almalé és kungfu Rólunk

Új Nike+ szíjak érkeztek az egyre népszerűbb Apple Watch-hoz

Gondolva a divatmániásokra, a Nike még múlt héten jelentette be, hogy négy új Apple Watch-hoz szánt szíjat dob piacra, melyek színben tökéletesen passzolni fognak a Nike Air VaporMax Flyknit "Day to Night" típusú, szintén nemrég óta kapható cipőhöz.

nikeplusnewbands-800x305.jpg

Ahogy a lábbelik, úgy a szíjak is a rózsaszín, valamint a kék különböző árnyalatait vonultatják fel, a napnyugtától pirkadatig tartó időszakot ábrázolva ezzel - innen a cipő "Day to Night" neve is.

Az Apple Watch Nike+ típusú óra kiadása óta ez az első eset, hogy a Nike olyan kiegészítőt tervezett, amely nem csak az órához, de a cég más termékeihez (jelen esetben cipőihez) is egyaránt passzol.

apple-watch-nike-new-colors-800x425.jpg

A szíjak ugyanabból az anyagból készültek, mint az Apple saját Sport szériás szíjai, viszont a lyukaknak köszönhetően némileg jobb szellőzést biztosítanak, amely egy mindennapi mozgáshoz szánt kiegészítőnél talán nem felesleges szempont.

nikeplusnewbands2-800x559.jpg

Az új szíjak 49 dollárért (14 ezer forintért) vásárolhatók meg a Nike honlapján (illetve bizonyos boltjaiban), ám hamarosan az Apple Store-okban, illetve hivatalos viszonteladóknál is találkozhatunk velük. Sietni viszont felesleges a vásárlással, a kezdeti készlet ugyanis már rég elfogyott. Akinek esetleg a csukára fájna a foga, annak 190 dollárt (53 ezer forintot) kell kicsengetnie, de nyugi, raktáron abból sem maradt egy darab sem.



Szabadúszókkal tennék versenyképessé a Maps-et

2012-es indulása óta az Apple Maps alkalmazása kapott bőven hideget és meleget. A navigációra is képes térkép alkalmazás indulásakor annyira pocsék és megbízhatatlan volt, hogy egyes iPhone tulajdonosokat olyan veszélyes utakra vitt, hogy a felhasználók nyilvános felháborodásukkal adtak hangot a problémának. Tim Cook akkor nyilvánosan kért bocsánatot, majd egy hónappal később Scott Forstallt - aki többek között az iOS 6 fejlesztéséért is felelős volt - kirúgták a cégtől.

macgpic-1496324722-722723641573859-jpt.jpg

A cég sokáig belülről próbált meg erőforrásokat allokálni az adatbázis csiszolásához kapcsolódó feladatokra. Az Apple Store-okban dolgozó eladók közül bárki jelentkezhetett a meghirdetett programra, melynek keretében nem csak részletes útmutatást, de egy fajta képzést is kaptak az elinduláshoz. Nem tudni ugyanakkor, hogy miért, de ez a lehetőség már nem él, igaz, az oldalra a mai napig be lehet lépni, de regisztrációra már nincs lehetőség és egy darab feladatot sem találunk a projektek között.

Ez nem véletlen, ugyanis a francia iGeneration arról számolt be a napokban, hogy a kaliforniai vállalat tavaly óta szabadúszókat kezdett el alkalmazni a feladatra. A megbízott külsős cégek feladata, hogy felkutassák a potenciális jelölteket és betanítsák őket, hogy elsajátíthassák az Apple által fejlesztett platform használatát. A feladatokat - melyek elvégzése átlagosan két percet vesz igénybe - a Tryrating.com oldalon való belépés után látják a delikvensek és minden egyes elvégzett munka után 54 cent (150 forint) üti a markukat.

tryrating.jpg

Hetente legfeljebb 20 órányi munkát engedélyez a vállalat és maximum 600 feladatot végezhetünk el ez idő alatt. Arról nincs információnk, hogy itthon kapott-e már valaki ilyen felkérést, viszont a francia lapnak névtelenül nyilatkozó informátor elmondása alapján a program augusztusi indulása óta már csaknem 9000 feladatot teljesített, végig betartva az állítólag 200 oldal körüli, az Apple által írt útmutatással és a munkák elvégzését részletező dokumentumának előírásait.

guideline.jpg

A feladatok alapvetően hasonló sémára épülnek. A felhasználó kap egy térképen megjelölt területet, illetve egy tipikus, ezen a környéken jellemző keresési kérést (pl. "McDonald's" a Blaha Lujza téren).

Az illetőnek két dolgot kell ellenőriznie:

  • releváns-e a megadott keresés az adott területen, illetve
  • helytállók-e a szoftver által a kérdésre válaszként adott válaszok?

Azt nem tudni, hogy mi alapján kerülnek kiválasztásra azok a feladatok (esetünkben keresések), melyeket a szabadúszók a Tryrating-en keresztül megkapnak. Van olyan feladat, amely fél perc alatt teljesíthető (pl., ha valaki egy országra keres, a releváns találatok nagyon hamar kiszűrhetők, a többit pedig azonnal jelenteni lehet), de előfordul olyan is, amikor közel negyedóra szükséges egy-egy munka kipipálásához.

help.jpg

A már említett dokumentum részletesen kitér arra, hogy egy-egy feladat értékelése hogy néz ki és a programban résztvevők mi alapján tudják megállapítani, melyik opciót válasszák munkájuk végeztével. Nem mindegy például, hogy valaki Budapestre Magyarországon vagy Amerikában keres rá, ugyanis mindkét országban létezik ilyen nevű város, viszont a találati listában elfoglalt helyük nagyon nem mindegy. Ilyen és ehhez hasonló kihívások miatt dönthetett úgy az Apple, hogy mesterséges intelligencia helyett inkább hús-vér emberekre bízza a feladatot.

relevance.jpg

Kérdés persze, hogy ez a módszer mennyire fenntartható, illetve, hogy az adatok pontosságának javítása mellett milyen olyan célt szolgál, mely a későbbiek során akár emberi közreműködés nélkül is garantálni tudja a Maps alkalmazás megbízhatóságát. A Google Maps továbbra is elsöprő népszerűségnek örvend az iPhone-t használók körében, ráadásul ott van a szintén a Google által fejlesztett Waze nevű közösségi alkalmazás, mellyel még pontosabb képet kaphatnak a felhasználók utazásaik során.

relevance2.jpg

A tömegközlekedés továbbra is nagyon korlátozott számú nagyvárosban érhető el csupán, míg az említett Google Maps lényegesen jobban teljesít ezen a téren. Az biztos, hogy az Apple vagy mindent belead a Maps versenyképessé tételébe vagy pedig kénytelen lesz kukázni azt, hiszen nem sok értelme van pénzt ölni olyas valamibe, amit aránylag kevés ember használ és ők sem teljes megelégedéssel.



A következő iOS-szel lesz igazán okos Siri

Bár szolgáltatásokat tekintve túl sok konkrétum még nem szivárgott ki a hétfői WWDC-vel kapcsolatban, egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy az Apple a soron következő iOS főverzióval bővíti hangalapú asszisztensének, Sirinek tudását.

Ugyan az iOS 10-zel külső alkalmazások számára is hozzáférhetővé tették Sirit, jelenleg csak félkarú óriásként működik, ugyanis az alábbiakra lehet csupán hasznát venni: fuvar foglalás, üzenetküldés, fotók keresése, fizetés, VoIP alapú hanghívások, illetve fitnesz funkciók.

uber-siri-800x710.jpg

A várhatóan ősszel érkező iOS 11-gyel ez a szűkös felhozatal jelentősen megváltozhat, bár az még nem tiszta, milyen típusú alkalmazások támogatása kerül bele majd a rendszerbe. Az Amazonnak nagyon bejött az Alexa, így elképzelhető, hogy az Apple is fel szeretne szállni ugyanarra a vonatra.

Ismerve viszont a szokásos szolgáltatás és termék bevezetéseiket, aligha valószínű, hogy tonnányi újdonságot kapnánk a következő nagyobb frissítéskor, hiszen a cég régóta híres arról, hogy mindent csak akkor dob piacra, ha sikerült azt úgy-ahogy tökéletesíteni. Más kérdés, hogy ez mostanában nem mindig jön össze...

siri.png

Siri okosabbá tétele - ha így tetszik - összecseng azzal a pletykával, miszerint a vállalat egy mesterséges intelligenciával működő hangszórót is bemutat majd a konferencián. Ahhoz viszont, hogy egy ilyen termék valóban piacképes legyen, elengedhetetlen az asszisztens fejlesztése.

Az iOS 11-gyel várhatóan egy újra gondolt Apple Music alkalmazás is érkezik, valamint számítani lehet némi dizájn béli változásra is. Bár sokan az új MacBookokra és iPad Pro-ra kíváncsiak, a vállalat szempontjából igazán jelentős újdonságok egyértelműen más területekről érkeznek majd.



Tömeges termékfrissítés és új iPad Pro várható hétfőn

Magyar idő szerint hétfőn este 7-kor kezdődik az Apple éves fejlesztői konferenciája, ahol egy új okos hangszóró mellett számos már létező termék frissítése, illetve megújítása várható.

Az új notebookok bejelentése most már több, mint valószínű, ugyanis a francia Consomac orosz nyelvű iratokat talált az Eurázsiai Gazdasági Bizottság adatbázisában.

eec-wwdc-filings-translated.jpg

A képek tanúsága szerint legalább öt új olyan eszköz várható, amely macOS Sierra operációs rendszert futtat, amelyből arra lehet következtetni, hogy mind a 13, mind a 15 inch-es, októberben bemutatott MacBook Pro-t frissíti a vállalat. A külső marad, a belső viszont változik, valószínűleg az új MacBookok megkapják az Intel Kaby Lake platformját, melytől teljesítmény növekedésre nem, fogyasztás csökkenésre viszont számíthatunk.

Bár az A1289, A1347, A1418, A1419 és A1481 megnevezések (lásd a fenti képet) eltérnek a jelenlegi MacBook-ok számozásától, a leírás alapján egyértelmű, mire lehet számítani. Az ötödik modell egy ráncfelvarrott MacBook Air vagy még inkább egy frissített MacBook lehet.

2016_macbook_pro_lineup.jpg

Szintén kapunk egy új iPad Pro-t, amiről már annyiszor írtunk, hogy a végén észre sem fogjuk venni, ha tényleg bemutatják. Az A1671, A1709, A1670, illetve A1701 számozással ellátott cuccok iOS10-et futtatnak és várhatóan a belső tárhely méretében, valamint a SIM kártya meglétében térnek majd el egymástól.

wwdc2017conventioncenter2-800x600.jpg

Érdekes elem még a listán az A1843 modell, amely az oroszról angolra fordított dokumentum alapján egy vezeték nélküli billentyűzetet takar. A WWDC idén először nem a szokásos Moscone Centerben kerül majd megrendezésre, hanem a San Jose-ban lévő McEnery Convention Centerben, melynek dekorálását tegnap el is kezdték. Kíváncsian várjuk a hétfő estét!



Saját okoshangszórón dolgozik az Apple?

Apple-höz közeli forrásra hivatkozva egészen izgalmas hírről számolt be a Bloomberg. Minden jel arra mutat ugyanis, hogy a cég már javában dolgozik egy Amazon Echo, illetve Google Home rivális "okos hangszórón", melynek alapját a Siri mesterséges intelligenciája jelentheti.

Bár maga a termék szinte kizárt, hogy ősz előtt a piacra kerüljön, simán előfordulhat, hogy a hétfői WWDC-n ennek ellenére bemutatják azt. Ugyan korábban azt csiripelték a madarak, hogy az új titkos cuccon kijelző is lesz, sőt, maga Phil Schiller is úgy nyilatkozott, hogy egy mesterséges intelligenciával működő hangszórónak a nélkül semmi értelme, a végleges termék valószínűleg mégsem rendelkezik majd ilyesmivel.

Sőt, nagyon úgy fest, hogy az Apple egyértelműen el is akarja különíteni majd az új hangszórót a feltételezett versenytársakétól, mondván, ők elsősorban a hangminőségre és a többi Apple termékkel, illetve szolgáltatással való integrációra törekszenek.

siri-smart-speaker_1.jpg

A speciális szenzorok segítségével a készülék képes lehet a környezet alapján változtatni a hangját is - igaz, azt nem tudni, hogy csak a hangerőt vagy esetleg a hangszíneket is. A rendszer ugyanúgy nyitott lesz, mint például egy Apple Watch, azaz HomeKit segítségével fejleszthetők hozzá alkalmazások, illetve támogatni fogja más gyártók termékeit is, így könnyen elképzelhető, hogy az elsősorban hangszóróként funkcionáló tárgy idővel egy okos otthon szerves részét képezi majd.

Korábbi pletykák a termék kinézetéről is árulkodtak. Több, mint valószínű, hogy egy némileg kicsinyített Mac Pro-hoz fog hasonlítani, méretekről ugyanakkor semmilyen információ nem áll rendelkezésre. Akárcsak az AirPods vezeték nélküli fülest, úgy az ismeretlen nevű csoda hangszórót is állítólag az Inventec gyártja majd. Reméljük, tanultak a tavalyi fiaskóból és nem kell több hónapos csúszásra számítanunk a hivatalos launch után.




süti beállítások módosítása