almalé és kungfu Rólunk

Majdnem ilyen lett az iPhone (de szerencsére nem lett ilyen)

Amikor nekiálltak a fejlesztésnek, Jobs két csapatot versenyeztetett egymással (mert Jobs ilyen kemény volt, meg is volt az eredménye): az egyiket Tony Fadell, az iPod atyja, a másikat Scott Forstall, a Macintosh csapat vezetője irányította. A feladat egyértelmű volt: tervezzék meg az Apple mobiljának operációs rendszerét. Előbbi persze az mp3-lejátszót, utóbbi a Mac OS X-et vette alapul.

A sztori végét ismerjük: az iPhone-ra végül a Mac operációs rendszerének egy módosított verziója került, Fadell tervei pedig eltűntek a süllyesztőben.

De nem nyom nélkül: Sonny Dickson nemrég publikált egy rakás képet és egy videót, amiből kiderül, hogyan nézett volna ki az iPhone, ha Fadell lesz a befutó. És hát abból, amit felraktak a netre, látszik, hogy Jobs jó döntést hozott, bár persze szemétség egy béta előtti verzióból messzemenő következtetéseket levonni, mégis, az irányítás, a megjelenítés, minden zsákutcának tűnik:

ipod-iphone-prototype-800x594.jpg

Utólag már persze könnyű okosnak lenni, de azt se felejtsük el, hogy ezeknek a kis létszámú csapatoknak volt a dolguk, hogy megalkossák a modern mobiltelefont, majdnem előzmény nélkül: persze, volt már érintésérzékeny készülék a piacon, de az iPhone tökéletesen újraírta a játékszabályokat, amihez rengeteg fantázia, kitartás, erő és merészség is kellett.

Mostanában egyébként pont az ilyesmit hiányoljuk, de ez már mellékszál.



Ezzel reklámozza az Apple az iPhone 7 Plust

Na mivel? Mi mással, mint a két lencsére építő portrait mode-dal. Ez az a funkció, ami némi szoftveres csalás segítségével elmossa a hátteret és a témát teszi csak élessé. Mintha a mélység-élességgel játszana a mobil, de ahogy írtam is, ez alapvetően egy szoftveres trükk, amihez azért elvileg szükség van a két objektíves hardverre is, bár azt is tegyük hozzá, hogy van olyan konkurens a piacon, amelyik egyetlen lencsével is tudja ugyanezt a hatást. Persze azoknál a készülékeknél nem tökéletes a végeredmény, de tegyük hozzá, hogy a 7 Plusnál sem az, csak közelít hozzá.

Mindenesetre ha nem szőrözöd át közelről a képet, egészen jónak fog tűnni és akkor talán majd a te rokonságod is úgy reagál, mint egy a görög falu ebben a nem túl eredeti reklámban, amiben azon kívül nem volt sok ötlet, hogy “utazzunk el Görögországba, aztán castingoljunk autentikus öregeket”.



Mennyit fejlődött egy MacBook Pro öt év alatt?

Régebben kétévente megérte váltani, háromnál többet nem volt szabad várni. Most viszont már lassan öt éve használom a MacBook Prómat és továbbra sem egyértelmű, hogy van-e okom megvenni az újat. Ádám már készített egy minden szempontot figyelembe vevő tesztet, én most csak arra voltam kíváncsi, mekkora az előrelépés öt év alatt, illetve van-e egyáltalán.

Aki nem akarja végignézni az egész nap sztoriját, annak ugrás 1:36-ra, onnan indul a teszt:

A laptopot itt tudod megvenni.



"A java még hátravan" - az iPhone 10 éve

A címben található idézet Tim szájából hangzott el még vasárnap annak ürügyén, hogy tegnap volt az első iPhone bemutatásának tizedik évfordulója

27d4a11cf238daba0823f4c4c64f2200.jpg

A 2007-es Macworld-ön valami olyasmi mutatkozott be a világnak, ami fenekestül felforgatta az okostelefonpiac akkori állóvizét, piacvezetők tűntek el a süllyesztőben és mindörökre megváltozott az, amit ezektől a készülékektől elvárunk. Na jó, nem fellengzősködök tovább.

2007. január 9-én, egy szép keddi napon Jobs három dolgot egyesített egy eszközben: egy forradalmi telefont, egy nagykijelzős, érintőképernyős iPod-ot és egy áttörést jelentő internetes kommunikációs eszközt - zseniálisan úgy felvezetve keynote-ját, mintha három különböző termékről beszélne.

Bár eleinte a konkurencia megvetően ciccegett és az eladások is lehettek volna, az idő végül Steve vízióját igazolta - ezt bizonyítja a jócskán milliárd fölötti eladási szám. Az iPhone az elmúlt évtized során rohamtempóban lépett elő a cég legfontosabb termékévé, mára már kissé háttérbe is szorítva a lineup többi tagját, nem mellesleg a világ legértékesebb vállalatává téve az Apple-t. 

iphone-mosaic-rcm992x0.jpg

Phil Schiller az alkalom kapcsán Steven Levy-vel ült le beszélgetni, szó esett múltról, jelenről és a jövőről is. A cikk reflektál arra is, hogy az első évben, az iPhone App Store elindítása előtt komoly vita folyt a cégen belül arról, hogy vajon az iPod zárt, vagy a Mac nyitott ökoszisztémája-e a követendő út az okostelefon számára. 

Steve szava végül rövidre zárta a lövészárok-hadviselést, de az azt hiszem egyértelmű, hogy az iPhone igazán nagy pillanata az egy évvel később bejelentett 3G és egyúttal App Store indulása volt. Egy évvel később jött a videófelvétel és a personal hotspot opció, 2010-ben a Retina kijelző, 2011-ben Siri és az iCloud.

2012-ben megkaptuk a Lightning csatlakozót, az LTE-t és a nagyobb kijelzőt, 2013-ban rajtolt a Touch ID, 2014-ben az iPhone Plus, 2015-ben a 3D Touch, a 4K videófelvétel és a Live fotók, tavaly pedig a kétlencsés kamerák és a vízállóság. Bár egyre többen vágják Cupertino-hoz, hogy mostanság tényleg csak inkrementális frissítések jellemzőek az iPhone-ra, de 2017 talán elhallgattatja majd ezeket a hangokat.

 



Az Apple állítólag a Carl Zeiss-szal közösen fejleszti VR szemüvegét

A pletykák pedig ezúttal a szokásos csatornákon kívülről, Robert Scroble AR/VR szakértő elemzéséből származnak: a hírek szerint hiperkönnyűnek szánt kütyü megalkotására összeállt szövetség híre a Zeiss egyik lepcses szájú dolgozójától ered.

A kooperáció eredményére ráadásul nem is kell rettentő sokat várni, Scroble értesülései alapján már jövőre bemutatásra kerülhet majd a termék, ami így a szakíró szerint azt is megmagyarázza, hogy az idei CES-en miért nem mutatott be se AR, se VR szemüveget a Zeiss annak ellenére sem, hogy a standját csak ebben utazó cégek állomásai vették körbe.

A német optikai cég sem újonc etéren, a jelenleg kapható VR One Plus nevű cuccuk egy különleges optikával szerelt headset, ami majdnem bármilyen okostelefont képes AR/VR eszközzé tenni - hasonlóan a Samsung és a Google ilyen megoldásaihoz.

Korábban ugye írtunk már arról, hogy Tim-nél porcosodik a gyík az ilyen technológiákra és Ming-Chi is egy önálló AR-VR szemüveget vizionál a cég kínálatába (bár szerinte erre még jópár évet kell várnunk) most úgy tűnik, tettek is követik a szóbeli ígéreteket. Hogy lesz valami, arról az utóbbi hónapok cégfelvásárlásai és felvett szakértői is tanúskodnak.




süti beállítások módosítása