almalé és kungfu Rólunk

Az Apple milliárdokat adna az LG-nek, hogy legyen elég OLED kijelzőjük

Bár minden korábbi pletyka azt valószínűsítette, hogy a következő iPhone-okba kerülő OLED panel kizárólag a Samsungtól érkezhet, hiszen az a hír járta, hogy az Apple által megkövetelt minőséget, illetve mennyiséget senki más nem képes hozni. Nos, tegy friss infó szerint ez koránt sem így van.

Koreai lapértesülések szerint ugyanis nem csak, hogy közel vagyunk egy Apple-LG megállapodáshoz, az a napokban már le is zárult. A 2,67 milliárd dollár értékű szerződés szerint az LG havi 45 ezer OLED panelt biztosít az Apple számára a várhatóan 2018 után piacra kerülő iPhone-ok számára. Ez évi 540 ezer kijelzőt jelentene, melyből arra lehet következtetni, hogy az olcsóbb (párdon, kevésbé drága) iPhone-okban egyhamar nem látjuk viszont ezt a technológiát.

lg-logo.png

A cég mindig is szeretett több lábon állni, ami az ellátási láncot illeti, így ez a lépés tulajdonképpen logikus a részükről, más kérdés, hogy ez az éves mennyiség milyen célt szolgál, ugyanis korábbi pletykák alapján a Samsungtól 60-80 milliós nagyságrendben rendelt OLED kijelzőket a cég az új iPhone startja miatt. Az alig félmilliós darabszám pedig fényévekre van ettől, igaz, van két évük, hogy betárazzanak belőlük és felfuttassák a gyártást, de akkor is furcsa ez a különbség.

Az LG több, mint valószínű, hogy külön gyártósort épít az iPhone-okba kerülő OLED panelek előállítására, legalábbis a két cég közötti megállapodás alapján erre lehet következtetni. Elemzők szerint 2019-ben a teljes iPhone család OLED kijelzőre válthat és ez a befektetés ezt hivatott elősegíteni. Egyelőre még az első OLED paneles iPhone bemutatásától is távol állunk, de talán az őszi keynote-on kapunk egy kis ízelítőt belőle.



4K és HDR támogatással érkezhet az új Apple TV

Nagyon érdekes, feltehetőleg figyelmetlenség miatt kiszivárgott infóba futott bele egy szemfüles iTunes felhasználó. Tomas Jackson a korábban megvásárolt filmeket tartalmazó listát csekkolta, amikor feltűnt neki, hogy a Passengers (Utazók) című film mellett nem a szokásos Film (HD) besorolás látható, hanem a Movie (4K, HDR).

4k-hdr-itunes-movie-history-800x141.jpg

Természetesen megpróbálta azonnal letölteni a filmet, de az iTunes továbbra is csupán a HD opciót kínálta fel, ami filmtől függően 720p, illetve 1080p felbontást jelent. Egy másik felhasználó szintén felfigyelt erre a furcsa jelenségre, ő a Fantastic Beasts and Where to Find Them (Legendás állatok és megfigyelésük) című filmnél látta felbukkanni a 4K, illetve HDR varázssavakat, de csakúgy, mint Tomas, letölteni kizárólag a HD verziót tudta belőle.

Elsőre igencsak meglepő lehet a hír, ám valójában mégsem az. Februárban a Bloomberg már megszellőztette, hogy az Apple már dolgozik az ötödik generációs Apple TV-n (kódnevén J105-ön), melyről azt gyanították, hogy 4K és HDR támogatással érkezhet majd.

itunes-apple-tv-4k-800x238.jpg

Pár hétre rá a Firi Games játékstúdió egyik fejlesztője túrta ki a logokból, hogy a Phoenix nevű játékukkal egy eddig ismeretlen eszközön is játszottak. A titokzatos masina neve "AppleTV6,2" volt (az aktuálisan kapható az 5,3), a hálózati (IP) címe pedig az Apple főhadiszállásához tartozó tartományba esett, így több, mint valószínű, hogy egy tesztkészülékről lehetett szó - erre utal a "tvOS 11.0.0" operációs rendszer is (a jelenlegi legfrissebb verzió a 10.2.2).

Figyelembe véve, mekkora változáson ment keresztül az elmúlt időszakban mind a tvOS, mint az Apple otthoni tévézéshez való hozzáállása, szinte borítékolható, hogy a nagyjából két hónap múlva várható sajtóeseményen az új iPhone(-ok) mellett az új AppleTV is szerepet kap majd.



Az Apple megduplázta az iPod Touch tárhelyét

A tegnapi szomorú hír után jöjjön egy fokkal kellemesebb. Az iPod nano és iPod shuffle modellek megszűnése után az iPod Touch maradt az egyetlen zenelejátszó az Apple kínálatában. Figyelembe véve, hogy kisebb túlzással egy 4"-os iPhone 6-tal van dolgunk, melyben sem GSM modul, sem pedig Touch ID nincs, a cégnek lépnie kellett, hogy megállítsák az iPod eladások zuhanását.

Jó szokás szerint ennek legegyszerűbb módja az árcsökkentés volt. A legolcsóbb, illetve második legdrágább modell tárhelyét változatlan ár mellett megduplázták, a másik kettőt pedig egész egyszerűen megszüntették. Ez tulajdonképpen jó lépés volt, hiszen aki ilyen készüléket vesz, annak a legolcsóbb változat 16 GB-os tárhelye (melyből alig 12 GB szabad csupán) édes kevés, ha játékokkal, videókkal és zenékkel szeretné megpakolni. A 32 GB-os verzió viszont 100 ezer forintba került, ami már túlságosan közel volt a szintén 4"-os kijelzővel rendelkező iPhone SE cédulájához.

ipod-touch.jpg

A mostantól érvényes árak és kiszerelések a következők szerint alakulnak:

  • iPod Touch 32 GB - 79 990 Ft
  • iPod Touch 128 GB - 119 990 Ft

A változás abból a szempontból örömteli, hogy az olcsóbb verzió a többség igényét abszolút ki fogja elégíteni, ráadásul a vele azonos kapacitással rendelkező iPhone SE-nél tárhelytől függően 33, illetve 40 százalékkal olcsóbb. A kérdés már csupán az, hogy egy olyan világban, ahol az emberek (kiváltképp a fiatalok) többsége folyamatosan online van, mennyire van még piaca egy olyan eszköznek, amely képtelen kiszolgálni ezt a fajta igényt.



Kijelzőket gyártó üzemet épít az USA-ban a Foxconn

Hónapig tartó előkészült és rágódás után a Foxconn vezetősége szerdán a Fehér Házban jelentette be, hogy új gyárat létesít az USA-ban, egész pontosan Winconsin államban. A következő három évre összesen 10 milliárd dollárba kerülő beruházás legalább 3000 embernek ad majd munkát.

Az üzemben nagyméretű LCD kijelzőket szerelnek majd össze, melyek elsősorban televíziókban vagy hasonló eszközökben kaphatnak helyet. A panelek kezdetben a Foxconn leányvállalataihoz, illetve a Sharphoz kerülnek, utóbbi egyébként szintén az Apple egyik beszállítója.

wisconsin-foxconn.jpg

A cég elnöke, Terry Gou megemlítette (és ez az igazán érdekes), hogy az Apple szívesen beszállna a projektbe némi tőkével, így könnyen elképzelhető, hogy kisebb kijelzők is készülhetnek majd itt a későbbiek folyamán. Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke annyira lázba jött a bejelentéstől, hogy kijelentette: azt szeretné, hogy a Foxconn további gyárakat létesítsen az Államokban, ezzel akár 13 ezerre növelve az alkalmazottak számát.



Továbbra is a leghűségesebbek között az Apple vásárlók

Újabb érdekes közvéleménykutatás futott be, most éppen a Fluenttől. Különböző iparágakban készítettek felmérést a top 20 céget vizsgálva és arra voltak kíváncsiak, hogy a vásárlók mennyire lojálisak egy-egy márkához, illetve mennyire elégedettek velük. Iparáganként 2-3 ezer kérdőívet töltettek ki a résztvevőkkel, szóval azért messzemenő következtetéseket nem lehet levonni az eredményekből, de iránymutatásnak mindenképpen jók.

Nem meglepő módon az Apple ismét az élen végzett a technológiai vállalatok között, a vásárlók 91 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a következő terméke is valamilyen Apple által gyártott kütyü lesz. Ezek után némileg meglepő, hogy csupán a megkérdezettek 85 százaléka volt elégedett az általa birtokolt termék(ek)kel.

A tanulmány ugyanakkor rámutatott egy érdekes dologra is. Minél több Apple termékkel rendelkezik valaki, annál inkább hozzáláncolja magát a zárt rendszerhez és a kényelmes, de néha nem tökéletes ökoszisztémához, azaz annál nagyobb a valószínűsége, hogy maradni fog a márkánál.

A technológiai szektorban (amely magában foglalja, a mobil, a tablet és a PC iparágakat) jellemzően nagyobb az elégedettségi mutató, mint a márkahűség, ebből is látszik, hogy miért van és lehet különleges helyzetben az Apple.

Aki még több részletre kíváncsi, a teljes tanulmány egy ingyenes regisztrációt követően letölthető a Fluent oldaláról.




süti beállítások módosítása