almalé és kungfu Rólunk

A Bloomberg szerint Steve Jobs meghalt

Nehéz elképzelni ennél kellemetlenebb bakit, de attól még igaz: a Bloomberg tévedésből kiadta Steve Jobs nekrológját. Az Apple vezérének életét, eredményeit taglaló 17 oldalas írást épp frissítette a társaság egyik alkalmazottja, de véletlenül el is küldte azt, így is előfizetők ezrei olvashatták döbbenten a hírt, hogy a Mac alkotója nincs többé. A halál időpontja és oka persze nem szerepelt az anyagban, de az azonnal hívandók listája igen: köztük szerepel Heidi Roizen, Jobs korábbi barátnője és Steve Wozniak, az Apple társalapítója.

Azóta persze bocsánatot kértek az esetért, és kiderült, hogy az írás csak tévedésből került nyilvánosságra, nincs új információ Jobs állapotáról, sem arról, hogy hasnyálmirigyrákja kiújult volna.

Az eset mindenesetre sokat mondó. Ha valaki súlyosan beteg, a nagyobb szerkesztőségek előre megírják a nekrológját, hogy ne hirtelen kelljen összerántani a teljes életrajzot. Éppen ezért gondolhatnánk azt is, hogy a Bloomberg szerint Jobsnak nincs sok hátra, de előfordul, hogy inkább biztosra mennek a szerkesztőségek, és megírják az összefoglalót akkor is, ha csak a gyanú áll fenn. Aztán szerencsés esetben évekig, vagy még tovább vár a cikk, hogy meghaljon, akiről szól.

Egyébként meg akinek halálhírét keltik, sokáig él.



A svédek szerint az antenna ártatlan

Van ugye ez a nem elhanyagolható probléma bizonyos iPhone3G telefonokkal, amik megmagyarázhatatlan szeszélyességgel bontják az egyébként rendelkezésre álló kapcsolatot a 3G-hálózattal. Egy göteborgi lap elhatározta, hogy megkeresi a legszerencsétlenebb iPhone3G-vásárlót, és leteszteli a telefon antennáját, abban van-e a hiba. A korábbi tesztjükhöz hasonlóan ezúttal is megállapították, a probléma nem az antennával van, az végig erős jelet fog és rendesen működik.

Mi lehet akkor a gond? Az Appleinsider egy ismeretlen AT&T-közeli informátort idéz, aki elmondja, hogy a gond a telefon energiaszabályozásával lehet, ugyanis ha ez nem megfelelő, főleg a nagy sávszélességű letöltések esetében, ez történhet: a telefon feladja. Az iPhone 2.0.2 használóknál azonban a problémák száma lecsökkent, de Steve Jobs is elismeri, hogy még nem értek a dolog végére. "Ez egy ismert hiba, ami a következő update-ben orvosolni fogunk szeptemberben" - írta egy levelében.

A csökkent képességű 3G-s telefonok miatt az Apple-nek kijár a verés, amit úgy tűnik, meg is kap. Az egyik vásárló ugyanis beperelte, amiért az ígért 3G-élményből semmit nem tapasztalt, csak magas vérnyomást és falhoz vágott telefont. Az alabamai nő a "Kétszer gyorsabb, feleannyiért" reklámszöveget kéri számon az cupertinói cégen, meg minden bizonnyal egy borsos kis kártérítést is akar.

Újdonsült magyar iPhone3G tulajdonosok, tapasztalt közületek valaki hasonlót?



Akár 45 millió iPhone egy éven belül

Úgy néz ki, a mobil minden várakozást felülmúl, legalábbis a Business Week szerint az Apple azt tervezi, hogy a következő 12 hónapban 45 millió iPhone-t gyártat le, ami sokkal több az előzetes becsléseknél. A céghez közelálló emberek korábban lehetségesnek tartották a 30 milliós darabszám elérését, az Apple meg csak arról nyilatkozott, hogy 2008-ban tízmillió iPhone-t akar eladni (amit valószínűleg augusztus közepére sikerült is meghaladni).

Úgy látszik, hogy a megszakadó kapcsolatok, az akkumulátor-problémák és a hazai nehézségek ellenére az iPhone-ból több megy el, mint remélték, vagy mint amennyit az Apple egyáltalán képes legyártatni.

Hiány lesz, éhínség, dögvész, kanyaró! 



Az iPhone-lány titka

Van ez a fotó, ami bejárta a világot: a brit vásárló frissen vett iPhone-ján találta, fogalma sem volt, hogy került oda, mindenesetre felrakta a Mac Rumorsra, hogy aztán világszerte százezreket foglalkoztasson a rejtély: mégis ki a fene ez?

A szituáció nagyjából egyértelmű, egy kínai munkáslányt látunk, aki iPhone-t csomagol, arra viszont nem volt válasz, hogy megrendezett vagy valódi jelenetetről van szó. Ennek ellenére a lánynak komoly rajongótábora alakult ki, különösen az ázsiai csajok iránt erősen vonzódó körökben.

A rejtély viszont megoldódni látszik: a Foxconn egyik vezetője megerősítette, hogy a lány a vállalatnál dolgozik, a kép meg egy tesztfotó, ami véletlenül maradt az iPhone-on.

A kép tehát egy valódi iPhone-munkás napjába enged betekintést. Aki annyira vonzódik a lányhoz, hogy mindenképpen találkozni akar vele, az 17 óra alatt elrepülhet Pekingbe, ahonnan már csak három óra a shenzheni Foxconn-gyár.



Az iPhone 3G lehagyta elődjét

Akár már a héten összejöhet a 12 milliós iPhone 3G-darabszám az Apple-nek, legalábbis a TechCrunch szerint. A kereslet tehát nem csökkent, hiszen a korábbi hírek egymilliós első hétvégéről és hárommilliós első hónapról szóltak. Ha a hír igaz, akkor a második modellnek két hónap alatt összejött az, ami az elsőnek egy év alatt - persze ha ez egyáltalán lehetséges, a hype most még nagyobb volt, ráadásul sokkal több országban kezdték meg a forgalmazást, és az európai piacnak fontos 3G is belekerült az iPhone-ba. A gyártást mindenesetre csúcsra járatták, bár forrástól függ, hogy napi 150 ezres vagy heti 800 ezres darabszámról van szó. Jó sokról, az biztos.

Arról nincs hír, hogy Magyarországon mennyi Apple-mobil ment el, de bizalmas információkból tudom, hogy az egyik legnagyobb hazai blogszolgáltatónál (guess which) 22-e előtt nem volt mérhető az iPhone, azóta viszont erről a mobileszközről nézik legtöbben a postokat.




süti beállítások módosítása