Erősen február van, mindjárt március, úgyhogy ideje számot vetni, mire számíthatunk a cégtől idén. Eddig ugye egy egész jó kis hangszóróval örvendeztettek meg minket, ami elég durva, időnként félelmetes dolgokat is tud. Viszont tudjuk mindannyian, hogy lesznek itt még iPhone-ok, iPadek, Macek és ki tudja még mi minden.
Lássuk.
Apple phablet
Így van, az Apple a Bloomberg szerint idén egy óriástelefont is kiad, az eddigi legnagyobb kijelzővel, amit iPhone-on láthattunk. Az iPhone X az elemzők szerint nem fogyott olyan jól, mint remélték, így talán ez a modell veszi át a high-end szerepét, speciális közönségnek, a többi telefon árát pedig lehet majd kissé mérsékelni.
Új iPhone X
Szintén a Bloomberg számolt be róla, hogy egy iPhone X méretű telefon is jön.
Olcsóbb iPhone X
Idén muszáj lesz beletenniük az iPhone X bizonyos képességeit az alacsonyabb árú modellekbe. Mivel ezek sokkal inkább az X modell folytatásának tekinthetőek, nem a 8-as sorozatnak, így talán ez utóbbiak zsákutcába kerülnek, és kivezeti őket a cég szép lassan. Így viszont kapható lesz legalább nyolcféle iPhone 2018-ban, teljes zavar lesz a vásárlókban, már most látni.
A telefonok őszre várhatóak.
Apple fejhallgató
Az AirPods sikerét meglovagolva az Appleinsider információi szerint az Apple saját márkás fejhallgatót is piacra dobna idén. Egyelőre három dolgot lehet sejteni a termékről: vezeték nélküli lesz, jobb hangminőséget ad majd, mint az AirPods és drágább is lesz. Negyedik negyedévre várható a cucc.
Új AirPod
Az idén megjelenő második generációs AirPod már úgy aktiválja Sirit, hogy kimondod a “hészirit”, nem kell megérinteni. A 2019-es modell pedig már vízálló lesz a Bloomberg szerint.
Vezeték nélküli töltőállomás
Idén az Apple kiadja a saját vezeték nélküli töltőjét, amire rádobva az eszközeinket azok - ki hinné - feltöltődnek. Márciusra várjuk.
Új iPad
Erről sokat még nem tudunk, de állítólag az idei évben jön ilyen is.
A fentiek nem jelentik, hogy csak ennyi termék lesz idén, és hogy például a Mac szériához nem is nyúlnak. A fenti lista azt jelenti, hogy ennyire látunk egyelőre előre 2018-ra vonatkozóan, reméljük, ennél sokkal több cucc érkezik ebben az évben.
Magyarósi Csaba
2018.02.27. 06:27
Ezen a hétvégi Apple Store nyitás kapcsán gondolkoztam el. Pontosítsunk, a bécsi Apple Store nyitás miatt, merthogy Magyarországon az Apple továbbra sincs jelen saját boltokkal, csak a kiemelt partnereken, az APR-eken keresztül.
Szóval az már tuti, hogy kicsivel osztrákabb, mint amennyire magyar, de azért érdemes megvizsgálni más aspektusból is a helyzetet.
Nem ma kezdtem a céggel foglalkozni, ezért a nagy töprengés közben beugrott egy egészen pontosan (na jó, majdnem pontosan) tíz évvel ezelőtti sztori: 2008. márciusában indította el Angelday a We want Appe Hungary mozgalmat.
Angelday ma már nem annyira aktív, de az akkori Apple közösség egyik legismertebb magyarországi helytartója volt, jól időzített hype-okkal és aktivitásokkal.
Ezek közé tartozott a fenti mozgalma is, ami szépen végigsöpört a magyar neten Indextől Origóig, és ami négy pontban foglalta össze a követeléseit:
- - magyar iTunes Store
- - lokalizált MacOS
- - Apple szerviz
- - magyar honlap
És most így tíz évvel később tök jól látszik, hogy az Angelday-i értelemben a magyar Apple megvalósult, hiszen a fentiek már mind léteznek. Viszont az a helyzet, hogy tíz évvel később már egészen más igények merülnek fel az emberben, amikor magyarabb Apple-t szeretne.
Például:
- - kizárólag magyar kezek által összeszerelt….
Nem, nem erre gondolok. Hanem sokkal inkább:
- - magyar Siri
- - magyar Apple Pay
És ezzel a két funkcióval kaphatnánk rögtön egy rakás másikat, a magyar Sirivel étteremfoglalásokat és filmes információkat, és így tovább.
Mindenesetre a cég és a világ annyit változott tíz év alatt, hogy fel sem merül már bennem, hogy bármiféle kezdeményezés meghatna bárkit Cupertinóban, de az is lehet, hogy csak én lettem tíz évvel realistább, ezzel együtt írjátok le kommentben, hogy ti milyen termékeket, szolgáltatásokat hiányoltok Magyarországról. Aztán hátha.
(a képet köszönjük Gáti Péternek)