almalé és kungfu Rólunk

Egybekezés: Eddy Cue elalszik a meetingeken

Volt kollégái vallottak az Apple vezetőjéről, aki furcsa ingeivel keltett eddig feltűnést a keynote-okon. Állítólag elalszik. Ami nem nagy szó, de a

meetingeken is.

Persze, lehet, hogy csak pihenteti a szemét, de többen állítják, hogy ilyenkor csendben ül, a szeme csukva, a feje hátrahanyatlik. Többször előfordult, kettő ilyen alkalommal horkolt is. Egyébként állítólag empatikus, intelligens, de konfliktuskerülő. Nagyszerű, jövő keddre máris van egy új karakterünk, Szundi, aki rögtön Szemöldök után szokott színpadra jönni.

og_3.png



Egybekezdés: Azt beszélik, idén jön a leghülyébb nevű iPhone

Azt ugye korábban már rebesgették belső források, hogy elhagyja az Apple a “Plus” elnevezést a nagyobb iPhone modellek végéről, és az is napvilágot látott, hogy az idei modellek XS fantázianévvel mehetnek tovább. Most állítólag kiderült az is, mi jönne a Plus helyett.

Max.

Az idei legnagyobb telefont ez alapján iPhone Xs Max-nek neveznék, ami magyarul - “ikszesmaksz” - sem hangzik jobban, mint angolul - “ikszeszmeksz” -, ráadásul így a karácsonyra is utal a neve - Xmas, “ikszmesz” -, aminek a többes számú jelét valamiért a szó közepére pakolták. Szentül hiszem, hogy a cégnél a név kiválasztását utolsó pillanatra hagyják, előtte megjáratják a sajtóban a változatokat, úgyhogy innen üzenjük: baarzalmas. update: "tenekszmex" angulol egy másik szörnyű megfejtés, köszönjük

iphone-xs.jpg



Egybekezdés: Öt év küzdelem után tényleg lesz hajlítható kijlelző a piacon?

Én úgy emlékszem, a hajlítható telefon ötlete az okostelefonokkal majdnem egyidős. Az biztos, hogy a Samsung 2013-ban már videóban mutatta be, hogy ő bizony olyan készüléket tervez, amit félbehajthatunk, így vagy nagyobb, vagy kisebb kijelzőt használunk, kívánalmunk szerint. Most DJ Koh, a Samsung Mobile vezetője jelentette be, hogy “itt az ideje a leszállításnak”, ami ennyi év után picit viccesen hangzik, különösen, hogy szállítási időpontot nem említett, sőt semmilyen dátumot nem mondott. De iparági pletykák szerint idén bemutatják a Samsung Galaxy X-et, ami hajlítható kijelzős lesz. Hogy el tudd képzelni: fogj egy iPad minit, hajtsd félbe (GONDOLATBAN) kétszer, és íme egy iPhone 8.

55131f5969bedde16516b73a-640-320.jpg



A legjobb külső SSD-k Machez az Aquánál

Az előző posztban a merevlemezeket vettük végig, most itt az ideje az SSD-knek is, 2018 van vagy mifene. Ár szerint növekvő sorrend következik, az AES 256-bit titkosítást nem emeltem ki külön, mindegyik tudja, kivéve a Transcend termékét, ahol sehol nem találtam erre utalást.

512GB Silicon Power Bolt

41b3849ukrl_sx679.jpg

Elég nagy tárhelyet kapunk alacsony áron ezzel a cuccal. A hátránya, hogy csak USB 3.1-es csatlakozója van, vagyis a legújabb Apple laptopokkal csak átalakítóval kommunikál, és nem hatalmas az adattovábbítási rátája.

Csatlakozó: USB 3

Adatok: SSD olvasási sebesség max. 400 MB/s, írási sebesség max. 400 MB/s, Thunderbolt sebesség max. 10 Gb/s.

Kapható itt. Ára: 57.090 Ft.

256GB Transcend StoreJet 500 for MAC

ke_pernyo_foto_2018-08-30_10_26_28.png

Ez egy elég megfizethető külső meghajtó azoknak, akiknek nincs hatalmas videós könyvtára, nem kell a munkája miatt napi több gigabájtot elmentenie, csak egyszerűen kibővíteni a MacBookja tárhelyét egy hordozható, és a laptop dizájnjához igazodó megoldással.

Annyira nem pro megoldás ez, hogy leginkább már csak a MacBook Airhez ajánlott: hacsak nem használunk átalakítót, a készülék által felkínált USB 3 és Thunderbolt csatlakozási lehetőség az Air számára dupla opció, a MacBook Próknak viszont mindkettőhöz átalakító kell.

Alapból HFS+-ra formázott, Time Machine kompatibilis. Beépített titkosítást nem tud.

Csatlakozó: USB 3, Thunderbolt

Adatok: SSD olvasási sebesség max. 440 MB/s, írási sebesség max. 300 MB/s, Thunderbolt sebesség max. 10 Gb/s. USB 3 - USB kábel és Thunderbolt - Thunderbolt kábel mellékelve. UASP támogatás.

Kapható itt. Ára: 63.890 Ft.

500GB LaCie Rugged

laci.jpg

A LaCie a Seagatehez tartozik, úgy tartják, hogy ez a gyártó prémium márkája. Az LaCie Rugged egy ütésálló házzal érkezik, valamint por- és vízálló. Egy tonnás autó átmehet rajta úgy, hogy az adatok megmaradnak, és két méteres esést is túlél.

Csatlakozó: USB-C, Thunderbolt

Adatok: Thunderbolt sebesség max. 510 MB/s, Mac-es teszten mérve. Thunderbolt kábel beépített, USB-C csatlakozó a házon.

Kapható itt. Ára: 101.900 Ft.

1TB WD MyPassport

img3_mpssd_jpg_imgw_1920_750.jpg

Klasszikus választás a WD a külső tárolók piacán. Aki csak erre esküszik, annak ők is kínálnak SSD opciót, rögötn egy egy terás verziót ajánlunk. Ez is bírja a kétméteres esést.

Csatlakozó: USB-C

Adatok: Olvasási sebesség: 515 MB/s. USB-C kábel és USB-C — USB átalakító mellékelve.

Kapható itt. Ára: 137.900 Ft.

1TB LaCie Rugged

Ugyanaz, mint kettővel feljebb, csak már kétszer akkora tárhellyel. Ha a maximális biztonságra vágyunk, pár tízessel fejeljük még meg a WD árát, és helyben vagyunk.

Csatlakozó: USB-C, Thunderbolt

Kapható itt. Ára: 169.900 Ft

Az Aqua az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere. Apple termékekre szakosodott oldaluk itt található.



Jön az Apple Watch Series 4, pedig a vásárlók leragadtak a Series 1-nél

Idén órafrissítésre készülhet az Apple, miközben Counterpoint Research piackutatása szerint a vásárlók 90 százaléka a Series 1-et választja a Series 3 helyett. Vagyis azt mondja a beépített GPS-re, magasságmérőre, gyorsabb procira, a teljes vízállóságra, (bizonyos országokban) a saját mobilhálózati kapcsolatra, valamint az AirPower töltőpad-kompatibilitásra

(hahahaha)

…,hogy nem éri meg azt a 30-60%-os ártöbbletet, amennyivel a 3-as sorozatért kérnek többet. Nyilván jobb lenne ez a szám, ha lenne egyáltalán AirPower töltője az Apple-nek, de akkor sem változna a tény, hogy a vásárlók nagy része nem annyira érzékeny az órában eszközölt fejlesztésekre. Csak óra legyen, és ne kelljen túl sokat fizetni érte.

Olyan helyzet állt elő, ami az Apple számára szokatlan: a vásárlóik nem frissítenek olyan ütemben, mint szeretnék.

Még könnyebbé teszi a döntést, hogy a Series 1-et sok helyen még akciózzák is. Én is belefutottam a minap az egyik magyar telkószolgáltatónál, hogy féláron adta az előfizetés + telefon mellé a Series 1-et, ami így már csak negyvenvalahányezer forintba került.

Jól mutatja ugyanezt a trendet, hogy miként alakult a cégek piaci részesedése az okosórák mezőnyében. Az Apple 48-ról 41-re, a Samsung 6-ról 2-re csökkent, miközben a Fitbit 8-ról 21 százalékra nőtt. Méghozzá a Fitbit Versa aktivitásmérővel, ami úgy kerül itthon kábé 66 ezer forintba - tehát a Series 1-nél is jóval kevesebbe -, hogy van benne saját GPS, ami talán a legtöbb ember által vágyott fejlesztés a Series 3-ban is.

versa-gallery-6-e1376ce77e8b5c78bf36e500511e65eb.jpg

És távolról tök úgy fest, mint egy Apple Watch.

Ennyi elég is, hogy 20 százalék fölé menjenek.

Az Apple Watch Series 4-ről csak néhány dolgot sejtünk. Az egyiket tudjuk is: nagyobb kijelző, több információ az óralapon. Az eddig maximum 5 helyett legalább 9 komplikáció látható egyszerre, és állítólag a Siri is gyorsabb lesz. Hogy ezek miatt ráugrik majd a világ az új jövevényre, és eldob minden más gyártó termékét? Lehet. Nem ettől függ. A piac nagyon árérzékeny most.

apple_watch_series_4_9to5mac.jpg

De az Apple is. Míg korábban azt jósoltuk volna, hogy a Series 1 kiesik, a Series 3 átveszi a Series 1 árát, a Series 4 pedig a mostani Series 3-ét, addig az Apple már másként gondolkozik. Szeretik meghagyni az alapszintet a régi áron - Series 1 -, minimálisan mérsékelni az addig legfrissebb modell céduláját, és az új készüléket magasabb áron kínálni. Csakhogy, ez tisztán látszik, további piaci részesedést veszítenének ezzel.

A gumicukor-trükköt most valószínűleg kivételesen lefújják, és rámennek a növekedésre. Reméljük.

Az Apple Watch Series 3-at itt, a Fitbit Versát itt vásárolhatod meg jó áron. Az Aqua Webshop az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.




süti beállítások módosítása