Végre ennek is eljött a napja, elkezdem a 09-es sorszámú Apple programcsomagok tesztelését. A hazai Apple disztribútortól megkaptam a legújabb iLife és az iWork egy-egy példányát pár napra, én meg persze jól elkezdtem kipróbálni őket. Aki követte az élő közvetítést, annak olyan szavak kavarognak a fejében, mint hogy arcfelismerés, GPS-trükközések, zeneoktatás, új animációk és egy ismét használható iMovie. Reméljük a legjobbakat.
Az új iLife másfél gigát kért magának a merevlemezről. Rábólintottam, és magára hagytam a zümmögő SuperDrive-ot. Mivel az arcfelismerő funkció hangzik a legmókásabbnak, az iPhoto 09-re kattantam rá először.
A program első ránézésre nem sokat változott, az új izgalmak diszkrét gombok mögött rejtőznek: Faces, Places. Rímelni már rímel, de ugye ez még nem jelent semmit. Tele van a világ olyan szörnyűségekkel, amik egyébként rímelnek.
A két nagy újdonság arra hivatott, hogy újfajta kereséseket tegyen lehetővé a képeink között: a felvétel készítésének helye és a képen szereplő emberek alapján is böngészgethetünk a fotók között.
A Faces-re kattintva ez a kép fogadott:
Az arcfelismerő miatt az iPhoto könyvtárstruktúráját egy kicsit át kellett alakítani, és a fotóim szkennelése is az első indításkor esedékes. Én kíméetes voltam a Machez, csupán ezerötszáz képre küldtem rá az algoritmust, és dicséretére legyen mondva, 45 perc alatt elvégezte a dolgát. Az alkalmazás 99 százalékban pontosan ismerte fel a képeken az arcok helyét profilban és szemből is, egy-egy esetben kérdezte meg tőlem, hogy a képen látható járókelő segge tulajdonképpen kinek az arca.
Persze először még buta szegény, hiszen nem mutatták be senkinek, csak ismeretlen arcok tömege kavarog a félvezetőkben. Ahogy elkezdjük megtanítani a nevekre, úgy tesz bátortalan kísérleteket az ismerősök felkutatására a képek között. A Faces menüpont alatt az általunk beazonosított emberek arcai alapján keresgélhetünk, és a Józsiról (Pistiről, Gézáról) készült képek után a program elkezdi sorolni, hogy szerinte még melyik képen szerepel Józsi (Pisti, Géza).
Amíg csak néhányszor mutatunk rá az arcokra, az alkalmazás kevés egyezést talál a képeink között, ráadásul a találati arány sem túl pontos. Állítólag például én is szerepelek ezen a harmincas években készült fotón:
Azt nem árulja el a program, hogy kire gondolt.
Ha nagyon erős benne a gyanú, hogy felismert valakit, akkor rákérdez, hogy jól sejti-e a dolgot, és ezek általában helyes megérzések. A találatok pontossága egyébként nagyban függ az adott arc karakterétől is. A próbák során volt, hogy az ötödik bemutatás után még mindig negyven százalékban olyan képeket mutogatott a program, amin a keresett személyhez még csak hasonló nemű ember sem volt, viszont akadt, akinél csak egyszer kellett beírnom a nevet, ezután húsz darab jó találatot adott ki a program. Pedig az egyiken az illetőnek a szája előtt volt a keze és vicsorgott is.
Persze a program nem találta meg az összes lehetséges képet, de idővel (több név beírásával, vagy válaszolgatással a program kérdéseire) ez a képesség is egyre jobb lesz. A nevek felvitele egyébként egyszerű, gyors és magától értetődő. Ez persze nem mindig vigasztal. Terheléses tesztet is futtattam az új programon és ilyen esetben azért egyetlen képpel is el lehet szüttyögni órákig:
A másik új funkció a Places, ami a képekhez rendelt GPS-koordináták alapján rendezgeti a fotóinkat. A kép alján látható i betűre kattintva egy pofás kis összesítő jelenik meg a kép értékelésével, a helyszínnel, megjegyzéssel és egy Google Mapsos behatárolással.
Ha a fénykép alapból nem tartalmaz GPS-metadatát (mondjuk nem iPhone-nal készült), akkor kézzel gyorsan felvihetjük az adatokat, akár egész Eventekhez. Ehhez csak meg kell adni a város nevét, a gombostűt a pontos helyre bökni, és kész is. Ezután az iPhoto országokra, megyékre és városokra bontva is nyilvántartja a képeinket.
Került még a programba néhány új slideshow is. Már eddig is díjnyertes volt az iPhoto diavetítés funkciója, de most még tettek rá egy lapáttal. Nekem például nagyon tetszik a Sliding Panels nevű szösszenet, amivel egyszerre három kép jelenik meg a képernyőn, mozgalmasan váltva egymást, és a program az egyes fotókat úgy vágja meg (ha szükséges), hogy az arcok mindenképpen rajta legyenek, vagyis itt is visszaköszön az arcfelismerő.
Fejlettebb képszerkesztő funkciók kerültek a programba, és persze a vörösszem-szűrés is a Faces-szel együttműködve, egyetlen kattintásra működik.
Ha a hazai iPhoto Book végre beindul, Travel Mapsokat is nyomtathatunk az útiképeinkről. A fotókhoz rendelt koordináták alapján pofás térképekkel kiegészítve dizájnos útikönyvet rendelhetünk. Csak türelem, nemsokára nekünk is csak egy kattintás lesz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.