Tegnap már volt szó az Apple új iBook 2 formátumáról, amivel interaktív, multitouch-gesztusokkal vezérelt, nagy felhasználói szabadságot adó oldalak, menük használhatóak, készíthetőek. Kiderült az is, hogy ilyen tartalmakat bárki egyszerűen gyárthat az iBooks Authorral. A maces program végfelhasználói szerződésében viszont van egy kitétel, ami a kritikus szemeknek rögtön feltűnt. Pedig számítani lehetett rá. Sőt nem lett volna az egésznek értelme másképp.

Ez arról szól, hogy az iBooks Authorral készített iBook 2 formátumú anyagok pénzért kizárólag az iBookstore-ban értékesíthetőek. Ingyenes könyveket, epub vagy pdf formátumra konvertált anyagokat bárhol lehet értékesíteni, de az Apple saját szabványát csak Apple készülékekre lehet tenni.

Egyesek szerint ez olyan, mintha a Microsoft a Wordben készített fájlokra előírná, mit lehet velük tenni.

A példa csak azért sántít, mert a Word egy pénzért kínált szoftver, ami azt a .doc formátumot állítja elő, ami szinte alapértelmezett lett a szöveges dokumentumot terén. És nem azért nincs ilyen előírás rá, mert a Microsoft a szabadság harcosa, hanem azért, mert ellenkezne az érdekeivel - a minél szélesebb terjesztéssel, ezáltal minél több bevétel teremtésével. Az iBooks 2 szépen illeszkedik az Apple-termékek közé: házon belüli használatra készült, nem célja, hogy a világon minden eszközön elterjedjen. Csak az iPaden. Hogy az iPad legyen alapértelmezett, és ezáltal az termeljen minél több bevételt. Ez az ötlet.

Mert iBooks 2-olvasót pikpakk lehetne készíteni androidos eszközökre is, és ha weben is kaphatóak lennének a bárki által elkészíthető tartalmak, az iBookstore-nak és az iPadnek nem lenne akkora jelentősége. Az Apple ebben jó: ismét tartalommal erősíti a hardvereit, a tartalom előállítását pedig már csaknem a felhasználók kezébe helyezi. Mint a Keresztapa, egy visszautasíthatatlan ajánlatot tesz, és ahogy az emberek elfogadják az ajánlatát, valójában őt is erősítik.

Ezt a rendszert összehasonlítani fizetős programokkal, ahol a cél a minél szélesebb körű használat bármilyen pc-n, nincs értelme.