almalé és kungfu Rólunk

Az Apple megváltoztatná az iPhone X kinézetét

Az Apple beszállítói láncából érkezett a pletyka: az LG már azon dolgozik, hogy lecsökkentse a “notch”-nak nevezett belógást az iPhone X kijelzőjébe, vagyis ezt:

ke_pernyo_foto_2018-01-17_10_35_11.png

Az egyesek szerint dizájnproblémának is nevezett jelenség, ami a kamera és a Face ID helyszükséglete miatt alakult ki (vagy azért, mert az Apple mindenáron széltől szélig tartó kijelzővel szerette volna hirdetni a telefont, nézőpont kérdése), a telefon legfontosabb ismertetőjegyévé vált. Mint az Eiffel torony Párizsnak: sokan csúfságnak és látványterrornak tartották a megjelenésekor, eladták ócskavasnak, és fegyvert akartak készíteni belőle, de mégis megmaradt az örökkévalóságnak.

Na, az Apple állítólag nem szeretné ezt: elfogadta a közönség nemtetszését, meg hogy sokan nem hajlandóak egy idő után észre sem venni a belógást (vagy kihajlást, nézőpont kérdése), így arra sarkallják az LG-t, hogy 2019-re csökkentse le drámaian azt a területet, amit a

  • Face Time kamera
  • Pontprojektor
  • Infravörös kamera
  • Infravörös fényvető

foglal el. Állítólag több komponenst összeépítenének.



Többet keresnek a fejlesztők iOS appokkal, mint a Mc Donald’s hamburgerekkel

Miközben mi ebédelünk, kávézgatunk, emailekre válaszolgatunk, meg írogatunk a billentyűzeten jobbára értelmes szavakat egymás után, addig az App Store egyre csak növekszik. Egyre több pénzt szív be, és egyre több pénzt pumpál vissza a fejlesztőknek, akik emiatt egyre többen lesznek, és így tovább.

Nagyon meredeken nő a folyamaton áthaladó pénz mennyisége.

movies.jpg

Horace Dediu érdekes összehasonlításokat tett ezzel kapcsolatban, kiderült például, hogy az App Store bevétele

2018-ban meg fogja haladni a teljes filmes iparág bevételeit, a teljes bolygóra vonatkozóan.
Csak a fejlesztők a maguk 70 százalékával többet keresnek együtt, mint amennyit a meki keres a hamburgereivel világszerte. A felhasználók napi 100 millió dollárt költenek, ez az AdWords bevételi sebesség volt 2012-ben.

És ez csak segít egy hardvergyártó cégnek, hogy még több hardvert adjon el, amiben az igazán sok pénz van.



Valakinek lassabb, valakinek viszont gyorsabb lett az iPhone-ja iOS 11.2.2 után

Nem nagyon lehet követni, mi is történt a legújabb iOS frissítéssel, ahogy megírtuk, sok embernek hirtelen belassult a telefonja, akár a felére esett a teljesítmény az update után.

Mások azt írták, nem történt semmi.

A legérdekesebb a harmadik csoport, akik kétszeres gyorsulást tapasztaltak, ugyanezen update-et követően.

ke_pernyo_foto_2018-01-16_8_12_41.png

Erre varrjatok gombot. Oké, a frissítés valahogy belepiszkált ebbe a “vizsgáljuk meg az akksi öregedését, és lassítsunk a készüléken, ha úgy gondoljuk, indokolt”, valószínűleg máshol húzták meg a határt, máshogy számolják ki az akksiöregedést. Ennek megfelelően olyanok, akik korábban belassultak, most kilassultak, akik meg nem lassultak, most majd igen.

Valami tehát történik, de senki nem tudja, mi, mert az algoritmus továbbra is rejtélyes, az embereknek nincs lehetősége kilépni ebből a kötelező jelleggel rájuk nyomott óvintézkedésből, így mindenki azt várja, hogy na, náluk mit művel majd a következő update.

Mindezt úgy, hogy abban talán mindenki egyetértett a mostani fiaskó után, hogy az Apple-nek elsősorban

el-ső-sor-ban

átláthatónak, nyíltnak és őszintének kellene lennie ebben az ügyben, minden másnak ezután kellene elindulnia. Erre ők belepiszkáltak a kódba, és várják a reakciókat.



Itthon 9900 forintért elérhető, de döcögős az akciós akksicsere

Azt ugye tudjuk, hogy az USA-ban tömött sorok állnak az Apple Store-okban, mióta az Apple harmadáron, 29 dollárért ajánlja az akkumulátorcserét kérdés nélkül minden iPhone 6-ra, 6 Plusra és annál újabb telefonra. Csak arról nem beszéltünk, hogy ez itthon hogyan is néz ki.

Január 3-tól hivatalosan Magyarországon is elérhető az olcsóbb akkumulátorcsere, ami

9900 forintot jelent a honi gyakorlatban.

Felhívtuk az egyik APR szervizét, ahol elmondták, egyelőre iPhone 6, iPhone 6 Plus, iPhone 6S, iPhone 6S Plus készülékekre nem tudnak akkumulátort rendelni, ki hinné, hiány van belőlük. Van viszont iPhone SE-hez, 4-5 munkanapra kell bennhagyni a telefont. Az Apple-től ugyanis csak úgy lehet alkatrészt rendelni, ha a készüléket már otthagyta a delikvens, ez a hülye szabály már régóta él egyébként náluk.

Szóval a fenti telefonok esetében február eleje-közepe után érdemes érdeklődni.

Egyébként ha felhívjuk az Apple központi ügyfélvonalát, ott lefuttatnak egy diagnosztikát a készülékünkön. Ehhez a hívás alatt be kell mennünk a Beállítások — Adatvédelem alá, és az Elemzést választani. Itt megoszthatjuk a diagnosztikai adatokat az Apple-lel. Azonnal, hívás alatt látják az adatokat, nekem elmondták, hogy a tavalyelőtt - 20 hónapja - vásárolt iPhone SE-m 559-szer lett feltöltve, és a diagnosztika szerint éppen nem esik bele a teljesítmény-csökkentett készülékek közé.

diag.jpg

Gondolom ez azt jelenti, hogy nemsokára észreveszem majd a lassulást én is.

Vidéki ügyfeleknek azt javasolták az Apple-nél, hogy keressük meg a Cordon Electronics-et, akik futárral is elviszik a készülékünket, tájékoztatásuk szerint 6000 forintért. A csere itt 9899 forint egyébként, amúgy elfogytak az akksikészletek náluk is. Amúgy két óra alatt cserélik, ha van akksijuk.



Alig, hogy megjelent, máris brutális akciót hirdettek az iMac Pro-ra

Mindössze pár napja csupán, hogy Csaba kicsomagolta az iCentre-től kapott iMac Pro-t és elkezdte komolyabban is nyúzni, Amerikában egy áruházlánc nem volt rest és olyan akciót hirdetett, hogy még az Apple-nél is tuti akadt, aki megigazította magát a széken.

A Micro Center az alap kiszerelésű iMac Pro-t ugyanis "mindössze" 3999 dollárért adja, ami kereken egy ezressel van a hivatalos ár alatt. Az akcióban persze van némi csavar, ugyanis online nem érvényes, mindenképpen be kell mennünk valamelyik boltba ahhoz, hogy vásároljunk egy ilyen szörnyeteget magunknak - fejenként legfeljebb egyet.

screen_shot_2018-01-14_at_12_34_50.png

Nem újkeletű dolog ez, sok áruház így próbálja meg becsábítani a vevőket, a szuper akciós terméket pedig jól eldugják a gigászi méretű áruházban, gondoskodva róla, hogy mire a szerencsés vevőjelölt megtalálja azt, már berakott mást is a kosarába.

Tekintettel arra, hogy jelenleg még nincs hatalmas készlet a legolcsóbb (oké, legkevésbé drága) iMac Pro-ból sem, vélhetően alig egy-két darab lehet boltonként a termékből. A hónap végén várhatóan amúgy Magyarországra is megérkeznek a legdurvább, 14 és 18 magos változatok is, így annak, aki ilyesmire feni a fogát már nem kell túl sokat aludnia.