almalé és kungfu Rólunk

Mostantól iPad-re is elérhető a Microsoft személyi asszisztense

Tegnap óta iPad-re is végre elérhetővé tette hangalapú személyi asszisztensét a Microsoft. Cortana viszonylag régóta velünk van már, hiszen nem sokkal a Windows 10 piaci bevezetése után megérkezett iPhone-ra, valamilyen oknál fogva ugyanakkor az iPad-es változatra egészen mostanáig várni kellett.

Az új kezelőfelület egy az egyben megmaradt olyannak, amilyennek az iPhone-okon már megismertük, viszont lényegesen szellősebbé vált és igyekszik kihasználni azokat a funkciókat, valamint lehetőségeket, melyekkel egy táblagép többet nyújt egy telefonnál.

microsoft-cortana-ipad-800x604.jpg

Bár a 2.6.8-as verzió egyértelműen az iPad támogatásról szól, nem kisebb durranás az sem, hogy az alkalmazás 20 százalékkal gyorsabb is lett egyúttal. Sajnos az Apple továbbra sem engedi, hogy külső gyártók személyi asszisztensei az iOS szerves részét képezzék, így az Amazon Alexa és a Google Assistant mellett a Microsoft-féle Cortana sem képes például lezárt képernyő mellett működni.

Ha ez nem lenne elég, a saját alkalmazásából kilépve sem tudjuk utasítani, kérésünk ugyanis nagyon gyorsan süket fülekre talál majd. Ettől függetlenül a redmondi cég megoldása egész népszerűnek mondható, a felhasználók többsége ugyanis - limitáltsága ellenére - elégedett vele. Bár magyarul még ő sem tud, ha tennétek vele egy próbát, a Cortana legújabb verziója ingyenesen letölthető az amerikai App Store-ból.



2017-ben az Apple több órát adott el, mint a teljes svájci óraipar

Azt már tudjuk, hogy eladási számok tekintetében az Apple fennállása legjobb negyedévét zárta és a teljes éves távlatban is rekordot döntött. A koronát erre a teljesítményre azzal sikerült feltenni, hogy több Apple Watch fogyott az elmúlt év alatt, mint amennyit a teljes svájci óraipar képes volt értékesíteni a 2017-es esztendő során.

Bár az okosórák és úgy általában a viselhetők piacának robbanása egyelőre még várat magára (ennek elsősorban azért leginkább technikai okai vannak, sokaknak még nem ad annyi pluszt, amiért megéri megvenni), a Watch népszerűsége a megjelenése óta gyakorlatilag megállás nélkül impresszív mértékben tudott nőni. A Canalys számításai alapján 18 millió fogyott a 2017-es gazdasági év alatt, ami közel 50 százalékos növekedés a 2016-os 12 millióhoz képest.

A kutatócég számításai alapján az eladott órák közel fele, egészen pontosan 48 százaléka Series 3 modell, a maradék 52 százalékon osztozik a Series 2 és a régebbi típusok. A Series 3 esetében a vevők 13 százaléka választotta az LTE-s kiadást, míg 35 százalék beérte a Wi-Fis, GPS-es verzióval.

Egy másik forrás, az IDC mérései alapján az utolsó negyedévben a svájci óragyártók összesen kevesebb órát adtak el, mint Cupertino, ezzel pedig az Apple vált a világ legnagyobb óragyártójává. "A Watch még mindig a piac legnépszerűbb okosórája, jelentős fölénnyel, így most már a svájci brandek is futhatnak a pénzükért." - fogalmazott az IDC ügyvezetője a jelentésben.



Egyelőre elég vegyes a HomePod szakmai fogadtatása

...már ami az összképet illeti. Apple új okoshangszórója igazi kritikuskedvenc zenefronton, a többség teljesen beprátolt a hangminőségétől. Ami viszont szinte kivétel nélkül minden megjelent cikkben felmerült negatívumként, az Siri ostobasága. Ahogyan az várható volt a már több éve pedzegetett hiányosságokat a lényegében eköré felépített termék csak felerősítette. Az Amazon Alexájához vagy a Google Assistanthoz képest képest látványos a kontraszt.

homepod_2.jpg

Szemezgessünk kicsit: a New York Times az Amazon Echoval és a Google Home-mal páros tesztelte az új versenyzőt. 14 feladatot kellett végrehajtaniuk, ezeket 0-tól 4-ig lehetett pontozni (a 0 az elvégezhetetlen feladatokat, a 2 a problémás végrehajtást, míg a 4 a tökéletes működést jelenti értelemszerűen). Itt az Amazon Echo egyértelmű nyertes volt a 3.4 pontos átlagával, míg a nyilvánvaló utolsó a HomePod volt 2.9-cel, alig lemaradva a 3.1-es pontszámú Google Home mögött.

A cikk szerzője, Brian Cheng nem volt megelégedve az Apple Music és Siri közös munkásságával sem, amik egy hét használat alatt sem voltak képesek átlátni ízlését és érdektelen előadókat ajánlgattak neki, ráadásul Siri számos előadó nevét rosszul ejtette. A személyi asszisztens a külsős alkalmazásokkal való kooperációban is katasztrofális. Ahol nagyon fényesen teljesít, az az okosotthonos funkciókör, és a hangminőség, illetve a beállítás egyszerűsége - ott esélytelenül indultak ellene a többiek.

A Verge írója, Nilay Patel is megdöbbent a hangzás teltségén és gazdagságán, de "magányos" terméknek nevezte, amely teljesen be van zárva az Apple ökoszisztémájába. Siri ekézésbe ő is csúnyán beleállt, teljesen jogosan teszem hozzá. A The Loop szerzője, Jim Dalrymple az összes többi hangszóró hangzását nevetségesnek titulálta a HomePod-hoz képest, és tetszett neki, hogy akár hangos, bömbölő zenében is meghallja a Hey Siri parancsot. Talán még ő írta a leghízelgőbb tesztet a készülékről.

Joanna Stern a Wall Street Journaltól szenzációsnak nevezte a hangzást, de meghagyta, hogy "az agyán még dolgozhatnának". Egy 450 üléses színházteremben tesztelte, maximális hangerőnél tisztán és szépen hallotta a hangot az utolsó sorból. Bár a 400 dolláros Home Max hangosabb, a hangja torz maximális hangerőn ráadásul a HomePod-dal ellentétben mikrofonjai hangzavarban vagy zenehallgatás közben nem mindig hallotta meg a júzer parancsait.

Reméljük az Apple recens AI-s akvizícióinak termése lassan beér, mert Siri lemaradása már nem egy repedés a többiek mögött, inkább egy kisebb szakadéknak mondanám.



Az Apple Music lassan beéri a Spotify-t az amcsiknál

Ha a jelenlegi felhasználói növekedési ráták és trendek folytatódnak, az Apple Music hamarosan lehagyhatja a Spotify-t, először az USA-ban, majd akár valamikor a jövőben globálisan is, írja a Wall Street Journal hétvégi beszámolója.

Az Egyesült Államokban jelenleg 5 százalékos növekedést tud stabilan hozni az Apple, ami a Spotify 2 százalékos bővülését figyelembe véve aggasztó hír lehet a svédeknek. A WSJ egyik forrása állítja, hogy ha a teljes júzerszámba az akciós vagy ingyenes próbaidőszakukat töltők is beleszámítanak, az Apple már szolid előnyben van az észak-amerikai kontinensen.

Persze a Spotify globális szinten azért még mindig komoly fórral halad, cirka 70 millió fizető Prémium felhasználóval és kb ugyanennyi ingyenes júzerrel, míg az Apple hivatalos adatai szerint nekik világszinten csak 36 millió előfizetőjük van annak ellenére is, hogy míg a Spotify csak 61 országban van jelen, az Apple már 115.



Hívásfogadási problémák sújtanak bizonyos iPhone X tulajokat

Lassan, de biztosan gyűlnek a panaszosok az Apple fórumain, akik arról számolnak be, hogy új csúcstelefonjaik kijelzője nem reagál elég gyorsan az érintésre és nem tér magához, így sokszor elszalasztanak hívásokat emiatt. A telefon maga kicsöng, a kijelző viszont nem ébred fel és hiába nyomkodják a hívásfogadás gombot, az iPhone X csak cirka 8 másodperc után reagál - sokszor túl későn.

8fb858e7-c9c0-4e0c-b0e6-811c0861b9c9.jpeg

Az AppleInsider belsős forrásai alapján a cég tud a problémáról és vizsgálja is a rendelkezésre álló adatokat. Az azonban egyelőre minden forrásból kitűnik, hogy az érintett telefonok száma viszonylag csekély, nem tömeges jelenségről beszélünk - legalábbis eddig.

A probléma forrása eddig ismeretlen, a júzerek posztjai alapján a szoftvervisszaállítás ideiglenesen megoldja a hibát, azonban az egy idő után újra jelentkezik. A saját környezetemben található, viszonylag csekély számú X közül egyik sem produkálja a jelenséget és az AppleInsider szerzői sem tudták reprodukálni. Amint az Apple hivatalosan is reagál érdemben, beszámolunk róla mi is.




süti beállítások módosítása