Az Apple Store-ban tegnap megjelent a két terabájtos Time Capsule. Az új eszköz ugyanúgy 500 dollárba kerül, mint korábban az egy terabájtos. Ez utóbbi ezentúl 300 dollár lesz.
Az Apple korábban frissítette, és így nagyon is vonzóvá tette a routerrel (pontosabban AirPort Extreme-mel) egybekötött merevlemezt, ami a Time Machine elnevezésű Leopard szolgáltatás megtestesülése. Az eszköz ugyanis azóta dual-bandben nyomja az igét, így a wifi egyszerre tudja kiszolgálni 2,4 gigahertzen például az iPhone-t és 5 gigahertzen a laptopunkat. Ezenkívül a biztonsági mentés működik távolról egy internet közbeiktatásával (Vágási Feri rulez), úgyhogy ha 57 ezer forintért tényleg kapnék egy egy terabájtos példányt, nem is gondolkoznék sokat.
Kár, hogy nem kapok ennyiért. Pontosabban nem itthoni boltban.
Kétszeresére hízott a Time Capsule
Ötvenezer lesz az iPhone-upgrade
Címkék: magyarország t mobile iphone 3gs
Sokan kérdeztétek, hogy mennyibe kerül majd a hűségnyilatkozattal a T-Mobile-hoz kötött iPhone 3G cseréje 3GS-re. Bonyolult konstrukcióról van ugye szó, hiszen szerződés köt a mobil és a tarifacsomag miatt is, mindkettőt fel kell bontani, márpedig ennek ára van: aki az elsők közt vette meg a mobilt és két évre írt alá, annak legalább 150 ezer forintot kéne kifizetnie, ha szabadulni akarna.
Bemutatkozik az iPhone 3GS - live
Itt vagyunk a helyszínen, szerencsénkre nincs gatyarohasztó meleg. Negyven-ötven ember áll sorba, vagyis a kereslet, legalábbis az elsőzők számából úgy tűnik, igazodik az iPhone 3GS készletéhez. A sor elején álló ember 4:30-ra jött, vagyis majdnem négy órája vár, hogy kézbe foghassa a telefont. Egyébként Appleblog-olvasó.
Tovább olvasomHolnap jön az iPhone 3GS
Címkék: magyarország szavazás iphone
Mint azt már jól tudjátok, holnap kilenc órától vásárolható meg itthon a leggyorsabb iPhone ever. Az esemény előtti sajtótájékoztatóra az Appleblog is meghívást kapott, szóval a helyszínről jelentkezem.
Mint megtudtam, a tavalyi sorbanállás résztvevőit is meghívták (ezt andrisbandis is jelezte tegnap), ezzel kifejeztek egyfajta gesztust a tavalyi elsőzők felé, viszont idén nem lesz parti és csikidám. Csak sorbanállás, 11 óráig kizárólag a MOM Parkban.
Az Apple szerint a feltört iPhone-osok ingyen beszélhetnek
Az Apple úgy érezte, a szoftveres helyett jogi úton megy neki a jailbreaknek, vagyis megpróbálja szövetségi törvénysértésként beállítani az iPhone-ok feltörését, a telefonra szabadon telepíthető alkalmazások lehetőségét.
Az utolsó tagmondattal szeretném megelőzni azokat a kommenteket, amik szerint a jailbreak szabad szolgáltatóválasztást, fizetős programok ingyenes megszerzését vagy a CIA adatbázisának másolását teszi lehetővé. A mezei felhasználóknak ugyanis csupán szabadságot jelent a feltörés. A többi hozadék, pl. a világ elpusztítása egy tiltott program telepítésén keresztül már csak hozadéka a szabadságnak, ahogy ugyanez a lehetőség megvan bármelyik számítógép és kütyü esetében.
Az Apple is hasonló hozadékra hivatkozik, amikor rá akarja ütni a pecsétet a jailbreakre. Azt találták ki ugyanis, hogy a feltört telefonokkal akár a mobilszolgáltató tornyait is ki lehet ütni, így ingyen telefonáláshoz juthatnak a hackerek.
A kulcsszó pedig ez: a hackerek. Ők azok, akik az Apple 45 oldalas beadványa szerint kihasználhatják a baseband processzor szabad programozásából adódó lehetőségeket, mint ahogy ők voltak, akik erre rávették a basebandet. Persze az is igaz, hogy eredményeiket szabadon megoszthatják másokkal, így bárki (tényleg: bár-ki) törvénysértést követhet el. A tornyok támadása pedig tényleg nem a megtűrt kategória.
Gondosan meg kell azonban választani, hogy hol vágjuk ki a fát. Az Apple a gyökerénél kezdi, ami nem feltétlenül jó módszer. Nem is lehet, hiszen az Electronic Frontier Foundation (EFF) által benyújtott igény, ami pont a feltörés elfogadásáért harcol, például egyáltalán nem sért semmilyen szövetségi törvényt. A felszabadítási front is azt hangsúlyozza, hogy a feltörés a szabadon telepítő programokról szól. A többi csak az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága.
Mit tud ezzel a beadvánnyal elérni a cupertinói cég? Hát csak azt, hogy bizonyos jailbreaket illegálisnak minősítenek, az emberek pedig ugyanúgy törik tovább a telefonjukat.