Ekkora iOS-zajban jól esik egy kicsit a Macintoshokról beszélni. Főleg ilyen jó hírekkel: az ACSI éves felmérése szerint tíz éve egyhuzamban vezeti a Mac az amerikai vásárlók elégedettségi listáját. Sőt, még javítani is tudott az eredményén a termékcsoport.

apple-family1.jpg

Tavaly 86 százalékkal állt a gyártói rangsor élén az Apple, miközben a második helyezett Dellnek 81 százalék jutott, a többi brandnek meg kevesebb, mint 80 százalék. Idén annyi történt, hogy az Apple 87 százalékra növelte elégedettségi mutatóját, de rajta kívül csak egy gyártónak, a HP-nek sikerült bekerülnie a 80-as mezőnybe. A legtöbbet az Acer rontott, három százalékpontnyit, illetve a mezőny többi része, ami 80-ról 76 pontra esett vissza.

Persze a pc-s piac eredményét nehéz elválasztani a gépeken futó operációs rendszer minőségétől, és könnyen lehet, hogy a változást a Windows 8 terjedése idézte elő. Vagy épp fékezte.

Lényeg, hogy a Mac továbbra is az élen, magabiztosabban, mint valaha: 1995 óta 13 százalékpontnyi a javulás, ami messze a legtöbb az egész mezőnyben. És már a kezdeti évben is hozta a számítógéppiac általános elégedettségi mutatóit az Apple.

Screen Shot 2013-09-18 at 9.24.32 AM.png