almalé és kungfu Rólunk

Megérkezett az Amazon Prime Video Apple TV-re

A sokak által várt újabb filmes tartalomszolgáltató, az Amazon végre kiadta a filmes alkalmazását Apple TV-re. Magyarországon is letölthető a "filmek és TV show-k ezreit" tartalmazó kollekció, köztük az olyan kedvelt műsorok, mint a The Grand Tour.

img_3565.jpg

Kábé egy éve indult el a szolgáltatás Magyarországon, ennyit kellett várni a tévé appra. Bár ez még mindig kevesebb, mint amit az USA lakói vártak.

A felhozatalt érdemes megnézni, bár sokat elárul, hogy a top filmek első 10 helyén olyan címeket találunk, mint a Gladiátor. Vagyis régi filmeket. Az első hét ingyenes, utána 3 euró havonta, fél évig, ami 6 euróra emelkedik ez után.



Itt a macOS High Sierra 10.13.2

Ez is eljött, az Apple befrissítette az asztali rendszerét is az iOS. majd a tvOS után. A 10.13.2 természetesen nagyobb stabilitást és biztonságot kínál, és ami még ennél is több,

kompatibilitást.

macoshighsierra.jpg

Ez a harmadik, korábban a stabilitás és biztonság mellett ritkán szereplő szó egyrészt bizonyos külső gyártók USB audió eszközeire vonatkozik, másrészt a VoiceOver kompatibilis navigáción segít, ami a Preview-ban nézegetett pdf dokumentumok esetén szenvedett inkompatibilitási tényállást - ezek szerint -, valamint a Mail Braille kijelzőkkel történő együttműködési kompetenciáit is segíti. A látássérültek mindenképp töltsék, ha használják ezeket a ficsöröket.

A biztonsági frissítések miatt is érdemes update-elni, főleg ha a legutóbbi szeku csomagot még nem töltöttétek le. Ez ugyanis egy súlyos lukat foltoz be, amivel nem akarjátok, hogy más is találkozzon.



Mit vegyek ajándékba? - Játék és szórakozás

Posztsorozatot indítunk így év végén, a karácsonyi ajándékok vásárlásának idejére készülve. Segítünk megkönnyíteni a dolgát azoknak, akik egy Apple-júzernek vásárolnának ajándékot: adott termékkategórián belül a legjobbakat válogattuk ki az iCentre kínálatából, és ár szerint növekvő sorrendbe állítjuk ezeket, hogy mindenki tudjon a pénztárca és a rokonsági fok alapján választani.

Elsőként lássuk a játékokat, amiket leginkább a gyerekeknek, és a gyereklelkű felnőtteknek, geekeknek lehet megvásárolni.

Osmo Coding
ár: 18.990 Ft

Amikor a gyerekek számára fejlesztő játékokról beszélünk, általában nem jut eszünkbe, hogy egy kézzel fogható kirakóval fognak irányítani iPaden látható figurákat, amivel a programozás alapjait kezdheti el sejteni. A gyerek sorba teszi az elemeket, variálja, értékkel látja el őket, majd a Run gombra koppintva megnézi, hogyan fut le a kód a kijelzőn. Mondjuk hogy a szörny hogyan jut ki az erdőből.

Ajánlott kamaszkor előtti gyerekeknek, akiknek egyébként van iPad-hozzáférésük.

SteelSeries Nimbus
ár: 19.900 Ft

Aki sokat játszik iPhone-on vagy iPaden, az tudja, hogy képtelenség teljesen hozzászokni a kijelzős irányításhoz. Ez a kontroller szuperül működik iPhone-nal, iPaddel vagy Apple TV-vel is, így már sokkal nagyobb élvezet lesz a game.

screen_shot_2017-12-05_at_16_28_16.png

Ajánlott gyerekeknek és a készülékükkel játszó felnőtteknek, akiknek egyébként van iPad-iPhone- vagy AppleTV hozzáférésük.

Osmo Kit Base & Reflector
ár: 28.990 Ft - 37.990

Kirakózol, szókirakózol vagy csak egyszerűen rajzolsz az asztalon egy darab papírra? Mi van, ha mindezt egy iPad kamerája előtt teszed, és az mindenféle mókás dolgot művel veled párhuzamosan, az asztallap látékterét kiterjesztve egy digitális világba?

A Starter Pack kevesebb, a genius pack több kiegészítő játékot tartalmaz.

screen_shot_2017-12-05_at_16_28_49.png

Ajánlott kamaszkor előtti gyerekeknek, akiknek egyébként van iPad-hozzáférésük.

LifePrint Printer - White
ár: 49.990 Ft

Emlékeztek még a Polaroid gépekre, amik a kép elkészültével egy időben kinyomtatta is azokat? Na, ugyanennek a 2017-es kiadása ez a gép, amire ráküldhetjük a képeket a telefonunkról, vagy akár Facebookról, az Instagramról, Snapchatről és Twitterről, az pedig festékmentesen kinyomtatja ragadós hátú fotópapírra.Meglepően szép az eredmény, 76 x 51 mm-es képeket kapunk, 20 nyomtatást bír egy töltéssel.

Ajánlott: minden korosztálynak, akiknek van iPhone-ja, iPadje.

Apple TV 4K
ár: 62.990 Ft

Az Apple TV eléggé ütős ajándék, és azért nem kell eladni a kocsit azért, hogy megvegyük. Azon túl, hogy egyébként felokosítja a tévét, integrálja az eszközöket, hogy bármikor elérjük a tévé kijelzőjét az Apple cuccokról, HomeKit központként működik, még játékkonzolként is felfogható. Bár a játékfelhozatal nem olyan jó, mint amilyen lehetne, azért elég ütős game-eket is találunk az üzletben, úgyhogy az egész család megtalálja a hasznát.

Ajánlott: minden korosztálynak, akiknek van iPhone-ja, iPadje vagy Mac-je.

sphero Star Wars figurák
ár: 65.990 - 79.990 Ft

BB-9E, R2-D2 vagy BB-8 robot: a Star Wars ikonikus droidjai élethű mozgással, irányítási lehetőségekkel, strapabíró házban kaphatóak. Olyan ez, mint annak idején a távirányító autók, csak épp itt szó sincs autókról.

Ajánlott kamaszkor előtti gyerekeknek, valamint minden korosztályú Star Wars rajongónak, akiknek egyébként van iPhone- vagy iPad hozzáférésük

Ultimate Lightning McQueen
ár: 119.990 Ft

Villám McQueen a távirányító autók csúcsa. Nem csak az irányításra reagál, de mondjuk a simogatásra is. Mozog a szeme, a szája, emelgeti a kerekeit, mintha élne.

Ajánlott kamaszkor előtti gyerekeknek, aki szereti Villám McQueent, és egyébként van iPhone- vagy iPad hozzáférése

Disclaimer: az iCentre az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere



Az Apple szívesen tenné kereshetővé az audió fájlokat is

A videó és hang tartalmak egyre nagyobb népszerűsége nagyon fontos hiányosságban szenved az írott tartalommal szemben:

Nem kereshetőek.

Vagyis hiába pofázunk fel egy óra okosságot egy diktafonba vagy a kamerába, nem találhat rá senki a pofázásunk témája alapján, vagy azért, mert egy adott szókapcsolatra keresnek rá. Legfeljebb a videók címe és leírása segíthet ilyenkor.

Na, az Apple most pont egy ezzel foglalkozó kis oaklandi céget vásárolt fel. A Pop Up Archive a videók szövegét speech-to-text technológiával (ami az Apple-nél is már elég fejlett) lefordítja, indexálja, és kereshetővé teszi.

screen_shot_2017-12-05_at_17_14_35.png

Képzeljétek el, ha az Apple készülékeden található összes arcot ismeri már a telefonod, valamint a videókon elhangzó szövegeket is, így aztán az

emlékeztek, amikor Kati azt mondta, hogy fapapucs?

mondatokra a telefon is simán azt mondhatja, hogy emlékszem.



Itt a tvOS 11.2 és az Apple Pay Cash

Az Apple kiadta az operációs rendszerének 11.2-es verzióját tvOS-re is, a frissítés a 4K-s és a korábbi Apple TV-ket is érinti. De igazán változást a 4K-ra hoz: a képfrissítéssel és a high dynamic range dinamikus változtatásával kapcsolatos beállítási lehetőséget tartalmaz. Magyarul ezentúl az Apple TV 4K képes lesz a filmeket az eredeti frame rate-tel és dinamikus tartományban lejátszani, nem néznek majd ki úgy a HDR-re igényt nem tartó képek, mintha felrobbantottak volna mellettük egy színbombát.

avonxbw_700b.jpg

Mindkét készülék megkap egy új appot Sports néven.

Ezenkívül tegnap az Apple elindította az Apple Pay Cash szolgáltatást a nem-béta felhasználóknak is, vagyis mostantól az Egyesült Államokban lehet iMessage üzenetben fizetni az ismerőseinknek. A dolog feltétele, hogy az Egyesült Államokban élj, 18 legyél, be legyen állítva a kétlépcsős azonosítás, és legyen egy kártya beállítva a Walletedben.

 




süti beállítások módosítása