almalé és kungfu Rólunk

Májusban jöhet az iPhone 4G

Most, hogy lényegében megerősítették az Apple Tablet létezését, már kitérdekel-státuszba került a cucc, úgyhogy a blogon nem is írunk róla többet (not!). Annál inkább az új pletykáról, az iPhone 4G-ről, ami a 9to5Mac szerint már májusban megérkezhet. Most is egy csigazabáló szivárogtatott, mint a Tablet esetében, és a hírek szerint számos iparági forrás megerősítette, hogy a szokásos júniusi-júliusi premiernél valamivel korábban jön meg az új mobil. Mégpedig azért, hogy könnyebben vegyék fel a harcot a mostanában elburjánzó (de lassú, egyenes vonal húzására képtelen és megfigyelők szerint ördögien gonosz) Google Androiddal szemben. A Microsofttal mindenesetre nem kell számolni, hiszen a legújabb hírek szerint a Windows Mobile 7 csak 2011-ben érkezik, ami óriási HAHAHAHAHA.

Ja, a 4G csak a készülék megnevezése, és nem jelenti azt, hogy az iPhone kompatibilis lesz a lényegében sehol sem elérhető 4G-s mobilhálózattal. 

Share



A France Telekom elnöke megerősítette a tablet hírét

Stéphane Richard, a France Telecom és az Orange vezetője szólta el magát, hogy szándékosan vagy előre megfontolt módon, végül is mindegy, a lényeg, hogy erősen bólogat az Apple tablet megemlítésére.   

Ugyanígy bólogat, amikor a webkamerára kérdeznek rá, és szerinte a mobilos videokonferencia egy új módját hozza magával az Apple új készüléke. Mint mondta, természetesen a francia Orange ügyfelei is kapnak a jóból. Valahogy így hangzott el az interjú erről szóló részlete:

A Le Point szerint az Apple bemutat egy tabletet.
SR: Igen.
… webkamerával.
SR: Igen.
Az Orange ügyfelei is élvezhetik majd?
SR: Természetesen. Sőt, ők különösképp, hiszen a kamerával élő video streamingre lesz alkalmas. Ez egy új lehetőség a mobilos konferenciahívásban.

Már nincs sok időnk hátra, addig is várjuk a tablet-versenyre küldött nevezési képeket.

Share



A világ leghaszontalanabb iPhone-kiegészítője

Az ION Audio piacra dob hamarosan két iPhone-kiegészítőt, az egyik egy fullos méretű QWERTY billentyűzet - ennek hasznosságát most nem részletezném, mindenki döntse el maga -, nálam a másik termék tette be a kaput. Az iDiscover Keyboard egy 25 billentyűs, iPhone-ra köthető játékszinti.

Tovább olvasom


Apple Tablet-verseny!

Nemsokára bemutatják a készüléket, vagy nem. Mindenesetre attól még elképzelhetjük, hogy milyen lesz, vagy milyen nem lesz. Éppen ezért most meghirdetem a nagy Apple Tablet-versenyt!

Különleges mérkőzésről van szó, mert nincs nyeremény, ha csak az nem, hogy jót röhögünk egymás munkáin, persze az sem kizáró ok, ha valaki igazán zseniális pályaművel áll elő.

Szóval arra kérek mindenkit, hogy akinek van ideje és kedve, péntekig, azaz január 15-ig dobjon össze egy fantáziaképet az Apple Tabletről. Lehetnek megtévesztően profi munkák, meg olyan ötletes baromságok is, mint webdesign műve, ami még a Wireden is megjelent.

Hasonló publicitást nem tudok megígérni, de az Appleblogon mindenképp lehozzuk a munkákat, szóval Photoshopra, vágódeszkára, palatáblára fel, küldjétek a képeket, méghozzá ide.  

Share




süti beállítások módosítása