almalé és kungfu Rólunk

Fotón az Apple A10-es processzor!

Értitek, jön az iPhone 7-es, ami sorban a kilencedik, annak lesz a processzora az A10-es. És az néz ki így:

apple-a10-chip.jpg

Jegyezzük meg, ezen a képen semmi érdekeset nem lehet látni. Az A10-es pont úgy néz ki, mint az A9-es, az meg mint az A8-as, és így tovább. Éppen ezért simán lehet, hogy valamelyik korábbi csip látható a képen némi Photoshoppal.

Szóval nem önmaga miatt raktam be ezt a fotót, inkább azért, mert rég említettem már, hogy miközben az iPhone-ban sok érdekes nem történt az elmúlt években, és a konkurencia minimum feljött az Apple nyakára, akár a készülékek funkcióit, megjelenését, akár az operációs rendszer jóságait vesszük figyelembe, a processzortervező részleg végig csodálatos munkát végzett és képes volt a kétmagos felépítésű, alacsony fogyasztású csipet versenyben tartani a mezőny négy, majd nyolcmagosaival.

Az tehát, hogy az iPhone továbbra is komoly tényező a csúcskategóriában, jelentős mértékben nekik is köszönhető, szóval: taps!



Tényleg tiszta üveg iPhone jöhet

Na nem idén, de jövőre, legalábbis ebbe az irányba mutatnak a jelek. Igen, most bizony nem az ősszel érkező iPhone 7-esről van szó, hanem a 2017. őszén befutó mittoménmiről, amivel kapcsolatban a KGI már tavasszal többször megjegyezte, hogy az Apple alumíniumról üvegre cserélheti a burkolatot (vagyis cserélheti vissza), és a pletykát most megerősítette a Nikkei.

iphone-6-concept-nowhereelse-and-martin-hajek-003.jpg

A lap szerint a hír az Apple gyártópartnerétől, a Foxconntól származik, ami már nagy erővel készül a strapabíró üveghátlapok gyártására az újratervezett iPhone-okhoz. Állítólag már tavaly megkezdték a munkát, de a Nikkei arról is beszámolt, hogy valóban OLED-re cserélik a mostanáig használt LCD kijelzőt is.



Ömlenek az újítások az iOS 10 új bétájában

Izgatottan várjuk már ezt az update-et, mert lesz benne néhány nagyon hasznos újítás, amire van is igény, ha már a telefon nem sokat változott az elmúlt években. Most kijött a legújabb béta és gyorsan meg is nézték, hogy miféle újdonságokat hozott magával ez a verzió. Készült belőle egy videó:

 

De megvan szövegesen is a cucc. Az első, bár nem különösebben sokakat érintő újítás: most már képes együttműködni az operációs rendszer a Smart Battery Case-zel, eddig kétségbe esett tőle. A rendszer keményen belenyúl a képekbe és egy fejlett arcfelismerő segítségével kezdi el listázni a népeket. A telefon lezárásának mostantól olyan hangja lesz, mint az ajtócsukásnak, és a Widget panel, ami egy jobbra suhintással érhető el, már minden eszközön mutatja a dátumot.



Touch ID, OLED érintősáv teheti még vonzóbbá az új MacBook Pro-t

A Kuo-vonaton nincsen fék. A KGI elemzője szerint is a következő generáció esetében a jelenlegi funkciógombok sorát egy OLED érintőpanel válthatja a billentyűzet tetején és magyaráz egy sort az Apple ujjlenyomat-leolvasó technológiájának integrálásáról is.

Ennek pontos mikéntjét nem részletezi, de a józan ész és egy friss-ropogós 9to5mac értesülés tanúsága alapján valószínűleg a készülék ki-bekapcsológombjába lesz beépítve. Az pedig a kontextuálisan változni képes OLED-sor részét fogja képezni. Ez a sor Martin Hajek renderein így nézett ki az éve elején, akkor még a Touch ID-s bekapcsológomb-terv nélkül:

27292118240_c4897c6c02_b.jpg

Mindezeket megfejelve erősebb zsanérokat, hangyányival vékonyabb felépítést jósol az őszi bemutatóra. A dolog jelentőségét némileg talán kissé eltúlozza, hiszen jelentésében úgy fogalmaz: "ez lesz a legfontosabb MacBook upgrade, amit az Apple valaha meglépett".



Bloomberg: Tényleg lesz haptikus visszajelzés a Home gombon

Egy ilyen-olyan Apple-értesülés addig sokszor tényleg csak szóbeszéd, amíg csak hullámzó megbízhatóságú oldalak hozzák le. Ha azonban egy olyan súlycsoportú játékos is adja hozzá a nevét, mint a Bloomberg, akkor azért már rögtön más a leányzó fekvése. Nem mintha ők, vagy a WSJ nem lennének tévedhetetlenek, sőt. 

A 7 és a 7 Plus szintbe hozott fő funkciógombjának nyomásérzékenysége már mindenkinek a fülén jön ki, a patinás gazdasági lap tegnap reggeli cikkében azonban megerősíti azt is, amit a Mac Otakara, a DigiTimes és a Cowen and Company is pedzegetett korábban:

az új Home gomb olyan lesz, mint a legújabb MacBook-ok trackpad-je.

Ha valamilyen rejtélyes okból nem tudnád mi is az a haptic feedback: lényegében egy speciális vibrációs motor segítségével szimulálja azt, amit akkor érzel, ha egy fizikai gombot lenyomsz és az kattan. Persze nem csak erről volt szó a cikkben.

Kitértek a nagyobb iPhone kétszenzoros kamerájára is, ami a hírek szerint úgy működik majd, hogy a két, a fényt és a színeket különböző módon rögzítő szenzorral készült képet a készülék egybegyúrja, ami részletgazdagabb, világosabb, egyúttal a sötétben is élesebb fotókat jelent - mondta a lapnak az állítólagos forrás, aki értesülésük szerint olyasvalaki, aki már ki is próbálhatta a hamarost érkező telefonok prototípusverziót.

A nagy jackdugó-vitában ők is a Lightning-os átállás mellett tették le a garast.

 




süti beállítások módosítása