Ahogy közeledik az új iPhone bemutatásának napja, úgy kezdenek szárnyra kapni egyre hitelesebbnek tűnő pletykák is. A legújabb beszámoló szerint igencsak nagy gondban vannak a srácok odaát, ám a helyzet érdekessége, hogy ezúttal nem magával a hardverrel, hanem a szoftverrel van elsősorban baj.
A Fast Company szerint kisebb pánik hangulat kezd kialakulni a szoftveres csapat háza táján, ugyanis ha a problémákra nem tudnak időben megoldást találni, könnyen elképzelhető, hogy az új iPhone úgy fog elrajtolni, hogy pár fontos újdonsága még nem is fog működni.
A hírek szerint az egyik fejtörést az új vezeték nélküli töltés jelenti, amelyről már korábban is hallani lehetett, hogy majd csak az iOS 11.1-es frissítésben engedélyezik. Az indukciós elven működő megoldással már több ízben találkozhattunk más gyártóknál (például a Samsung már a tavalyi S7-nél is ezt használta), úgy látszik, az Apple-nek egyelőre meggyűlik a baja a technológiával.
Az egyik render kép a sok közül (forrás: iDropNews)
A vezeték nélküli töltés ugyanakkor a kisebbik probléma. A nagyobbik gond a 3D-s előlapi kamerával van, pontosabban annak szoftverével. Állítólag a megbízhatósággal akadtak gondok, ami figyelembe véve, hogy egy arcfelismerő szoftverről van szó, amely az egyik legfontosabb biztonsági újítása lehet az új készüléknek igencsak aggasztó. A szenzort valószínűleg ígyis-úgyis belerakják majd a telefonba, legfeljebb - a vezeték nélküli töltéshez hasonlóan - majd egy későbbi szoftver frissítéssel keltik életre.
Persze, továbbra is ott van a Touch ID - gondolhatnánk - amely valóban igaz, ám azzal is úgy néz ki, akad némi probléma. Egyre több forrás tudni véli ugyanis, hogy az Apple mindenképpen igyekszik a kijelző alá tenni az ujjlenyomat-olvasót, viszont nem állnak túl jól ezzel a projekttel sem - igaz, azt nem tudni, hogy szoftveres vagy hardveres problémáról van szó. A Touch ID körüli mizéria azért is lehet fájó pont a cégnek, mert míg a többi probléma szoftveresen orvosolható, addig ennek dizájnbeli vonatkozása is van. Ha egyszer eldöntötték, hogy a kijelző alá kerül, akkor nincs visszaút.
Akárhogy is legyen, már csak két hónap van hátra az új telefonok bemutatásáig és egyre valószínűbb, hogy az iPhone 8-ként emlegetett, nagyobb tudással és új dizájnnal rendelkező modell hivatalos startja tényleg csúszni fog - függetlenül attól, hogy az őszi eseményen lerántják-e róla a leplet vagy sem.
Horváth Patrik
2017.07.13. 08:02
Címkék: paypal appstore
Hosszas egyeztetést követően - dobpergés - végre PayPal-lal is lehet fizetni mostantól az App Store-okban, az iBooks Store-ban, illetve az iTunes Music Store-ban. Ez annak tudatában különösen nagy dolog, hogy az Apple elsősorban az Apple Pay népszerűsítésére koncentrál.
A szolgáltatás egyelőre az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Kanadában, Mexikóban és Hollandiában érhető el, de hamarosan az Egyesült Államokban élők is használhatják majd, így talán reménykedhetünk abban, hogy mi sem maradunk ki a buliból és csak idő kérdése, hogy Magyarország is felkerüljön a térképre.
A PayPal használatát a fizetési módokat részletező menü alatt tudjuk majd kiválasztani, mely után egyszerűen be kell csak jelentkezni a PayPal-os fiókunkkal, hogy engedélyezzük a szolgáltatást. A beállítás nem csak az adott eszközre lesz érvényes ugyanakkor, hanem mindenhol, ahol ugyanezzel az AppleID-val vagyunk bejelentkezve.
A PayPal One Touch funkció is most először válik elérhetővé Apple eszközökön, azaz anélkül tudunk majd fizetni a különböző weboldalakon, hogy állandóan be kellene jelentkeznünk a PayPal fiókunkkal. Természetesen a funkció kikapcsolható, amennyiben szükségét érezzük.
skarpad
2017.07.12. 09:25
Címkék: apple watch
Csendben meghosszabbította az ingyenes javítási programot az Apple a leváló hátlapú első generációs Apple okosórák ügyében, a garancia lejártától függetlenül. A változás elvileg az összes first-gen Watch-ot érinti, legyen az Sport, Standard, Edition vagy Hermes modell.
A szokásos módi itt is érvényes, ha korábban már pénzt kértek tőled egy ilyen javításért hivatalos szervizben, a számla ellenében visszakapod a lóvét az Apple Supporton keresztül. A leváló hátsók problémája egyébként már kb. 2015 óta ismert, és leggyakrabban a mágneses induktív töltőről való leválasztáskor jelentkezik.
A probléma pontos okát az Apple nem tette közzé, de nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, a nem megfelelő vagy nem elég ragasztó lehet a ludas. A program meghosszabbítását a MacRumors tette először közzé, amit az AppleInsider saját forrásain keresztül pár órával később meg is erősített.
A tavaly forgalomba került Series 1 és Series 2 modellek jóval strapabíróbbnak bizonyultak, velük ilyen jellegű aggály már nem merült fel. Az uborkaszezon pedig tovább folytatódik.