almalé és kungfu Rólunk

Elkészült az iPhone 2.2 feltörése

A DevTeam tartotta a vasárnapi határidőt, és kiadták a 2.2-es firmware-hez készített Pwnage Tool-t, így hát én is kipróbáltam. Működik.

Az új alkalmazás eltávolítja az Apple eredeti firmware-éből a baseband update-et, így az adatforgalmakat kezelő belső rendszer érintetlen marad. Ez azoknak szükséges, akik még ebben az életben szeretnék függetleníteni a telefonjukat, vagy TurboSIM-et használnak. A Pwnage Tool gondoskodik az első generációs iPhone, az iPhone 3G és az első generációs iPod touch-tulajdonosokról.

Nem írok részletes leírást, nagyon szépen elmagyarázzák a lépéseket itt, előre elkészített ipsw fájlokat itt találtok. A telepítés menete egyébként hasonló az eddigiekhez, a Pwnage Tool beszerzése mellett szükségetek lesz az Apple eredeti ipsw állományára is, a további lépéseket már maga a program mondja el. Amire figyeljetek, és így használjátok: csináljatok egy backupot, iPhone-osok Expert Mode-ot válasszanak, root-partícióméret megnövelése lehetőleg egy gigabájtig, a Cydiát még a Pwnage Toolban konfiguráljátok, és ha szeretnétek segítséget a telepítéshez is, az utolsó kérdésre válaszoljatok nemmel, ugyanis ez csak a tudásszintünk felmérésére szolgál, vagyis hazudjátok azt, hogy nem volt még feltörve a telefon.

Ja, és még valami: az új szériás Apple-laptopokkal ne próbálkozzatok, mert a telefon DFU módjával nincsenek kibékülve. Próbálkozzatok másik géppel, vagy várjatok az élelmes programozók megoldására. Ezenkívül tüzetesen olvassátok át a fenti linkeket, mert ez most egy tényleg fontos törés, akár a hátralévő életetek, és a galaxis sorsa múlhat rajta.



Törjünk be az amerikai iTunesba!

Mint a korábbi posztban is láttuk, a Google miatt is érdemes bejutni az amerikai (vagy más) iTunes Store-okba, és mivel biztosan sokan akadnak, akik nem tudják, hogy megy ez, külön posztot szánok a témának (tudom, hagy Angelday már megírta korábban, de most biztosra megyünk). Fisch olyan szépen összefoglalta nekünk a dolog menetét, hogy változtatás nélkül bekopizom ide a levelét, csak annyit tennék hozzá, hogy persze ez a módszer sem bombabiztos: most például épp három napja nem működik, de érdemes várni, próbálkozni. Na de a módszer:

Tovább olvasom


A svédeknél lesz MMS az iPhone-on

A svéd Macworld arról számolt be, hogy az Apple engedélyt adott az ottani szolgáltatónak MMS küldésre-fogadásra alkalmas program fejlesztésére . Az Apple korábban kihagyta ezt a funkciót a telefonból, és az SDK-fejlesztőket is eltiltotta a projekttől. Most a svédek kedvéért valamiért megváltoztatták a véleményüket, lehet, hogy Steve Jobs belehallgatott a Dark Funeral svéd black metálbanda zenéjébe, és annyira meglepődött, hogy azonnal engedélyezte az MMS-t. Valahogy így: "engedélyezek bármit, csak kapcsold már ki".

Engem mondjuk nem zavart eddig sem a dolog, sok képet küldök a telefonnal mailben, és ha lenne MMS a kütyün, akkor is a mailt használnám. A másik oldalon ugyanis vagy okostelefonos ismerős van, tehát no problem, vagy megnézi számítógépen, olyan sürgős eset még nem akadt, hogy internettől elszakadt hazámfiának kellett volna nagyon azonnal küldeni egy képet. Viszont megértem, hogy sokaknak ez fontos funkció, a pleasefixtheiphone.com-on az MMS-hiány az élre került, 33ezren szavaztak arra, hogy ez legyen az első rés, amit az Apple bofoltoz.

A svédeknél tehát két hónapon belül lesz MMS az iPhone-on, de nincs ígéret az Apple-től arra, hogy az ügynek lesz folytatása más országokban is.



Egy lépéssel közelebb az iPhone-unlock

A devteam legalábbis ezt állítja, bár a konspirációkhoz szokott éleselmék már ott tartanak, hogy egyenesen Steve Jobs kezét látják a késlekedésben: vajon a Pwnage Tool programozói átálltak a sötét oldalra? Vajon mindenki megvásárolható? Tényleg tágul a világegyetem?

Az biztos, hogy a fiúk még mindig a 2.1-es firmware-rel szöszmötölnek, pedig már megérkezett a következő generáció (persze akik szeretnék kikódolni a mobiljukat, azok örülnének, ha fél évvel a premier után legalább a 2.1-essel működne a SIM-unlock). Noha a devteam reméli, hogy az update nem zavar be a projektbe, amíg át nem nézik a kódot, nem ajánlják a feltört telefonok gazdáinak a frissítést. Úgy tudni ugyanis, hogy az Apple az új firmware-ben olyan kódot rejtett el, ami végleg megszünteti a szoftveres feltörés lehetőségét, így az update mellé külön Pwnage Tool-t adnak majd ki, ami úgy módosítja a ipsw fájlt, hogy a baseband update ne futhasson le.

Ami az unlockot illeti, a programozóknak már sikerült háttéralkalmazásokat futtatni a baseband-ben, és már annyira közel járhatnak, hogy összefoglalják az eddigi mérföldköveket:

   1. Unsigned code execution on 3G baseband
   2. Reverting 01.45 baseband to previous versions
   3. Patching of static text (the AT&V demo)
   4. Injection of AT routines (the task list demo)
   5. Injection of background tasks

Ahogy az Apple a keddet, úgy a dev-team a vasárnapot tartja fenn az újdonságok bemutatására, lehet, hogy már holnap megérkezik az unlock. Hajrá, fiúk, "May, the fourth, be with you".

PS. nem tudjátok, mi lett az 1phone.hu-val? Tegnap éjjel még megvolt, reggelre egy cég weboldala jelent meg a helyén. Különös.



Woz akkora király, hogy Segway-jel pisil

Folytatom a múlt héten megkezdett bulvárosodási folyamatot, most már nemcsak simán alászállok, egyenesen dagonyázok a mocsokban.

Eheti indulónk az isteni Woz (aki esetleg lemaradt volna az első harminc évről, és csak mostanában kapcsolódott volna be az Apple-sztoriba: kezdetben vala Steve Wozniak és Steve Jobs, majd Wozniak 1987-ben elhagyá a vállalatot, bár attól a mai napig fizetést kap vala). Szóval volt ez a rendezvény, ahol a többség azzal a Segway-jel mozgott a helyszínek között, amivel eddig csak George Bushnak sikerült felbukni, Woz viszont ezzel a guruló géppel ment pisilni és jól lefotózták.

Ha jobban megnézzük a képet, két dolgot állapíthatunk meg: egyrészt nem Woz az egyetlen hero, mert a kép bal szélén is épp feltűnik egy Segway-kormány, másrészt elkezdünk reménykedni abban, hogy az egész csak Photoshop.

Viszont sajnos úgy fest a dolog, hogy az eset valóban megtörtént, a kép több oldalon is megjelent és a legtöbb helyen felbukkantak olyan kommentelők, akik szintén ott voltak az eseményen, és leírták, hogy szinte mindenki Segway-jel járt mindenhova.

Valójában nem is baj, egyrészt nem töri össze a Wozról alkotott képet, másrészt csak még jobb fej lesz attól, hogy képes pisilés közben két keréken egyensúlyozni. Viszont nem szeretném tudni, hogy mit csinál még Segway-jel az öreg.




süti beállítások módosítása