Magyarországon nem nagyon lehetett hallani róla, de az Egyesült Államokban egy kickstarter projekt részeként megjelent egy elég spéci zenelejátszó, a PonoPlayer. A háromszög-formájú cucc 400 dollárba kerül, szóval elég drága, hiszen arrafelé ennyiért már majdnem kapsz egy iPhone 5c-t, ami mégiscsak egy telefon.

Joggal várod el tehát tőle, hogy többet tudjon, mint egy hagyományos mp3-lejátszó.

Az ígéretek szerint többet is tud, hiszen egy különleges, 192kHz/24 bites magas minőségű hangfájlt használ (25 DOLLÁR egy album!), ez a formátum a projekt lényege, és olyan nyalánkságok vannak a lejátszóban, mint a dupla jack-kimenet, hogy külön sávon jusson ki a bal, és külön a jobb csatorna, ami állítólag még jobb hangzást tesz lehetővé.

És mindez mire elég az iPhone sima, nagy bitrátájú mp3-aihoz képest?

Semmire.

A Yahoo Tech újságírója végzett vaktesztet a készülékkel, tehát anélkül próbálta meg kiválasztani a jobban hangzó lejátszót, hogy tudta volna, melyikről szól a zene. A szűk keresztmetszetet talán a fejhallgató jelentette, ami egy nem különösebben kifinomult, 30 ezer forintos darab és elképzelhető, hogy egy több százezer forintos modellel már kijött volna a különbség.

De tény, hogy akárhányszor is futtatta le a tesztet, normál körülmények közt az iPhone szólt jobban a korábban professzionális zenészként is dolgozó újságíró szerint, és viszonylag hasonló megállapításra jutott az ArsTechnica újságírója is.

Hm.

Készült közel hat évvel ezelőtt egy a mostaniaknál sokkal komolyabb teszt, amikor egy több milliós stúdióban, zenészek és képzett zeneszakértők, hangmérnökök bevonásával próbálták kideríteni, hogy vajon hallható-e egy mp3 és egy cd közt a különbség. Az eredmény több mint érdekes volt: az alacsony bitrátájú mp3-akat mindenki egyből kiszúrta, viszont 192 kbps környékén már elbizonytalanodtak a hallgatók és onnantól felfele nem vettek észre különbséget a cd és a tömörített zene között. 256 kbps-tól kábé minden ugyanolyan jól szól még akkor is, ha a leghozzáértőbb fickó hallgatja a legjobb minőségű rendszeren a zenét.

Persze ettől még a PonoPlayer spéci, cd-nél is jobb minőséget nyújtó audioformátuma nyújthatna többet egy mp3-nál, de a 256 kbps-os mp3 sem azért volt pariban a cd-vel, mert ugyanazt az elméleti minőséget hozta, hanem azért, mert a különbséget már nem volt képes észlelni az emberi fül. Innentől kezdve tehát tök mindegy, hogy mennyit ugrik a hallható tartomány fölött a hangminőség, a lényeg, hogy így se, úgy se hallod.

És hogy egy rendes fülhallgatóval az iPhone tök jó kis zenelejátszó eszköz.