Nekem nem. Erre a következtetésre jutottam, miután elkértem az iStyle-tól a létező legerősebb MacBook Prót, a 2,2 gigahertzes, négymagos Core i7-es processzorral, 4 gigabájt memóriával és AMD Radeon HD 6750M-mel szerelt szörnyet.

Elvégeztem persze a szokásos teszteket is, és hát az a helyzet, hogy ebben a posztban én leszek a viszonyítási alap: a másfél éves MacBook Prómhoz, a 2,53 gigahertzes Core 2 Duóval, Geforce 9400-zal és 4 gigabájt memóriával szerelt laptopomhoz mérjük majd az újdonság erejét, csak hogy lássuk, hogy a nyers teljesítményben mekkora fölényben van a 17-es vadállat.

Itt van például a grafikus gyorsítók közti különbség:

Aztán nézzük meg a processzort (a tizedesjegy lemaradt, 1,4 és 5,2 az eredmény):

Jól látszik, hogy ezek nem is egy ligában játszanak, az új MacBook Pro nemcsak egyszerűen legyőzi az enyémet, de megrágja, lenyeli, felöklendezi, majd meggyalázza a tetemét.

Ennek ellenére mégsem éreztem sokkal gyorsabbnak a munkát az óriással, és ez a lényeges szempont. Fogtam a saját rendszerem és a Time Machine segítségével ráraktam az összes adatomat a 17-esre, majd elkezdtem figyelni, hogyan változnak meg az alapvető munkafolyamatok.

Kisebb csodát vártam. Látjátok a grafikonokat, ezek alapján valami egészen megdöbbentőnek kellett volna történnie, de csak árnyalatokat tapasztaltam. Megmondom őszintén, valami Tiger-szerűben bíztam: azon az operációs rendszeren még tényleg tökéletesen működött minden, sosem kellett várnom semmilyen munkafolyamatra, ritka vendég volt a strandlabda, mindenek fölött állt a gyorsaság és a stabilitás. A Leopard aztán sokat rontott ezen az élményen, és a Snow Leopard sem tette helyre a problémát, de abban bíztam, hogy ami nem megy szoftverrel, az majd a hardver brutális erejével menni fog.

De nem.

Az iPhoto majdnem ugyanolyan lassan indult el, a kábé húszezer képem közti görgetés nem volt sokkal folyamatosabb. Ha rányomtam az edit-gombra, itt is várnom kellett.

Safari alatt dettó: néha előjött munka közben a strandlabda, időnként beragadt a rendszer.

Vagy az iTunes: ugyanazok a belassulások, amikor iPhone-t dugok a gépre, mint a jóval gyengébb gépet használva,

Persze minden várakozás rövidebb ideig tartott, hamarabb kimúlt a strandlabda, gyorsabban összekapta magát az iTunes, de ettől még továbbra is igaz: a 2006-os Core Duóval szerelt MacBookomon alapvetően gördülékenyebb volt Tiger alatt a munka, mint a négymagos szörnyeteget használva Snow Leopard alatt. Ami azért kicsit elkeserített.

Vannak azért itt kitörési lehetőségek: például ha az új gépben memóriából is több lett volna, mint az enyémben, azt már biztos megéreztem volna, de nyolc gigabájtnak horror ára van. Aztán ott az ssd, amihez szintén komoly reményeket fűzök, de ez is óriási beruházást jelent.

És persze rengeteg munkafolyamat alatt természetesen óriási előrelépés az új Mac: aki intenzív számolási, grafikus feladatokat végez, annak ég és föld lenne az én gépem, meg az új Pro, viszont sima felhasználás közben sajnos nincs drámai, inkább csak árnyalatnyi változás.

Talán kipróbálom a legnagyobb MacBook Airt, abban ssd van, és még mindig olcsóbb, mint ez a 17-es.

Ha meg erővel nem megy, akkor majd ésszel: talán a Lion megoldja a gondot.

Meg ott a "B" terv is, amit majd jövő héten ismertetek.