A Wireden jelentek meg a képek azután, hogy a lap munkatársait nem fogadták tárt karokkal az Apple adatközpontjaiba - nem úgy, mint a Google vagy a Facebook. Így aztán felküldték a kamerával ellátott felderítő repülőjüket a magasba, hogy meglássák, hogy is fest most az oregoni sivatag.
A képek Prineville-ben készültek, egy saroknyira a Facebook adatközpontjától. Itt épül a következő, 68 millió dolláros szerverterem.
Egy mini épület már kész, ezt az Apple taktikai adatközpontnak nevezi:
Teljesen alternatív energia látja majd el a központot, nyilván ez nem lesz elég a Greenpeace-nek, engem azért meggyőz.
Itt a Facebook adatközpontja a közelben. Kábé ekkora lesz az Apple új épülete is:
A brit Which? nevű, fogyasztókat eligazító teszteléseket végző oldal úgy gondolta, nem elég a tabletgyártók "a miénk kivételesen sokáig bírja" szlogenjeire adni, és lemérték, mennyi az annyi. Mérőműszerrel beállították az összes tableten ugyanazt a fényerősséget, és filmnézés, wifis webezés meg 3G-s webezés közben mérték le, hány percig tart a szufla.
Mivel a kijelzőméret nagyban befolyásolja az akku élettartamát, két kategóriát határoztak meg, a 7,9 colos vagy kisebb, valamint a 9,4 colos és nagyobb tableteket. Mindkét kategóriát toronymagasan nyerték az Apple legújabb termékei.
A legjobb 10 colos tabletek:
A legújabb iPad négy órát ver a második helyezettre, aki egyébként a kettővel korábbi Apple-modell.
A legjobb 7 colos tabletek:
Az iPad mini több mint 13 óráig bírta a tesztet, második az Amazon üdvöskéje, több mint három órával lemaradva.
Kristin Paget mostantól az Apple-nek dolgozik, mint az operációs rendszerek biztonsági kutatója.
Kristin Paget, korábbi nevén Chris Paget a Microsoftnál dolgozott korábban egy kis hackercsoporttal, ők azok, akik miatt a Vistát később kellett kiadni, mert annyi biztonsági lyukat találtak a rendszeren.
Valószínű, hogy az Apple-nél is arra bízták meg, ami a szakterülete: megpróbálni megtalálni az operációs rendszerek gyenge pontjait, és javaslatokat tenni annak befoltozására. De az is lehet, hogy többről van szó: júniusban még munkát keresett, azzal a kitétellel, hogy biztonság-centralizált hardvereket szeretne építeni.
Christopher Mattheisen valami hasonlót nyilatkozott a legutóbbi sajtótájékoztatón:
Az iPhone 5 esetében még mindig arra várunk, hogy az Apple gépezetén átmenjen a szükséges szoftverfrissítés, és azt megkapják a felhasználók. Addig Magyarországon nem használható a T-Mobile LTE hálózata. Bízunk benne, hogy még idén megérkezik a frissítés.
Az NBC által készített interjú ugyan nem tartalmaz hatalmas coming outokat, marad a felszín kapargatása és az Apple általános filozófiájának megerősítése, de azért érdemes megnézni.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.