Azért a CEO-k is emberek, és hiába lehetnének a gyakorlatban akár kiváló pajtások is a bíróságon egymást gyilkoló cégek, a néhány százmillió dolláros elmarasztaló ítéletek kikezdik a legjobb kapcsolatot is. Szóval tulajdonképpen tök természetes folyamatnak tűnik, hogy a Samsung és az Apple elkezdi leépíteni a barátságot.
Tovább olvasomTávolodik az Apple a Samsungtól
Tanulj meg iOS-re fejleszteni 40 óra alatt: App! Képzés
Címkék: oktatás magyarország hwsw app!
Figyelem, figyelem. Közhírré tétetik.
Kifejezetten iOS-mobilalkalmazás fejlesztéssel foglalkozó tanfolyam indul március 25-én, a HWSW és az ITFactory közös szervezésében. Az App! Képzés korábbi részeiben a Felülettervezés és Android platform volt a fő téma, most viszont száz százalékban az iOS-re fókuszálnak.
A mostani App! Képzés során 14 alkalommal, összesen 40 óra alatt vezetnek be minket a titkokba, és kellően lentről kezdenek, az Objective-C alapvető ismereteinél. Éppen ezért kezdő és középhaladó iOS-fejlesztőket is várnak, vagy olyanokat, akik platformot váltanak épp (azért valamilyen objektum-orientált programozási nyelv ismerete előfeltétel).
Az oktató Kelényi Imre, a Budapesti Műszaki Egyetem Automatizálási- és Alkalmazott Informatika Tanszékének oktatója és szoftvermérnöke, nem mellesleg iOS-fejlesztő. Mellette azonban még egy sor vendégelőadó színesíti az órákat, elismert hazai cégek vezető iOS-fejlesztői, projektvezetői, sikeres appok készítői lépnek fel az emelvényre - többek között a Ustream vezető iOS-fejlesztője, Kerepesi Péter és Forray Tamás, a Duodecad (Docler) mobil fejlesztési vezetője. Nagy hangsúlyt fektettek tehát arra, hogy egy átfogó szeletet mutassanak meg a hazai fejlesztési kultúrából, valós piaci tapasztalatokat is átadva a leendő programozóknak.
Az előadások otthonról, élőben követhetőek (az App! Képzés formája webinárium), a felületen kérdések is feltehetőek, illetve az éppen készülő kód azonnal elérhető a nézőknek. Mivel a tantermi helyek gyorsan elfogytak, az a lehetőség már nem elérhető.
Még egy hétig lehet jelentkezni a tanfolyamra, pontosan március 20-ig várják a nevezéseket ezen az oldalon. A tanfolyam ára 85 ezer forint, akkor is, ha a helyszínen, tanteremben követjük az előadásokat, és akkor is, ha online.
A tanfolyam hossza: 40 óra
Ár (online és tantermi részvétel esetén egyaránt)
Magánszemélyek részére: bruttó 85 000 Ft
Cégek, intézmények részére: 85 000 Ft + áfa
Ha ketten jelentkeztek, mindketten kaptok 10% ikerkedvezményt.
Kezdési időpont: 2013. március 25. hétfő, 17:00
Jelentkezési határidő: 2013. március. 20., szerda
Az App! Képzés az Appleblog hirdetője.
Google Now iOS-re?
Az Engadget talált rá arra a videóra, ami pár percig volt csak éles YouTube-on, aztán gyorsan levették. A videó arról szól, hogy iPhone-ra és iPadre is érkezik a Google Now.
A cikk nem szól arról, hogy milyen felhasználó töltötte fel, majd tette priváttá a videót, mindenesetre valódinak tűnik. Már csak azért is, mert a narrátor csajszi hangja szakasztott olyan, mint a korábbi promófilmben hallhatóé:
Ennyi munkát ölni egy hoaxnak egyébként gyenge megtévesztésbe meg nem érdemes. Persze az is lehet, hogy valami elsüllyesztett projektről van szó, ami sosem fog megjelenni.
A Google Now a pozíciónk és a rólunk megtudott egyéb információk segítségével kártyákat dob fel, amik tájékoztatnak különböző témákban. Naptár, időjárás, forgalom, hotelek és éttermek adatai, szóval semmi különleges dolog. Ami jó benne, hogy automatikusan kínálja fel az információkat, ott és akkor, amikor aktuálissá válnak.
Az elgondolás ismerős: az ember sok felesleges energiát fordít az információk előbányászásához, sok begyakorlott, repetitív mozdulat kell ahhoz, amit sokszor minden nap előkeresünk. A Siri is ezen segít, mert elmondani gyorsabb, amit akarunk, mint alkalmazásokra és gesztusokra fordítani. A Google Now egy másik megközelítés: ránk önti a lehetséges információkat, mi meg válogathatunk belőle.
Egyre többet tud az Apple Maps
Az elmúlt hetekben-hónapokban az Apple csendben töltötte fel az Apple Mapshoz az új tartalmakat, 15 új város kapott Flyover támogatást 3D-s épületekkel, több helyen nagyobb területen elérhető a Flyover, és egy rakás 3D-s épületet is betettek a standard nézetbe. Turn-by-turn navigációt is kapott néhány város, ahol ez nem volt még meg. A The Loop összeszedte, hol frissült a Maps.
Akik újonnan kaptak Flyover támogatást:
Baltimore, MD
Providence, RH
Portland, ME
Cleveland, OH
Green Bay, WI
Minneapolis, MN
Albany, NY
Indianapolis, Indiana
Köln, Németország
Glasgow, Skócia
Buffalo, NY
Vancouver, BC
Tulsa, OK
Hoover gát
Modesto, CA
Stockton, CA
Ahol kiterjesztették a Flyover-lefedettséget:
Portland, OR
Boston, MA
Houston, TX
Stockholm, Svédország
München, Németország
London, Egyesült Királyság
Madrid, Spanyolország
Róma, Olaszország
Koppenhága, Dánia
Berlin, Németország
Lyon, Franciaország
Birmingham, AL
Toronto, ON
Barcelona, Spanyolország
Turn-by turn és 3D-s épületek:
Barcelona, Spanyolország
Berlin, Németország
Birmingham, Egyesült Királyság
Köln, Németroszág
Koppenhága, Dánia
Dublin, Írország
London, Egyesült Királyság
Lyon, Franciaország
Manchester, Egyesült Királyság
Milánó, Olaszország
München, Németország
Róma, Olaszország
Nem akarok én sírós kurva lenni itt, meg elégedetlenkedni, de két dolgot azért megjegyeznék.
Az egyik, hogy Budapest láthatóan nincs a listán (TITS!). Láthatóan inkább az egyesült államokbeli helyeknek kedveztek, ami érthető, Glasgow meg biztos szép.
Modestónak meg egyenesen úgy kellett a 3D-s Flyover, mint egy falat kenyér:
Tovább olvasomTöbb videót néznek az iOS-használók
Címkék: reklám videó online android böngészés ios
Az Ooyala nevű videószolgáltató cég közzétett egy érdekes felmérést. Ebben azt vizsgálták, Androidon vagy iOS-készüléken néznek több videót az emberek. És hát tessék, a kétharmad:
Ooyala measures the anonymized viewing habits of nearly 200 million unique viewers in 130 countries every month. We process billions of video analytics events each day.
Láthatjuk, mennyire nincs ez összhangban az IDC számaival, ők ugyanis azt állítják, a leszállított okostelefonoknak csupán 19 százaléka volt iPhone.
A különbség sok mindenből adódhat, még évekkel ezelőtt is voltak felmérések, amik az átlagos Android- és iOS-használók szokásait vizsgálták, és kiderítették, aktívabban használják a telefonjukat online tartalmak böngészésére az Apple vásárlói. Azóta viszont eltelt pár év, megváltoztak a szokások, ez nem lehet magyarázat ekkora különbségre.
Az okok között lehet még, hogy az IDC az iPhone-ok esetében a végfelhasználóknak történő eladásokat, az androidos telefonoknál az üzletekbe történő szállítási mennyiségeket vette alapul. Az meg nem mindegy, de hogy mennyire nem, azt most sejtjük.
Meg hát ott vannak az iPadek, iPod touch-ok is.
De az is lehet, hogy hosszabb videókat néznek az Apple-használók, mert jobban ráérnek.
Javítsunk még egy kicsit a statisztikán, itt az Apple két új reklámja, nézzük őket iOS-en:
Tovább olvasom