Az egész sztori abból indult ki, hogy egy fejlesztőnek álcázott hacker különféle iTunes accountokat feltörve állítólag elkezdett garázdálkozni az AppStore-ban, egyénenként 100-1400 dollár (23-320 ezer forint) értékben letöltve a saját programjait. Nem, nem a toplistán szeretett volna feljutni, bár ez is megtörtént egyes esetekben az iBookStore-ban.
A cél fake alkalmazásokkal megszerezni a felhasználók pénzét, akár több tízezer forintos appokkal is. Később kiderült, hogy egész alkalmazáscsoportok várakoznak az AppStore-ban ilyen céllal, több fejlesztőtől. Közös bennük, hogy leginkább ázsiaiak, a programjaik csekély szellemi értéket képviselnek, általában drágák és kétféle értékelés látszik mellettük: az egyik egy csillag, és azt írják mellette, hogy mindenki óvakodjon a fejlesztő programjaitól, mert csaló, a másik az öt csillag. Ezek a hacker értékelései.
Thuat Nguyen például könyvben utazott, a legolvasottabb 50 könyv közül nemrég még az övé volt 41. Az Apple aztán kirúgta. De ilyen pénzszerzésre szakosodott csaló állítólag még a Charismaist, a Wishii Network és a Storm 8 is.
Az általános gyakorlat szerint a felhasználók számlájáról először egy kisebb értékű appot vásárolnak, majd jöhetnek a 90 dollár felettiek. Előfordulnak még in-app vásárlások is, ezekből is össze lehet lapátolni szép kis summákat.
Megoldás persze akad, mint korábban írtuk, lehetőség van minden alkalmazás árának visszaigénylésére, és nemcsak ehhez hasonló feltörés esetében. Az Apple jelen esetben a felhasználók jelszavának átírását javasolja, remélhetőleg a pénzt is visszautalja az érintettek bankszámlájára. A probléma az, hogy ezek az alkalmazások átjutottak az egyébként sokszor rendkívüli szigorúságot felmutató Apple-ellenőrzésen. Nyilván minimális funkcionalitást felmutattak, és ha egy ilyen appot valaki 90 dollárért árul, az vagy gyanús, vagy hülye. De eldönteni sajnos nem lehet előre.
A sztorit az Apple egyelőre nem erősítette meg.
Magyarósi Csaba
2010.07.06. 06:59
Címkék: ipod iphone android ipad
Készült egy ilyen felmérés több mint 55 ezer fejlesztő megkérdezésével, amiből kiderült, hogy körülbelül négyszer annyian fejlesztenek az Apple platformjára, mint a Google-éra. Tessék, nézzétek csak, nézzétek:
Ami ennél is meglepőbb, az a közös halmaz mérete. Az 55 ezer fejlesztőből mindössze 1412 gondolta úgy, hogy mindkét rendszerre készít alkalmazásokat, úgy látszik tehát, hogy egy DÖNTÉSSEL állunk szemben, ki Apple, ki Google, monogám kapcsolatok ezek, mint egy házasság.
Nézzünk csak kicsit a mélyére ezeknek a számoknak: a Distimo megvizsgálta azt is, hogy mekkora egy átlagos alkalmazás eladási ára, és azt találta, hogy az iPad/iPod/iPhone platformra éri meg a legjobban fejleszteni, ugyanis itt lehet a legmagasabb összegekkel számolni:
Köztetek van fejlesztő? Melyik platformon dolgoztok? Miért?
Magyarósi Csaba
2010.07.05. 17:36
Címkék: applecsaj
Most van a focivébé, ki más lehetne a heti Apple-csaj, mint a német sílövő, Magdalena Neuer.
A hölgyről tudni kell, hogy hivatalosan is tehetséges, hiszen nemcsak egy olimpikonról és többszörös világbajnokról van szó, de a puskás hölgy lett Miss Vancouver 2010-ről is egyben. Ez lefordítva azt jelenti, hogy a nézők a mezőnyből az ő csövébe néztek volna bele legszívesebben a nézők.
Természetesen nemcsak azért kedveljük, mert sikeres sportoló, és mert akció közben sokkal jobban néz ki, mint Ronaldo:
Hanem azért is, mert magas szintű Apple-felhasználóval van dolgunk. Íme a bizonyíték:
Köszönjük Carmichaelnek a jelölést.
szucsadam
2010.07.05. 10:49
Címkék: baromság
Sokszor hallani olyan véleményeket - főleg az idősebb generáció felől -, hogy a gépek elveszik az emberek munkáját. Hát most itt egy videó arról, milyen lenne egy irodai dolgozó munkanapja, ha visszaadnánk az emberek kezébe a hatalmat, és egy sikeres gépromboló hadjárat után csak mi maradnánk saját magunknak. Strandlabda rulez.
Ana Ge-nek köszönjük.