Az utóbbi napokban több olyan bizonyíték is napvilágot látott, ami valami videórögzítésre képes eszköz eljövetelére utal. Az elsőre a Macrumorson lehetett rálelni, ahol egy gyanús screenshotot tettek közzé: ezen jól látszik, hogy kameramódban átválthatunk a hagyományos fényképkészítésről videós üzemmódra. Ez a felület alapból elérhetetlen a 3.0-ás OS-ben, de némi hekkeléssel előcsalogatható, azt tehát már biztos, hogy valamin törik a fejüket az Apple mérnökei.

Főleg, hogy nem sokkal később napvilágot látott a következő bizonyíték a BGR jóvoltából: ezen látszik, hogy a fotók mellett videókat is nézhetünk az iPhone-nal, sőt, a szoftver arra bíztat, hogy készítsünk magunknak pár felvételt a kamerával.

Könnyen lehet, hogy egy sima szoftverfrissítésről van szó, de ebben az esetben az iPhone hardverének jelenlegi képességeit meg az eddigi próbálkozásokat figyelembe véve leginkább csak gyorsan egymás után rakott állóképekre, semmit valódi filmekre számíthatunk.
Mivel azonban az OS 3.0 bétájából csak hekkelés után csalogathatók elő ezek a funkciók, valószínűleg oka van a titkolózásnak: például az, hogy a videózást csak egy új, jelenleg még nem kapható mobillal lehet majd használni. Ebben az esetben azonban nincs akadálya annak, hogy valódi videórögzítős készüléket faragjanak Cupertinóban.
stevejobs
2009.04.08. 07:36
Címkék: xserve
Megjelent az Apple új, professzionális feladatokra megalkotott számítógépe, nem hiszem, hogy sok olyan lesz köztetek, aki most majd rohan az első kereskedésbe venni egyet, de azért lássuk, mi van benne.

Az Xserve felépítése sokban emlékeztet a Mac Próéra, lényegében ugyanazt tudja, mint a kövérebb testvér, csak ebben a kategóriában a grafikus gyorsító például tökéletesen indiferens. Az alapgépbe 2,26 gigahertzes Nehalem-alapú Xeon került, ami bizonyos munkafeladatok alatt másfél-kétszeres teljesítményre képes, mint egy hasonló órajelen futó Core 2-es Xeon. A gépbe 3 gigabájt memóriát és 160 gigabájtos merevlemezt pakolt az Apple, a rendszer ára 3 ezer dollár.
Majdnem ugyanezt tudja a nagytesó, csak abba két processzor került, cserébe az ár 3600 dollárra ugrik. Lehetőség van arra is, hogy az Xserve 128 gigabájtos SSD-ről bootoljon.
Én mindenesetre lecserélem ilyenekre a MacBookot.