Nagyon pörög itthon is az alternatív fizetési rendszerek őrülete. Miközben mindenki várja, hogy az Apple digitális tárcát dob piacra a következő iPhone-jaiban, egy csomó lehetőség adott már most is a mobilos fizetésre - csak nem az Apple szerverein keresztül.
A Mastercard és az OTP is indított már lépéseket, az Anker Klubban nemrég Bitcoin ATM nyitott, ahol kápére vehetünk nyílt forráskódú fizetőeszközt, és most kiderült, hogy a Barion már az iBeaconos fizetési rendszereket vezetné be minél több budapesti elfogadóhelyen.
Sőt, többek között a nyolcadik kerületi Grundban már ki is próbálható a dolog (még alig van offline elfogadóhelyük, a weboldalukon frissül a lista). Gyorsan el is hívtam Molnár Kristófot a cégtől, hogy találkozzunk a helyszínen, és fizessen nekem egy kávét ezzel a módszerrel, mert addig nem hiszem el az egészet.
Itt a vásárlás igaz története.
- A telefonra feltesszük a Barion ingyenes appját, ez a nulladik lépés
- Amikor belépünk a Grundra, a telefonunkon, az appban egyből megjelenik a hely logója. Ez a magic része, a háttérben valójában ez történik: az iPhone érzékeli, hogy itt egy beacon, ami a Barion rendszeréhez tartozik és látja a jeladó ID-jait is. Ezeket az azonosítókat a telefonra telepített app felküldi a Barion szervernek, mire az visszaadja a login nevet, display nevet, majd egy újabb kérésre ezek alapján megküldi a profilképet is. Mindez észlelhetetlenül gyorsan végbemegy.
- Szóval a program megjeleníti a jeladó azonosítójaként a hely email-címét és profilképét (alul).
- Össze vagy tehát kötve a hellyel. A Grund ikonjára kattintva már csak az összeget kell beírni, esetleg a közleménybe megadni, ha még szeretnénk valamit:
- Mihelyt a pultos hölgy bemondja az összeget, ezt beírjuk, és nyomunk egy okét. Ha beállítottunk PIN-t, ezt még kérte az alkalmazás indításkor, ha megbíztunk az iOS unlockjában, akkor anélkül megy a fizetés (az ujjlenyomatunk vagy a telefonos passcode-unk nélkül egyébként sem tudják elindítani az appot). Kábé egy másodperc alatt az átutalás megjelent a hölgy androidos tabletjén, Rendben voltunk.
Mindez mozgóképen:
Ez még csak az egypontnullás verzió - magyarázza Kristóf. A jövőben végrehajtanak majd itt egy pénztárgép-integrációt, azt követően a Grund rendszere lekommunikálja a telefonunkkal az összeget. Mivel az iBeacon transzmitterekkel meg tudják határozni a helyzetünket, azt is tudni fogják, ki áll épp a kasszánál, így azonnal nyomhatják rá az összeget. Sőt, a programban beállíthatunk majd megbízható helyeket is, ahol egy bizonyos összeghatárig hagyjuk, hogy azonnal levonják a kérdéses pénzmennyiséget. Képzeljétek el, milyen lesz úgy fizetni, hogy
nem csináltál semmit, csak elhoztad a piákat!
Hogy mindenki értse: az iBeacon semmi mást nem csinált ebben a történetben, mint jelet sugárzott, amit az iPhone-unk érzékelt, és nicknevet meg email-címet cserélt a két fél között egy appon belül. A távolságot már a telefonunk becsülte meg a jeladótó, minden más pedig wifin / mobilhálózaton keresztül, biztonságos kapcsolattal, a Barion szerverein történt, a következőképp:
Tovább olvasom