almalé és kungfu Rólunk

11 százalék a Mac amerikai részesedése

Elég szép növekedés után 11 százalékos piaci részesedést ért el az idei második negyedévben az Apple. Tavaly ilyenkor még csak 9 százalékon álltak és ne felejtsük el azt sem, hogy a komoly forgalomnövekedést okozó gépfrissítés még csak most jön. Bár azt nagyjából biztosan kijelenthetjük, hogy nem ma.

Ezzel az eredménnyel az Apple a harmadik legnagyobb gyártó lett az amerikai piacon, míg tavaly még az Acer volt ezen a helyen, 10,9 százalékos részesedéssel. A távol-keleti gyártó hatalmas zuhanás után alig 8,5 százalékot ért el idén, ami főleg a netbookok visszaszorulásának köszönhető. Ne felejtsük el, hogy ezt a tabletek előretörése váltotta ki, ennek a kategóriának meg az Apple a királya, ennek ellenére az iPad számai nincsenek benne a Mac-eladásokban, pedig az láthatóan óriási hatással van a számítógépes piacra.

Az Apple-t és a Toshibát leszámítva egyébként mindenki gyengült, bár a HP inkább csak stagnált. A piac egésze enyhe lejtmenetbe került, de megint mondom, a számok nem pontosak, mert netbookból kevesebbet, tabletből sokkal-sokkal többet adtak el, és ha ezeket is beleszámoljuk a forgalomba, az amerikai piac elég durván nőtt.

Ebben a szektorban nincs tehát válság.



Új kedvenc alkalmazásom van

Egyik kollégám küldte át nekem annak az appnak a linkjét, ami MEGVÁLTOZTATTA AZ ÉLETEM.

Alapvetés: ha egy bizonyos bevételi szint fölött nem dokumentáljuk a költéseinket, a pénz észrevétlenül kifolyik a kezünkből. Amint többet keresünk a létminimumnál, hó végén keserűen vakarjuk a fejünket, és megpróbálunk visszaemlékezni arra, hogy hova tűnt a fizetésünk.

Tudom én ezt már évek óta, ezért Ádám módszerét ellesve indítottam egy, nem is nagyon merem kimondani, Excel táblázatot a kiadásaim követésére. Két éve átálltam Google docsra, és körülbelül egy éve, amióta Dórával az idén tavaszi esküvőnkre és az őszi költözésünkre készülünk, még tudatosabban követem a költségeimet, hogy lássam, hol lehet még meghúzni. Megdöbbentő, de hó végén még grafikont is készítek, amiből kiderül, hogy a költéseim emelkedő, vagy csökkenő tendenciát mutatnak. Most például az látszik, hogy az eljegyzés után erőteljesen visszavettem, és egy hónapot leszámítva az inflációra és egyebekre fittyet hányva jóval kevesebbet költök, mint előtte.

A módszer azonban kényelmetlen: ha túl sok kategóriát hozunk létre, melós az adatok kezelése, folyton számlákkal van kitömve a pénztárcám, hogy tudjak miről dokumentálni, amikor gép elé kerülök, ráadásul nem is látom folyamatosan az egyenlegem.

Ennek azonban most vége, mert itt a SAVER 2000!

Évszám valójában nincs az alkalmazás neve mögött, de lássuk, miről van szó: egy 2,39 eurós, tehát 640 forintos programról, aminél jobbat én még nem találtam a költségeim kezelésére.

Egyrészt mert szép, utolérhetetlenül dögös a kezelőfelülete, tökéletesen passzol az iOS-hez. Aztán praktikus: beállítjuk, hogy mennyi a havi büdzsé, és a program automatikusan levonja az adott hónapon belüli költéseket: tudja milyen nap van, mikor kell a júliusit és mikor az augusztusi büdzsét bántani, és egy skálán folyton jelzi azt is, mennyink maradt még. Nem kell jobb figyelmeztetés arra, hogy felmérjük, mikor kell lassítanunk a költekezéssel.

Vannak szuper kategóriák is, összesen 15, mint például: bevásárlás, autó, rezsi, személyes, amik tovább hat alkategóriára oszlanak, és mindegyikhez létre tudunk hozni további hatot. Ez összesen 180 féle költés, nagyjából biztos vagyok abban, hogy ezzel a legtöbb életet le lehet fedni.

Fűzhetünk megjegyzéseket, fotókat is a kiadásokhoz (bár utóbbi még nem mindig működik hibátlanul), láthatunk havi összesítőt, sőt, kördiagrammot is arról, hogy mire, mennyi ment el. Ebben a formában sajnos nagyon látványos lett, hogy a frankhitel drágulása miatt másfélszeresére hízott kocsitörlesztőm és a rezsim milyen nagy szeletet harap ki magának a havi költéseimben, legalábbis így a hónap közepén, miután kifizettem őket, hó végére gondolom javulni fog az egyéb felesleges hülyeségek aránya.

A screenshotokat nem a saját mobilomról szedtem le, ezért nem derül ki, de be lehet állítani a forintot is fizetőeszköznek, azután pompásan működik az egész.

Igazi kiadáspornó, aki gerjed az ilyesmire, annak mindenképp ajánlom a Savert.



Este nyomkodjuk az iPadet

A ReadWriteWeb egy tök érdekes statisztikát tett közzé, amiből kiderült, hogy az emberek elsősorban arra használják az Apple tabletjét, amire való: szórakozásra.

Az oldalon leközölt grafikonon ugyanis látható, hogy míg a Windowst, iPhone-t, Linuxot, Androidot, Macintosht és BlackBerry-t a reggeli felkeléstől az esti órákig állandó lendülettel használnak az emberek, és jellemzően csak a munkaidő után kezd el esni ezek népszerűsége, addig az iPad napközben pihen, majd három óra után bekapcsolnak a gyorsítórakéták, hogy este kilencre föld-körüli pályára állítsák a tabletet.

Hasonló eredményre jutunk, ha a hét napjait nézzük: a legtöbb eszközt minden nap ugyanolyan lelkesedéssel használjuk, az iPad azonban hétvégén kerül lendületbe és végig kitart a szabadidőben.

Jegyezzük meg, jól van ez így: az iPad nem munkaeszköz, csak korlátozottan alkalmas tartalom létrehozására, hibátlanul lehet azonban fogyasztani vele, amire ideális esetben csak munkaidő után van idő.

Az iPadet tehát arra használjuk, amire megálmodták.



Helló, új MacBook és Mac mini is jön?

Kezdünk hisztérikus állapotba kerülni. Azt előre sejtettük, hogy a héten befut a Lion. Ehhez jött hozzá, hogy a MacBook Air eljövetelét is megjósolták. Aztán a Mac Próét.

Most viszont úgy tűnik, a MacBook és a Mac mini is frissülni fog, a Mac Pro viszont mégsem: a kiszivárgó híreket valahol félreértették, és az asztali gép upgrade-jének gondolták azt, ami valójában a MacBooké. Ez egyébként megfelel az én jóslataimnak is, egy hónapja ugyanis azt írtam a blogon, hogy szerintem a Mac Pro nem fog frissülni, mert nincs még olyan processzor a piacon, amire érdemes lenne cserélni a mostaniakat.

De maradjunk a friss infóknál. Úgy tűnik tehát, hogy ez a kiszivárgott kódszám az új MacBookot jelöli, amibe várhatóan Thunderbolt és Core i-processzor kerül, gondolom valami processzorba integrált grafikus gyorsítóval:

MC914LL/A – J59, BEST – USA

Ez meg a Mac miniket hasonló hardverrel:

MC936LL/A – J40, ULTIMATE – USA –Mac mini Server

MC815LL/A – J40I, BETTER – USA – Mac mini standard configuration

MC816LL/A – J40, BEST – USA Faster Mac mini (BTO)

Érdekesség, hogy újra három gép van a kódok szerint, egy gyengébb, egy erősebb meg egy szerver. Yeah, c'mon.

Izgalmas hét lesz a mostani.
 



Újra világítani fog a MacBook Air billentyűzete?

Az első generáció érdekes izé volt, de nem nagyon tudtuk, mire jó. A második az ssd-vel és a 11 colos verzióval igazi telitalálat, megfogható célközönséggel, remek használhatósággal. Amikor annak idején kipróbáltuk, talán csak egyetlen ponton tűnt visszalépésnek az elődjéhez képest: a billentyűzetnél. Kikerült ugyanis a gombok világítása a típusból, ami komoly veszteségnek tűnt, és ez az érzés azóta sem múlt el.

Na de majd most. Az AppleInsider szerint ugyanis a várhatóan a héten bemutatkozó harmadik generációba visszatér ez a képesség. Mindkét modell, a 11-es és a 13-as is kap Thunderboltot, Sandy Bridge, azaz második generációs Core i-processzort, valószínűleg gyorsabb, 400 MBps sebességre képes háttértárat, valamint billentyűzet-világítást.

A gépeket már várhatóan OS X Lionnal szállítják.




süti beállítások módosítása