Kiderült, hogy az Apple már egy ideje megbízást adott a Fair Labor Associationnek, vagyis az emberi jogokat szem előtt tartó nonprofit szervezetnek, világítsa át a Foxconn Apple-nek termelő gyárait, vizsgálják meg a valós munkakörülményeket és a túlórákat. Az eredmény egy szép, terjedelmes dokumentum lett, amit az Apple odatartott a Foxconn orra alá. Nem volt mit tenni, a cég egy rakás változtatást vezet be, hogy megfeleljen az előírásoknak.

Eddig a történet egy kövér happy endnek tűnik. És a legtöbb szabályozás esetében az is.

Csakhogy itt jön elő a már korábban említett körülmény: Kína nem az Egyesült Államok. Interjút adott néhány dolgozó a Reutersnek, akik egyáltalán nem örültek például annak, hogy 49 órában maximalizálták a ledolgozható órákat egy héten. "Azért vagyunk itt, hogy dolgozzunk, nem azért, hogy játszunk" - mondta a 25 éves Chen Yamei, aki négy éve dolgozik a gyárban, és havi 634 dollárt, 140 ezer forintot keres meg, aminek nagy részét hazaküldi a családjának. A kevesebb munkával pedig kevesebb pénz jár.

Ha az Foxconn kapuin kívül minden változatlan marad, márpedig ezen az Apple sem tud segíteni, akkor a szabályok betartásának sok esetben nem örülnek. Ennyit a rabszolgatartásról.

Eszembe jutott a South Park ide vonatkozó része, amikor a fiúk kiszabadítják az állatkertből Wilzyx-et, a bálnát, mert azt gondolják, hogy nem jó neki a vízben, és csak a Holdon képes élni. Nem sokat szaroznak, kilövik az állatot a Holdra, a rakéta fellövése után ujjonganak, mert most már a együtt van a többi Zypoddal, és boldogan élnek. Az utolsó vágókép pedig ez: