Hat órakor kezdődik a történelem utolsó Macworld keynote-ja. Mielőtt az emelvényre lép, ismerkedjünk meg Phil Shillerrel, aki Steve Jobs helyett az esemény főszereplője lesz. Az Apple marketing-guruja 1997-ben, Jobsszal egyidőben tért vissza a vállalathoz, együtt húzták ki az almalogót a süllyesztőből. Eddig összesen tizenhét évet dolgozott az Apple-nél, többször szerepelt már keynote-okon, ezenkívül az Apple elismerésre méltó marketing-stratégiája is az ő nevéhez köthető. Még elmondható róla, hogy negyvenkilenc éves, és szélesen tud mosolyogni, ami talán szakmai ártalom.

Az esemény a pletykák szerint a következő kulcsszavak mentén épül majd fel: DRM-mentes iTunes, webes iWork, Snow Leopard, Mac mini, iMac, esetleg MacBook Pro, iPhone nano. Meglátjuk.

Magyar idő szerint 17:57, mindenki leült, egyre kevesebben mocorognak. A helyszínen van Al Gore, szóval valami környezetvédelmi kommandó betörésére is lehet számítani.

A show Coldplay-jel kezdődik, a zenekar állítólag hangosan szól.

A hazai helyzet: a blog.hu az elmúlt napok hagyományainak megfelelően haldoklik, úgy tippelem, hogy a legfontosabb bejelentések alatt elérhetetlen lesz az Appleblog.

18:03: az isteni Phil lép mackós léptekkel a színpadra! Állítólag nagyon izgatott, amiért ő tarthatja a VILÁGTÖRTÉNELEM UTOLSÓ Apple-Macworld Keynote-ját. Mondjuk én is az lennék a helyében.

Phil elmondja, hogy a mai nap a Macről szól. A tavalyi évben sikerült a legtöbb gépet eladni az Apple történetében, összesen 9,7 millió darabot vettek a vásárlók. Várhatóan idén is nagy lesz a forgalom, amiben nagy szerepe lesz a ma bemutatásra kerülő termékeknek.

Phil szerint három új dologra számíthatunk.

Az első az iLife '09 (remélem sikerül újra normálissá kalapálni az iMovie-t). A programcsomagból először az új iPhotót ismerhetjük meg, ami ha jól értem, mostantól felismeri az arcokat. Elkezdek félni a MacBookomtól.

A program állítólag képes személyek alapján csoportosítani a képeket, Sarah Connor tényleg veszélybe került, itt a Terminator. Végre egy viszonylag könnyen tesztelhető fícsör, könnyű lesz róla eldönteni, hogy jó-e vagy sem. Ha jó, akkor az nagy királyság. Persze az iparágban nem előzmény nélküli a szolgáltatás, de kíváncsi vagyok az Apple technológiájára.

Az sem forradalmi, de jópofa szolgáltatás, hogy mostantól a GPS-adatok alapján is tudjuk rendszerezni a képeinket. Mindez persze csak akkor működik, ha a fotót készítő kütyüben van GPS-csip, ha nem, utólag is bejelölhetjük, hogy hol készült a kép. A térképet az iPhoto Bookba is belerakhatjuk, amit várhatóan tavasztól itthon is kinyomtattathatunk majd az Apple-lel. Legalábbis a HDSys azt ígéri.

De mindez semmi, mert az új iPhotóban olyan Facebook és Flickr-kompatibilitás lesz, hogy beszartok.

Demo van, uncsi, Phil nem mondja, hogy boom!

Na de itt is van az iMovie 09! Kérlek, kérlek, mondd, hogy visszatértek a '07-eshez!

Úgy néz ki nem, mert Phil azt állítja, hogy a vágás tavaly bemutatott módja elképesztő volt. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem legfeljebb elképesztően rossz.

Na, azt állítják, hogy az új verzió majd azoknak is tetszik, akik utálták a '08-ast. Csak nem beismerte az Apple, hogy elrontott valamit?

Az biztos, hogy lesz egy rakás új téma, a videón is jelezhetjük, hogy hol készült a felvétel, új szűrők és rázkódásvédelem kerül a programba. Az Engadget szerint ez utóbbi nagyon komoly, valami traktoros képet látok az oldalon, gondolom azt stabilizálták.

 

Az új Garage Banden van a sor, ami már gitárakkordokra is tanít, éppen blues-ritmusokra mutogatja a szerencsétlennek, mit is kellene lefognia. A zongorát is ismeri.

A leckéket ismert sztárok tartják, például Stinget is megkérhetjük, hogy tanítson meg a dalaira. Egy lecke öt dollár lesz, persze itthon biztosan nem lesz elérhető.

Ennyi volt az új iLife, az upgrade 79 dodó lesz, a családi csomag 99 dollárba kerül és persze minden új Machez jár ingyen.

Jöhetnek az érdekes dolgok.

Kijelzőn: Obama. Ez mipöcs?

Érdekes, mégsem jelent meg a leendő elnök a színpadon, pedig már azt hittem, megvették dekára. Csak egy fícsör, de annak biztos jó. Kiderült továbbá, hogy iPhone-nal is lehet irányítani a Keynote-ot, azt hiszem megvolt a one more thing, mehetünk haza.

Phil nem teketóriázik: bejelenti azt is, hogy elindult az iWork.com, lesz online része az irodai programcsomagnak, megoszthatjuk a dokumentumainkat és megmutogathatjuk azokat barátainknak és üzletfeleinknek. Alapos bajba kerültek azok a google-ös fickók!

"One more thing...the third thing"

17-es MacBook Pro, elképesztő, hanyatt vágódtam, beütöttem a fejem, hisztériás roham jött rám, öntsetek le vízzel, mert nem bírom ezeket az izgalmakat!

Ez a világ legkönnyebb és legvékonyabb 17-es laptopja! Értitek! Ez majdnem olyan jó, mint a "világ legkönnyebb két méteresnél magasabb embere"-kategória!

A kijelző 1920x1200 pixeles, 700:1-hez kontrasztarány, 60 százalékkal több szín, matt kijelző (!!!), ugyanazok a kimenetek, mint a 15-ös verzión.

A hardver a szokásos, Core 2 Duo, 9400M és 9600M GeForce, de akár 256 gigabájtos ssd és 8 gigabájt memória is kérhető hozzá. Ennél is durvább, hogy állítólag 8 órán keresztül üzemképes az akksiról, ami tényleg szép eredmény. Ennek persze ára van: a nagy akkumulátort csak úgy sikerült belerakni a házba, hogy azt nem lehet kivenni onnan, állítólag ezzel nyertek súlyt, meg helyet.

Hohó, hosszú tetszhalottság után egyszercsak elindult az élő közvetítés az egyik fülemet, amit még sargazsiguli küldött be. Itt (nem) lehet nézni.

One Last Thing: iTunes

Az első változás az ár: az eddigi 0,99 dollár helyett 0,69 és 1,29 dollár közt mozognak majd az árak, mert így akarták a kiadók. Ezzel párhuzamosan mindegyik dalból kivették a másolásvédelmet és jobb minőségben rakják fel őket az iTunesra. A dalok 3G-n keresztül is letölthetők az iPhone-ra, persze nyilván nem nálunk, ahol még kábellel se lehet.

Na, úgy néz ki, ennyi volt. Semmi sem jelent meg abból, amit jósolásra érdemesnek gondoltam a Macworld előtt. A kivetítőn Tony Bennett énekel. Ő nem halt már meg?