Tamás javasolta, hogy áldozzunk egy részt a problémának, amivel a Total Commanderhez szokott Windows-júzer szembesül OS X-en. A Finder egy Macre ...
Az Apple kifejlesztette a félméteres kábelt
A Thunderbolt kábel nem olcsó. Kicsit sem. 14 500 forint egy kétméteres példány, hivatalosan azért, mert komoly elektronika van a csatlakozókban. Már ...
Emmy-díjat nyert az Apple
Idén is megítélték a Technology & Engineering Emmy díjakat, amit olyan cégek kapnak, akik kimagasló hatással voltak a televíziózás egyre ...
Az Apple a CES-en is sztár
Javában zajlik a CES, pontosabban már csak az utolsó nap van hátra, és noha az Apple az 1992-es Newton-bemutatója óta nem vesz részt a show-n, ...
Megjelent a Google Coordinate az App Store-ban
A Google Maps Coordinate szolgáltatás eddig csak Androidra volt elérhető, tegnap azonban megjelent az App Store-ban is. Aki nem tudja, mi is ez, itt egy ...
Még mindig van hova bővíteni az iTunes Store-t
Több mint egy éve jelent meg a magyar Music Store, de már bőven elmúlt egy éves a Movie Store is. Utóbbi szinte semmilyen hatással nem volt az ...
Állítólag 44 ezer forint lesz az olcsó iPhone
Gene Munster nagyon szeretne hinni abban , hogy az Apple rövidesen piacra dob egy olcsó mobilt, sőt, egyre több információt vizionál a hivatalosan még ...
Akár már az idén legyőzheti a tablet a laptopot
Amikor Steve Jobs bemutatta az iPadet, még csak zavartan vakargattuk a fejünket és nem értettük, hogy mire lesz jó ez a túlméretezett iPod touch. Az ...
Díjnet/iCsekk
A UPC valamilyen ördögi módszerrel átterelt a csekkes fizetésről az online felületre. Nincs ezzel semmi gond, 2013-ban postára járni a sárga csekkel ...
Már az ötödik bétánál tart a 10.8.3-as OS X
Az Apple elérhetővé tette az OS X új bétájának 12D50-es buildjét, ami már az ötödik a sorban. A legelső novemberben jelent meg, a harmadik és ...