Három reklámot is készített a Microsoft, mindegyik arról szól, hogy a Surface Pro 3-as jobb készülék, mint a MacBook Air, mert pont ugyanolyan jó laptop, csak közben még egy tablet is.
Ezek az új spotok:
Nem rossz koncepció, sőt, egész jó úton indult el a Microsoft. Megtámadni a konkurenciát és azt állítani, hogy ez az egy készülék jobb, mint az a másik kettő bestsellere együtt, nyerő stratégia lehet, még ha véleményes is, hogy a Surface képes-e lenyomni egy Air-iPad-kombót.
Illetve nehéz felmérni, hogy pontosan mekkora igényt is elégít ki ez a gép: főleg azoknak kellhet a Surface Pro, akik két eszköz helyett csak egyet cipelnének magukkal, de én például a laptopot munkára használom, a tabletet munka utáni tartalomfogyasztásra, és az iCloud miatt nem okoz gondot, hogy ehhez két készüléket kell tartanom, hiszen a zenéim, képeim, adataim, leveleim, de még a böngészési előzményeim is elérhetők mindegyik eszközön. Szóval hiába más az adattároló, folyamatos a kontinuitás közöttük. Ráadásul az OS X és az iOS szerintem külön-külön jobb operációs rendszer, mint egyben a Windows 8, de akiknek egy gép kell, azoknál telibe találhat ez a reklám és akár még meg is győzheti őket a váltásról.
Inkább csak annyi a bajom a spotokkal, hogy egyrészről bántóan esetlenek itt-ott, másrészről meg nem elég bevállalósak: ehhez a tempóhoz, zenéhez sokkal jobban illett volna, ha az Air felhasználója nemcsak megpróbálja leszedni a kijelzőt, hanem ki is tépi azt a helyéről, zsinórokkal, zsanérokkal együtt. Az ütősebb lett volna.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.