A tegnapi Air-update-ről felesleges mást mondani, mint hogy olcsóbb lett a gép. A processzor órajele jelentéktelen mértékben, nyolc százalékkal nőtt, ez az, amit lényegében soha, semmilyen körülmények közt nem veszel észre. Se az ssd, sem a többi alkatrész nem változott érdemben, viszont az alapár mostantól 999 dollár helyett 899 dollár, ami a legalacsonyabb Apple-laptop-ár EVER.

design_unibody2.jpg

Az Appleinsider készített egy tök jó összeállítást, amiből kiderült, hogy eddig a 999 dollár tartotta a legalacsonyabb árszintet, ennyibe került eddig a legkisebb Air és ennyi volt a műanyag MacBook ára is hosszú időn keresztül.

Ehhez képest a legelső laptop, a Macintosh Portable (ami csak szteroidinjekciókkal volt portable) 6500 dollárba került, méghozzá 1989-ben, ami most kb. 12 ezer dollárnak felelne meg, az inflációt is figyelembe véve.

A PowerBook G4-es 12 colos verziója 1499 dollárig esett be, MacBookból volt 999 dolláros modell, ahogy az iBookból is, a nem retinás MacBook Pro 1199-nél, a retinás 1299-nél állt meg, és volt ugyan egy spéci gép, az eMate 300, amit már 799-ért el lehetett vinni, de ez nem Mac volt, hiszen a Newton operációs rendszere futott rajta (de nélküle az iBook sem lett volna olyan, amilyen).

6adcf964.jpg

Egyébként a newtonos videónkat láttátok már?

 

Szóval ez a legolcsóbb alapáras Mac. Iskolai verziókban volt már 899 dolcsis modell, de az most nem számít.

Forintban is elég jó ára van a gépnek azzal együtt, hogy szerintem nálunk került már ennél kevesebbe is a Mac, amikor még erősebb volt a forint, de ezt Handrás biztos jobban tudja, talán majd bekommenteli jól, hogy mi is volt a helyzet.