen volt. Egérrel használható iPad. Sirivel lelérhető lokális és globális rádióadók. Gesztusvezérelt másolás-beillesztés. Pendrive-ok beolvasása. És most:

ke_pernyo_foto_2019-07-03_8_51_26.png

adatátvitel két iOS eszköz között, kábellel.

A kódra, ami ezt a lehetőséget leírja, az iOS 13 developer bétában bukkantak.

Úgy volt, hogy az Apple eliminálni akarja a kábeleket. Az iTunes-os mentésről, restore-ról leszoktattak már minket jó ideje, lassan a vezetékes töltéssel is megteszik. Felhőbe szinkronizálás, felhőben tárolás, online mappáink megosztása bárkivel. Kifejlesztették az AirDrop-ot, amivel iOS eszközök között lehet gyorsan fájlokat megosztani. Általában működik.

Hogy mi célból lehet vezetékes átvitelt kérni, nem tudni pontosan. Sima fájlmegosztásra egyrészt kényelmetlen lenne már, másrészt van jobb megoldás, rég. Csak azt tudjuk elképzelni, hogy tömeges adatátvitelnél van rá szükség, vagyis új iPhone aktiválásakor. Jelenleg csak iCloud backupból vagy iTunes backupból tudod naprakésszé tenni az új, üres készüléked, de ha összeköthetnéd a régi telefonoddal az újat, akkor percre pontosan a legújabb állapotot menthetnéd át, ráadásul sokkal gyorsabban. Jelenleg nincs Lightning-to-Lightning kábel az Apple-nél, de ez nyilván megoldható probléma.

És hogy miért vagyok zavarban? Mert nem értem, hogy ez az új Apple, amiről itt is írtam, pontosan milyen elvek mentén gondolkozik. Nem állt ki senki, hogy hé, most már így gondoljuk, és nem úgy. A tettekből kell kikövetkeztetni, ami meg eléggé félre tud csúszni. Most láttam egy Black Mirror részt, amiben az egyik szereplő biztos volt abban, hogy dugni fog, de a nő inkább megölte, holott elvileg meg is beszélték előtte, mi fog történni. Szóval a jelekből olvasással azért van még egy kis bibi.



Jony Ive elmegy, és észre sem vesszük majd

Hihetetlen, de néhány év alatt eljutottunk odáig, hogy Jony Ive távozása az Apple-től, amit a múlt héten jelentett be a cég, tökéletesen észrevehetetlen lesz a termékeken. Legrosszabb esetben. Jobb esetben meglátszik, mert előnyére változik minden. Sokan viccelődtem az elmúlt években arról, hogy Ive már egyébként sem dolgozik semmit a cégnél, mert a termékek dizájnjában csak az igényességet lehetett látni, semmiképp sem az átütő erejű művészetet. És kiderült, hogy igazam volt.

Most, hogy Jony Ive kilép a cégtől, és saját vállalkozási indít LoveFrom néven, kiderült, hogy már négy éve elhanyagolja a munkáját. A Bloomberg és a WSJ is írt arról, hogyan reagáltak néhányan a dizájn-csapatból, ebből pedig kirajzolódik egy szomorú, lassú erózió.

Jony Ive még aktívan dolgozott az Apple Watch-on. Aztán, amikor kiadták az órát, hátralépett - állítják egybehangzóan több forrás elmondása alapján. Nem mindig jelent meg a meetingeken, több órát késett, aztán már csak párszor ment be egy héten. Amikor pedig bement, akkor sem sok hasznát vették: a csapata, ami saját elmondása szerint nagyon is igényelte volna már a vezetői döntéseket, iránymutatást a termékeket illetően, nem kapott semmit. Ive azt ígérte, minden hónapban lesz egy “dizájn hét”, de azokat sem nagyon tartotta meg. Beállított ugyan maga helyett két embert, Alan Dye és Richard Howarth személyében, de ők nem örvendtek a csapaton belül ugyanannak a tiszteletnek. Mark Gurman szerint Howarth nem is akart vezető lenni. Úgy meg azért még nehezebb.

2017-ben Tim Cook megpróbálta helyreállítani a békét, és rávenni Jonyt, hogy jobban vegyen részt a napi munkában. Egy ideig sikerült, aztán megint elmaradt a vezetés. Ive sokat utazott az Egyesült Királyságba beteg apjához, és a saját dizájnstúdióját építette. Csütörtökön összehívta a csapatát, és egy családias, meghitt beszélgetés során elbúcsúzott mindenkitől.

Nem nehéz kitalálni, hogy mi történt, és mi okozta ezt a lassú eróziót. Steve Jobs 2011-ben halt meg. Senkinek sem kell bemutatni a dizájhoz való hozzállását, a perfekcionizmusát, azt, amit ő értett a tökéletesség alatt. És noha Jobs maga nem volt szakmabéli, mégis a tökéletesség keresésével inspirálta a dizájnereket, különösen Jony Ive-ot, aki ennek a megszállottságnak a terhe alatt tudta kipréselni magából a legjobbat.

apple-ipad-mini.jpg

Amikor Jobs meghalt, Tim Cook személyében a vállalat egy igényes vezetőt kapott, aki ugyanúgy megkövetelt mindent... papíron. De egyszerűen nem volt meg ugyanaz az ízlése, ugyanaz a belső meggyőződése a dizájnt illetően, mint elődjének. A dizájn volt az Apple gerincoszlopa, ami vezérlőelvként, központi eszmeként itatott át minden folyamatot. De csak addig, amíg Jobs fenntartotta ezt, mert valójában Jobs fejében működtek így a dolgok.

A vezető tervező néhány éven belül motiválatlan lett, és frusztrálttá tette a dizájncsapatot. Kinevezett olyanokat maga helyett, akik nem is annyira akartak ott lenni. Megígérte a törődést, de nem tartotta be. Gyakorlatilag annyira rossz vezető lett, amennyire csak egy vezető rossz lehet. Négy évig véreztette ki a csapatot, aki nemcsak a irányát veszítette el, de vélhetően a kapcsolatát a cég magjával is. A dizájncsapat, ami egykor egy elsődleges és közvetlen, 100 gigabites csatornát kapott a legfelsőbb vezetéshez, és ott voltak a cég minden egyes döntésében, most egy másodlagos ADSL vonallal bíbelődnek csak.

Nem lepődnék meg, ha úgy éreznék: elég, ha csak szépet terveznek. Ez, aki nem tudná, nagyjából egy káromkodás az Apple-nél.

Szóval véget ért a négy éves kivéreztetés, Ive a saját cégének megrendelőjeként továbbra is kapcsolatban marad az Apple-lel, de nagyon remélem, hogy felvesznek a helyére egy igazi vezetőt. De nemcsak ezt remélem, hanem hogy olyan gyorsan megtalálják, hogy még legyen lehetősége elkapni azt a használaton kívüli 100 gigabites vezetéket, és bedugni a helyére. Sajnos ez a négy év sokkal többet ártott ennek az ügynek, mint használt, az egyetlen értelme a részvénypánik megelőzése volt: ha Jony 2015-ben lép ki, a cég pénzt veszít. Hosszútávon viszont lehet, hogy fennmarad a csapat kohéziója.

De reménykedjünk, hogy lesz valaki annyira motivált, hogy ezt megteszi. Kár, hogy a hatalmas részvényopciós csomag majd vonzza a rendkívüli referenciákat felmutatni tudó szerencsevadászokat is.

update: Tim Cook tagadta a cikkben foglaltakat




süti beállítások módosítása