Az Apple az iPhone X-fejlesztései mellett bemutatta a színes telefon termékcsaládot, ezzel pedig visszahozva kicsit az iPhone 5C emlékét. Az iPhone XR-ben pedig - új távlatokat nyitva az “i” kezdetű tulajdonnevek ellenzőinek - az “R” betűt kisebb betűtípussal írják, tehát ha helyesen akarsz eljárni, odamész szépen a Size legördülő menühöz minden egyes alkalommal, amikor begépeled.
Összefoglalva: a telefon olcsóbb, és kevesebbet tud, mint egy Xs. Lássuk, mennyivel.

A kijelző maga az Xs és az Xs Max között helyezkedik el, 6,1 collal. Szóval itt nem is tűnik annyira lemaradásnak a dolog. Csakhogy.
“Ez egy LCD kijelző” - mondta a keynote-on Phil Schiller, olyan hangsúllyal, mintha legalább AMOLED-et említett volna. Persze ez egy elég jó LCD, olyan neve is van, hogy Liquid Retina: a kijlező nagyobb, mint egy iPhone 8 Plus-é, kisebb telefonméret mellett. Ráadásul az Apple állítása szerint az iparág legszínhelyesebb LCD kijelzője ez, szóval nem lesz csúnya ez sem. De nyilván csúnyább, mint az Xs sorozat.

A ház maga alumínium alapú, az Xs sorozaté valami különleges acél, így itt is nyilván számolni kell egyfajta minőségvesztéssel. Whatever, mondom így látatlanban.
Ebben is egy A12 Bionic chip ketyeg, tudja a real time machine learning ficsöröket. Pipa.
Nem tudja a 3D Touch-ot, csak egy Haptic touch-nak nevezett képességet kapott, ami a Home Screenen nagyot nyomva a kamerát vagy az elemlámpa appot indítja el. Nem pipa.
Az ellenállósága csak IP67, a másik két modell IP68-ával szemben. Nem állítják, hogy szereti a 2,3 méteres merüléseket, mint a nagyobb testvérek esetében.
Egy kamerát kapott az XR modell, viszont ugyanazt a vakut és széles látószögű lencsét építették be, amiket a teneszbe és a teneszmekszbe. Az előlapi kamerák pedig teljesen ugyanazok, így a gyorsabb Face ID is működni fog. Ami viszont meglepő: az utólagos mélységélesség-állítás, 2018 portrémódja és emojikonja egybegyúrva, szintén elérhető itt is.
Itt sincs Home gomb, érintéssel lehet feléleszteni, és általában ugyanúgy kezeled, mint egy iPhone X-et.
Ami pedig nagyon vonzó: az ára. 749 dollár lett, vagyis olcsóbb, mint az iPhone 8 Plus volt eddig, vagyis elvielg bőven 300 ezer forint alatt maradt volna az ár (303.990 volt eddig az iPhone 8 Plus, 799 dollár mellett). Gyakorlatilag viszont az új dollár-forint konverziónak köszönhetően épp csak: 299.990 forint a telefon, vagyis mondhatjuk, hogy annyiért vehetjük, amennyiért eddig a nagyobb nyolast.
szucsadam
2018.09.12. 20:59
Címkék: gather
Az Apple bemutatta az új telefonjait, az iPhone X-es modell újragondolásait. Az Xs és a még nagyobb méretű Xs Max telefonját.
Tenesz és Teneszmeksz, 5,8 és 6,5 colos kijelzőkkel.

A kisebb telefon nagyjából a korábbi dizájnt viszi, de új fémmel vonták be a kicsikét (arany, ezüst és space gray), és az elérhető legellenállóbb üveget kapta. Majd meglátjuk, gondolom, a következő napokban, egyelőre ez utóbbi állítást kezeljük fenntartásokkal. A kijelző mérete és tulajdonságai nagyjából megegyeznek az iPhone X értékeivel. Persze ez csak az első pillantás: 60%-kal nagyobb dinamic range-et ígérnek az iPhone X-hez képest.
És ahogy írtam, érkezik egy nagyobb testvér is: a 6,5 colos iPhone szintén OLED kijelzőt kapott, 458ppi, 2688 x 1242 felbontással, a neve: iPhone XS Max. Méretre ugyanakkora, mint egy iPhone 8 Plus, csak a kijelző széltől szélig tart. Dolby Vision és HDR10 is támogatott mindkét modell esetében.
A kamerák is fejlődtek, itt lehet látni egy képen, mi is történt:
Tovább olvasom
szucsadam
2018.09.12. 19:44
Címkék: gather
Az Apple a mai hardveres keynote-ján bemutatta az új Apple Watch-ot. Íme:
Ahogy lehetett számítani rá, a kijelző méretét megnövelték. Csakhogy korábban alábecsülték a méretnövekedést: a korábbi 15%-os helyett 35 és 32%-os hízás történt, ami nagyon jelentős változás. A mostanihoz képest a korábbi modellek csak ránézésre lesznek ugyanazok, bekapcsolás után olyan lesz, mint annak idején az iPhone 6-os sorozat az elődjeihez képest. És itt nincs értelme a régi mérethez ragaszkodni: a kijelző pixeleinek mennyisége csak előnyére vált a készüléknek.
Emellett a ház maga is nagyobb lett mindkét modell esetében, balra a Series 4, jobbra a Series 3:
Tovább olvasom
szucsadam
2018.09.12. 19:04
Címkék: gather
Különös pikantériát ad a ma esti eseménynek, hogy a Twitteren is nyomon lehet követni az eseményeket. Ennek örömére Tim Cook a saját fiókján is megosztott egy oda nem illő üzenetet:

Aztán kiderült az esemény első, Tom Cruise-os lógást idéző videójából, ami rohadt menőre sikeredett, hogy megrendezett dologról volt szó. A videó egy alkalmazott rohanását mutatta, ahogy Timnek viszik a cuccot.
Valódi, nem mímelt akadozás a gépezetben: az Apple.com oldal is szivárogtatott:

Így már tudjuk biztosra az új iPhone-ok neveit is.
A többi bejelentést itt találjátok.
szucsadam
2018.09.12. 17:00
Címkék: event
Na kérem. Elérkeztünk a nagy naphoz. Az Apple 2018-as harverbemutató-negyedévének első, de szerintem nem az egyetlen eseményéhez.

Nem részletezem, mit várhatunk. Úgyis tudjátok.
A lényeg, hogy most kísérleti jelleggel nem úgy közvetítem az eseményeket, ahogy eddig. Terveim szerint ahogy pörögnek a bemutatók, úgy teszem ki az újabb és újabb posztokat, a bemutatott termékekről, és esetleg a keynote-ról, az esemény hangulatáról, egyéb bejelentéseiről.
Magát az eseményt az apple.com-on láthatod majd ezen az url-en, a streamhez iOS vagy Mac, esetleg egy PC Windows 10-zel és Microsoft Edge-dzsel felszerelve (más is jó lehet, ha támogatott az MSE, H.264 és AAC). Ha második generációs, vagy újabb Apple TV-d van, akkor egy appon keresztül, nagyban is nézheted Cook-ékat,
A történelemben először az Apple Twitteren is közvetíti az eseményeket élőben, valószínű a tweetek már meg vannak írva, és jóváhagyva várnak egy gépen. Itt lehet várni a rövid összefoglalókat.
Úgyhogy szerintem tedd ezt: nézd meg a keynote-ot a fenti módok egyikén, időközben nézegesd a blogot, megjelent-e már az összefoglaló poszt az elhangzottakról, ott átnézheted, ha lemaradtál valamiről.
Két óra múlva kezdődik a show, nézzétek nagy várakozással.