A napokban egy keresztasztal beszélgetés keretében az Apple újságírókkal folytatott beszélgetést a Mac jövőjével kapcsolatban. Bár a meghívottakkal alapvetően a Mac Pro-ról ment a diskurzus, az iMac is szóba került. Mint tudjuk, a Mac Pro immáron négyéves modell (teatyaúristen) és a teljesen új verzió csupán jövőre érkezik (de legalább érkezik...), addig is egy erősebb frissítéssel kell, hogy beérjük.
Na, de vissza az iMac-hez. Kétség kívül nagy múltra visszatekintő család ez, tulajdonképpen a legrégebbi az összes közül és az emberek nagy része kifejezetten szereti, ám elég semmitmondó frissítésekkel volt dolgunk az elmúlt években, ha jobban belegondolunk. Ami biztos, hogy erről az Apple is tud és nagyon igyekeznek, hogy a következő generáció teljesítményt illetően igencsak ott legyen a szeren.
Az viszont biztos, hogy érintőképernyő továbbra sem lesz benne, a meghívott újságírók és riporterek közül többen is megírták, miért:
A vállalat nem gondolkodik touchscreenes modellekben, sem pedig kizárólag ARM processzorral működő változatokon - ugyanakkor nyitva hagyták azt a kérdést, hogy kiegészítő processzorként esetleg valóban bekerülhetne egy ilyen megoldás, mint mondjuk az új MacBook Pro-ban lévő T1 chip, amely a TouchID működéséért felel. (Ina Fried, Axios)
"El tudsz képzelni egy 27"-os iMac-et, ahogy a levegőben kinyújtott kézzel próbálsz navigálni rajta? Elég abszurd." - mondta Phil Schiller. Hozzátette továbbá, hogy egy ilyen lépés a rendszer dizájnjának teljes átalakítását vonná maga után, amely hazavágná a felhasználói élményt azok számára, akik a jelenleg is használt beviteli eszközöket preferálják, mint például a TouchPad vagy az egér. "Nem tudsz optimalizálni mindkettőre" - mondta. "Ez egy fajta legkisebb közös nevező jellegű gondolkodásmód lenne." (Matthew Panzarino, TechCrunch)
Jony Ive is osztja ezt a véleményt, megjegyezve, hogy bár kivitelezhető egy ilyen típusú iMac és kezelőfelület, "a multi-touch ilyen irányú használata nem túl célravezető". Nagyon úgy fest tehát, hogy a Microsoft által bemutatott Surface Studio nem kap igazi kihívót a közeljövőben, ugyanakkor a kiegészítő chipekben rejlő lehetőségek izgalmas távlatokat nyithatnak.