Szóval megérkezett az iPhone 3G. Rekordhosszúságú sorok még a boltok zárásakor is, izgatott vásárlók, egy hosszú pénteki munkanap az eladóknak. A tizenöt percesnek beharangozott kiszolgálás akár negyven percesre is elnyúlhatott - ez derül ki az Appleinsider sorbanállás-tesztjéből. Ráadásul az Apple szerverei is megadták magukat a túlerővel szemben: a telefonok aktiválása olyan forgalmat generált, hogy a gépek nem bírták tovább. Több órás leállást követően szétvert Van Damme-ként álltak fel a földről, és folytatták a hálátlan munkát.
Az első tesztek szerint telefon nagyjából hozza a tőle elvártakat. A 3g-s beszélgetések során a felhasználók drámai hangminőségjavulásról számolnak be, ami ugye nem meglepő. A Gizmodo úgy jellemezte a régi és az új készülék hangminősége közti különbséget, mintha az előzőnél a vonal másik végén beszélő szájat egy kézzel takarnánk le, míg a 3G hálózatot használó iPhone esetében ezt a kezet mintha elvennék. Különböző fórumok beszámoltak még a képernyő árnyalatában látható változásról: a kijelző színe enyhén sárgás, mindenesetre egyértelműen melegebb színárnyalatokkal rendelkezik, mint elődje.
Az új hátlap egyesek szerint jobban kézre esik, mások fanyalognak miatta, de az előnyét ők is elismerik: 20 százalékos javulás tapasztalható a wi-fi jelerősségben a fém hátsó eltüntetésének köszönhetően. A teszt során az előző iPhone ugyanazon wi-fi hálózatot használva 30 méternél elveszítette a jelet, míg az új kütyü 36 méterig is bírta. Kipróbálták a GPS-t is: a szoftver leginkább gyalogos használatra optimalizált, de ez nem is újdonság: haladási irányunkat nem látjuk, viszont a szolgáltatás gyors: akár egyetlen másodperc alatt ránktalál a szoftver a mobilcellás módszer és a GPS kombinációjának segtségével, pozíciófrissítés 5-15 lépésenként érkezik. Elvileg nemsokára én is kezembe fogok egyet, addig sajnos csak a képeket nézegethetem.
update: a képernyő sárgás elszínesződésén már sikerült úrrá lenni egy firmware update-tel.