Dávid küldte el nekünk történetét, ami egy elveszett és csodálatos módon megkerült iPhone körül forog. Felfoghatjuk egy Utazó iPhone-különkiadásnak is. Enjoy.

Tegnap reggel hajnalban keltünk, mert Szlovákia egyik legnagyobb freeride terepére (Chopok Juh) mentünk síelni. Reggel meg is jegyezték, hogy fordítva vettem fel az aláöltözőmet, és hogy szerencsém lesz.

Az odaúton borzasztó köd volt végig, el is voltunk keseredve, hogy egész nap ilyen időben kell síelnünk az azért nem túl jó, és veszélyes is a szűzhóban...

Aztán ahogy emelkedtünk az utolsó szerpentinen egyszercsak felemelkedtünk a felhők fölé és ez a látvány fogadott, hihetetlen volt.

Aki már síelt, tudja, mit érezhet ilyenkor. Hirtelen összecuccoltunk, és már a liften is voltunk. Az első menetben csak puhatolóztunk, kerestük a lehetséges vonalakat lefelé. Aztán a másodikban már kicsit keményebben mentünk, szűz hóban ugratókkal. Az egészet felvettem egy Gopro fejkamerával.

Aztán leértünk a lifthez, és leszedtem a kamerát a fejemről, beakartam tenni az iPhone mellé, de akkor vettem észre: a cipzár le van húzva és iPhone sehol. Azt hittem, szívinfarktust kapok, vagy hogy ott helyben összeesek, nagyon ideges lettem.

Aztán elindultunk újra fel, hogy hol hagyhattam el. Csörgettük, és ki is csörgött, tehát olyan helyen lehetett, ahol van térerő, de Find my iPhone nem nem volt elérhető, én barom. Visszamentem a csúcsra és kezdtem csörgetve keresni, persze sehol semmi, azt sem találtam, ahol korábban mentem, nem hallottam a sisaktól semmit, minden ellenem volt, közben a kölcsön telefont is elejtettem a vastag kesztyűben, de azt hamar megtaláltam.

Újra lejutottam a völgybe, telefon sehol, az idegességet felváltotta az "elhagytam" érzés, és a sok "jó emlék, jó kis telefon voltál, kár hogy mindenem benne van". Ekkor már délután 2 felé járt az idő, lassacskán menni is kellett volna, hogy visszaérjünk még rendes időben Miskolcra.

Még egyszer azért még elindultam, hátha megtalálom. Elindultam felfelé a csákányos lifttel, és arra lettem figyelmes hogy egy részén nincs térerő (a freeride pálya párhuzamosan ment azzal a csákányos lifftel), aztán 15 méter után újra volt térerő, és kicsörgött a telefon. Gondoltam egy életem, egy halálom: vagy itt van ezen szakasz felett a telefonom vagy valahol egészen máshol, tehát kb. ugyanott tartottam, de ez reményt adott. Megint elindultam lefelé a freeride pályán most már sisak és kesztyű nélkül, de nem éreztem a hideget. Kis keresgélés után rátaláltam a nyomomra, amit még délben húztam, elmentem az ugrató mellett - közben végig csörgettem a telefont - sehol semmi... Megálltam, csörgettem, semmi. Aztán mondtam magamban: hát jól van, elindulok lefelé.

Egyszer csak egy nagy fekete valami ott vigyorgott a hóban. Megtaláltam. Ott volt elejtve, lecsúszva, egyben. Valószínűleg az ugratónál csúszhatott ki a zsebemből, de van rajta egy nagyon drága iCase szilikonos tok, ami mindenen tapad (a nadrágzsebembe alig tudom beletuszkolni), kivéve a havon, úgy csúszhatott az 56 nem fogadott hívás rezgésétől le az ugrató alá.

Szóval meglett az én egyébként is sokat látott iPhone-om. A háttérvilágítása elment, azzal még nem tudom mit fogok csinálni, de egy biztos, már eladni sose fogom.

Viccesen hangozhat, de amikor már kettő felé járt az idő, és nem volt meg az első kutatás után a telefon kezdtem feladni, és a többiek is mondták hogy nézd ez ennyi volt. És akkor eszembe jutott Steve könyvéből egy részlet. "Stay hungry, stay foolish." Éhes maradtam a sikerre, bolond maradtam, és visszamentem a friss hóba és újra elkezdtem keresni egy akkora területen, mint 15 focipálya. Persze lehetett a vakszerencse is.

Hasonló sikereket kívánok az új évre mindenkinek, az élet bármelyik területén.