almalé és kungfu Rólunk

A Szilícium-völgy összegyűlik Steve Jobs emlékére

Múlt héten a család és a barátok részvételével eltemették Steve Jobsot. Mára pedig a Szilícium-völgy legnagyobb neveit hívta össze az Apple a Stanford egyetem területére, hogy együtt emlékezzenek meg az alapítóról. A meghívásra Jobs feleségének, Laurene Powell Jobsnak kellett válaszolni.

Október 19-én az Apple központjában tartanak egy megemlékezést a cég dolgozói. Az erről szóló levelet Tim Cook küldte körbe, az esemény nem a szomorúságról szól majd, hanem Jobs életét ünneplik meg, azokat a "hihetetlen dolgokat, amiket elértf".

Pénteken tartották az első Steve Jobs-napot, elvileg ekkor fekete garbóba öltözve emlékeznek meg az Apple alapítójáról. Én és Csaba is beöltöztünk, de mindketten csak egy-egy embert láttunk az utcán - saját magunkat leszámítva -, akik hasonlóan tettek. Én Budapesten, Csaba Seattle-ben próbálkozott. A fotókat a facebookos oldalunkon tettük közzé. Ti találkoztatok fekete garbókkal valahol?



Utazó iPhone: Zürichi iPhone-terem

Márk és barátnője Zürichben járt, ami a maga 380 ezer emberével az ország legnagyobb városa. Családias lehet arrafelé a hangulat.

A barátnőmmel egy kirándulós nyaralást hoztunk össze a múlt héten. Ennek keretében több országot / nagy város érintve eljutottunk Zürichbe is. Ha pedig egyszer már ott jártunk, magától értetődő volt, hogy a zürichi Apple Store-t meglátogatjuk. A bejárat előtt lőttem a lenti képet "Utazónkról" - egy kis trükkel kiegészítve. ;-) Mellesleg a Store-ban be is szereztem gyorsan egy Apple TV-t, ami az utóbbi idő egyik legjobb vásárlásának bizonyult! Frenetikusan jó cucc! Imádom!

Köszönjük a képet.



A Sirivel egész jól el lehet beszélgetni

Mindenhol elkezdtek beszélgetni az Apple új asszisztensével, a Sirivel, feszegették a kiscsaj határait. Kiderült például, hogy az akcentussal előadott angollal nem tud nagyon mit kezdeni. Különösen érdekes az a rész, amikor el akarja olvasni a nemi szervet.

Ausztrál akcentussal is tesztelték, és tényleg: amikor az amerikai Siri nem tudta, mihez kedjen, az ausztrál már lökte is a választ. Kiderült továbbá, hogy a Siri egészen pontos elképzeléssel rendelkezik az élet értelméről, és hogy nincsenek érzelmei.

Ahogy én látom, a Sirivel valamivel szórakoztatóbb beszélgetni, mint néhány emberrel, akivel találkoztam életemben.



Két magyar szolgáltatónál biztosan lesz iPhone 4S 28-án

Felhívtam a szolgáltatókat, a háromból két helyen megerősítették, hogy október 28-tól lesz magyar iPhone 4S náluk is. Ha rajzon kéne szemléltetnem, ezzel próbálkoznék:

A Vodafone sajtóosztályán megerősítették, hogy a Vodafone Magyarország október 28-ától forgalmazni fogja az Apple legújabb okostelefonját, az iPhone 4S-t. A készülék áráról és a hozzá kapcsolódó tarifacsomagokról a későbbiekben adnak bővebb tájékoztatást.

A T-Mobile is megerősítette, hogy 28-án kezdik el forgalmazni a készüléket. Többet egyelőre nem tudni.

A Telenor nem tudott semmit mondani a készülék bevezetésével kapcsolatban, de elmondásuk szerint amúgy örülnek a hálózatukon működő iPhone-oknak.

Egyebet nem tudok mondani.



Olcsón megúszták az iPhone 4 prototípussal kereskedők

Biztosan mindenki emlékszik a tavalyi prototípus botrányra, főleg hogy nemrég megírtuk a teljes történetet a Gizomdós Brian Lam szemszögéből, és kiderült, hogy az arcoskodás és a látszólagos magabiztosság mögött milyen emberi érzések húzódnak.

Most megszületett az ítélet azoknak az ügyében, akik a telefon prototípusát megtalálták egy bárban, majd eladták a Gizmodónak. Egy év felfüggesztettet kaptak, 40 óra közmunkát és 250 dollár kártérítést kell fizetniük az Apple-nek fejenként. Ketten vannak, tehát 500-at, ez kábé annyi amiért az eBayen árulják a 16 gigás iPhone 4-eseket. Anyagáron megszámították.

Ez pedig hivatalosan is a történet vége.




süti beállítások módosítása