Rögtön két biztonsági problémát is felvet az iOS 7 új Control Center képessége, ami a jelkóddal védett telefonokon is egy mozdulattal előhívható. Itt ugye elvileg olyan alap programok vannak csak, mint a számológép, zseblámpa vagy kamera, utóbbinál azonban nem lehet hozzáférni a képekhez, amíg nem oldották fel a készüléket.
Van azonban egy trükk, amivel kikerülhető a dolog. Nem is olyan bonyolult, itt van Jose Rodriguez mutatványa:
A Control Center előcsalogatása után a bekapcsológombot kell hosszan megnyomni, aztán egy Mégsem gomb következik, majd egy határozott dupla klikk a Home gombon. Előugrik a multitask választási lehetőség, és noha most sem férünk hozzá az alap programokon kívül máshoz, a Camera app már betekintést enged a fotókba.
Sőt, ki is engedi tolni ezeket Facebookra, vagy emailen keresztül is elküldhetjük bárhová a képeket.
A másik problémára egy olvasónk, Dénes hívta fel a figyelmünket. Szintén a Control Centerrel van összefüggésben, azon belül is a "repülőgép mód" bekapcsolási lehetőségével. Hiába építettek be ugyanis egy régóta várt plusz védelmet a Find My iPhone elé (nem lehet egyszerűen leállítani), az Apple ID és a jelkódzár kihagyásával a tolvaj kikapcsolhatja az eszköz valamennyi kommunikációs csatornáját úgy, hogy közben bekapcsolva marad a mobil.
A megoldás megint egyszerű lenne: jelkód a repülőgép módhoz és a kikapcsoláshoz is. Tudom, hogy kényelmetlen, de ezeket korántsem olyan gyakran alkalmazzuk, mint egy képernyőkioldást, és aki biztonságban akarja tudni a dolgait, hadd tudja már biztonságban.