Idén januárban írtam egy véleménycikket

Ha valamivel hülyét csinál magából az Apple, az az autó lesz

címmel. Arról szólt, mennyire képtelenség 2020-ra autót építeni az Apple-nek, és hogy a projekt többet árt majd a vállalatnak, mint amennyit használ, hiszen az autó lesz az első olyan nyilvános termék az Apple modern (Steve Jobs visszatérése utáni) történelmében, hogy 

nem tudnak megépíteni egy terméket, és nyilvánosan buknak orra.

Kiemeltek fejlesztőket az iPhone-ok, iPodok, Macek világából, és átültették őket egy csarnokba, és felvettek melléjük több száz ismeretlent, akik évek óta az autóiparban dolgoztak. Vezetőnek megtettek egy olyan csávót, aki még újonc korában lehúzott három évet mérnökként a Fordnál, azóta csak reggel meg este látott autót, a munkába menet-jövet...a pletykák belső feszültségekről kezdenek beszélni, tarthatatlan határidőkről, koncepcióhiányról, Jony Ive is mérges állítólag, az Apple Car projektvezetője pedig kiszáll az egészből. Létszámstopot hirdetnek, mindenki állj, elvesztettük az embert, aki nem tudta, mit kell csinálni, keressünk egy másikat.

A Bloomberg információi szerint jól sikerült kiolvasnom a jeleket: tényleg elmeszelték a projektet. Alkalmazottak százainak adnak állítólag most új feladatköröket, és egy önjáró autós platformon fognak dolgozni. Önjáró autón egyelőre nem.

ford-carplay.png

A cikk szerint az Apple nem tudta a tőle megszokott lendülettel keresztülverni a szállítói szerződéseket. Úgy gondolta, a tech-világban rettegett nevük elég lesz az autóiparban is, de nem lett az.

Nagyon-nagyon kínos ez most a cégnek, hiszen a folyamatban meghozott döntések és a kudarcok nagyjából publikusak voltak a folyamatos belső pletykák miatt, és olyan vezetői fogalmatlanságot rajzol ki ez az egész ügy a világnak, amit nehéz lesz kimagyarázni a menedzsmentnek. Főleg hogy nem is magyarázkodnak majd, hiszen egy szót sem szóltak eddig sem semmiről.