Az Apple TV 4K-t itt tudjátok megvenni.
Apple TV 4K, plusz a tervezett iPhone avultatás
Felszólítják az Apple-t, hogy kapcsoljon be a telefonjában valamit, ami nincs
Aki azt gondolta, hogy a világnak csak az elmaradottabb részein választanak meg alkalmatlan embereket kormányzásra, az a Trump-választás óta egészen új színben látja a világot. Persze még mentegethette a helyzetet azzal, hogy a szellemi felhő csak Trumpról és a közvetlen tanácsadóiról szól, de most az FCC, a Szövetségi Kommunikációs Bizottság adott ki egy közleményt, aminek a tartalma igen különös.
Az elnök, Ajit Pai ugyanis felszólította az Apple-t, hogy aktiválja az FM chipeket, amik az iPhone-okban vannak, csak épp inaktivált állapotban, hiszen így az ország polgárai életfontosságú üzeneteket kaphatnak az olyan helyzetekben, mint például egy közelgő hurrikán. Ő egyébként saját bevallása szerint ugyanezért rágja a fülét a többi gyártónak is, kevés sikerrel.
A felszólítás egyébként egy széles körben elfogadott, mégis hamis állításra alapoz, miszerint az Irma pusztítása alatt meg lehetett volna menteni egy csomó életet, ha a szemét mobilgyártók átkapcsolnak egy kapcsolót, és a telefonok FM rádió jeleket foghattak volna. Az elmélet szerint azért tartják inaktívan a lehetőséget, mert így többet kereshetnek az olyan szolgáltatásokkal, amik pénzbe kerülnek.
Az Apple válaszolt a vádakra, kiemelve, hogy az iPhone 7 és 8 készülékekben egyáltalán nincs FM rádió chip, ahogy FM vételre alkalmas antenna sem, de az állami vészüzeneteket azonnal továbbítják, és vészhelyzeti telefonálási elérést építette a Lock Screenbe.
Marad a kérdés, hogy mi van a korábbi iPhone-okkal? John Gruber úgy tudja, azokban valóban volt FM chip, ami egyáltalán nem kapcsolódott semmivel, csak egy járulékos komponensként volt jelen, antenna sem kapcsolódott hozzá. Így természetesen azokat nem lehetett volna “bekapcsolni”, “aktiválni” vagy bármilyen más távoli eljárással életre kelteni.
Amire fel lehet szólítani a telefongyártókat, hogy kötelezően építsenek ki FM rádiós elérést a telefonokban, amik nem egy chipről szólnak, hanem egy komplett rendszerről, a kezelőfelülettel együtt. Erre pedig törvényt lehet hozni, és akkor nyilván el is készül.
Sorra tűnnek el a nagy cégek az Apple Watch-ról
Ezúttal a Twitter van soron. Az App Store-ból ugyanis eltűnt a cég Apple Watch alkalmazása. A legutóbbi 7.8-as frissítés még bugokat fixált, a 7.9 azonban
soha nem érhette meg a születést.
A felhasználók pedig fagyásokról és rosszul megjelenített ikonról számolnak be a watchOS4 megjelenése óta. A panaszukkal valószínűleg
többé senki sem foglalkozik.
A Twitter szóvivője elmondta, hogy a felhasználók véleménye alapján az értesítések számítanak a twitter-élmény legfontosabb mozgatórugójának az órán, így mostantól erre fejlesztenek: a médiában gazdag, izmos notikra utaznak.
A Google és az Amazon korábban már kinyírták az Apple Watch appjaikat, ahogy a TripAdvisor is távozott. Az okok változóak, de egyben mindenki egyetért: az emberek egyszerűen nem használják ezeket.
Itt olvashatunk egy cikket arról, hogy egy okosóra-szkeptikus újságíró végül hogyan szerette meg az Apple Watch-ot. Azt írja, ehhez el kellett felejteni az appokat, meg azt a sok lehetőséget, amit az óra kínál, és fókuszálni egy-két olyan funkcióra, ami fontos. A fitnesz-lehetőségekre, az értesítésekre és ennyi. A többi feladatra egy iPhone egyszerűen sokkal jobb.
Úgy tűnik, hogy az Apple, akinek épp a koncentrált funkciókat, és a ficsörgazdagságban csak lassan beérő rendszereket róják fel, ebben az esetben épp a koncentráltságot szalasztotta el, és túl sok lehetőséget álmodott meg egy új termékbe. Egyesek szerint - másoknak nyilván meg van egy-két olyan app, ami miatt kifejezetten imádják az órát, és számukra azok a ficsörök fontosabbak, mint a fitnesz.
Ki tudna itt igazságot tenni?
Mától már a boltokban kapható az iPhone 8 és 8 Plus
Mától az iCentre üzleteiben is megvásárolhatóak az Apple idei új telefonjai.
A telefon, ahhoz képest, hogy egyébként mindenki az iPhone X-re kíváncsi, több kellemes újítást kapott, és egyáltalán nem érdektelen. Főleg azoknak, akik nagyjából ugyanannyiért - na jó, egy kicsit drágábban - vásárolnának telefont, mint korábban iPhone 7-est, a telefon ezeket az újításokat nyújtja:
- vezeték nélküli töltés, emiatt üveg hátlapot kapott a teló
- True Tone kijelző
- jobb kamera
- iPhone 8 Pluson még jobb lett a Portré mód
- A11 Bionic chip, a nagy számításigényű feladatokat kiszolgáló két magja akár 25%‑kal gyorsabb működésre képes az A10 Fusion chiphez képest
- saját tervezésű GPU
A telefont megtapogathatjátok és megvásárolhatjátok az iCentre üzleteiben, a vásárlás persze online is megtörténhet, ha otthon tapogatnátok csak.
Disclaimer: az iCentre az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere
Marha jó az iOS 11 dokumentum szkennere
Az iOS 11 Notes appjának van egy nagyon várt újítása, amire eddig ilyen-olyan külső programokat töltöttünk le: szkennerként használható.
A lényege, hogy ha a + gombra kattintva kiválasztjuk a domentum szkennelése lehetőséget, az alkalmazás a telefon kameráját figyelve igyekszik érzékelni papírlapokat maga előtt. Ha érzékel, akkor automatikusan megpróbálja kitalálni - nagyon jó sikeraránnyal - a papír pontos széleit, ha ez megvan, sárga kiemeléssel jelzi nekünk, hogy indul a szkennelés. Automatikusan le is menti a doksit, nem kell nyomni semmit.
A szkennelés elkészítése után jön csak az igazi segítség: a program kiegyenesíti a papírt, vagyis hiába fényképeztük azt valamilyen merőlegestől eltérő szögből, egy algoritmus abból egy olyan képet készít, amiben nincsenek, vagy csak minimális torzulások vannak. Rögtön át is állíthatjuk a színeket, a színes vagy szürkeárnyalatos mellett választhatjuk a fekete-fehér, kontrasztos módot, itt mondjuk a vonalak egy jelentős része el tud veszni, ha kézi jegyzetet szkennelünk.
És elég rossz helyzetből is képes használható dolgokat kihozni a cucc:
A szkenner a fénykép után továbbra is szkennelő üzemódban marad, így sok oldal digitalizálása is nagyon gyorsan megtörténhet. A képeket ezután egy jegyzetbe helyezi az app, innen viszont azonnal exportálhatjuk akár külső tárhelyekre, vagy emailben is küldhetjük.
És ami már tényleg hab a tortán: két gombnyomással pdf-et konvertálhatunk a sokoldalas szkennelésből, itt pedig újabb két gombbal az aláírásunkat is hozzáadhatjuk a pdf-hez. Vagyis, ha szerződést szkennelünk, a visszaküldés előtt alá is írhatjuk ilyen módon. Az aláírás beállítása például a Macen Preview-ban egy fehér papírra rajzolt aláírás lefotózásával történhet, az így tárolt aláírásunkat az iOS 11-es Notes automatikusan megkapja. Magában a Notes-ban is adhatunk hozzá alírást, ujjal vagy Apple Pencillel rajzolva: megnyitva a szkennelt doksit, a jobb felső Megosztá gomb megnyomása után a Korrektúra lehetőséget kiválasztjuk, majd a +-ra kattintva az Aláírás-ra nyomunk, itt pedig a hozzáadás lehetőséget választjuk ki.