Az Apple az első iPhone óta használja a Corning üvegét, a Gorilla Glasst. Gyakorlatilag az első modellek az iPhone miatt készültek el, amikor Steve Jobs meglátogatta az akkor még csak prototípusként létező termék készítőjét, Wendell Weekset, és megrendelt tőle egymillió darabot. Akkor még gyár sem volt, ahol elkészültek volna a Gorilla Glassok (Kentuckyban volt egy üzemük, de az LCD kijelzőkhöz gyártott egyszerűbb üveget), de Jobs azt hajtogatta Weeksnek, hogy biztosan meg tudja csinálni, fel a fejjel. Meg tudta.
Hivatalosan nem erősítették meg, de biztos, hogy a tavaly bemutatott Gorilla Glass 2-t használták az iPhone 5-ben. És mivel az egyesült államokbeli gyártó Kentuckyban gyártja a gorillaüveget, Tim Cook pedig most ráfeküdt az országon belül gyártás erősítésére, tuti hogy partnerek maradnak a jövőben is.
Ezzel pedig elérkeztünk a legújabb sajtóközleményhez, amiben a Corning megszellőzteti a Gorilla Glass 3 érkezését az idei CES-en. Három számszerűsíthető adatot tudunk arról, miért jobb ez, mint az elődje: háromszor karcállóbb, és ha mégis megkarcoltuk az üveget, 40 százalékkal kevesebb a szabad szemmel látható sérülések száma, az üveg pedig 50 százalékkal erősebb marad a sérülések után is.
A következő iOS-eszközökben tehát várható a Gorilla Glass 3, négy nap múlva CES, szóval nemsokára megtudjuk, mit mutatnak még a srácok. Esetleg tesztelik is majd az új cuccot.