Na, elkezdődött, itt az újév, mindenki arra számít, hogy az Apple még januárban, vagy februárban, esetleg márciusban, de legkésőbb áprilisban bemutatja az iPad 2-t, amiről persze nem tudunk semmit. Mi lesz benne? Változik a hardver? Kap új funkciókat? Tudja a franc.

Mindenesetre most felbukkant a neten néhány fotó, ami FUTÓTŰZKÉNT járta körbe a híresebb blogokat, és amiket most én is szeretnék megosztani veletek. Ez nem az iPad 2-t mutatja, inkább csak a házát, a burkolatát és azt sejteti, hogy milyen lesz az új gép (ha igaz).

A készülék ezek alapján vékonyabb lesz a jelenleginél, ezzel együtt talán kicsivel könnyebb is, ami nem lenne egy rossz irány: húsz deka mínusz sokat jelentene, amikor a kezünkben fogjuk a kütyüt. Az ívek felbukkanása egyébként egy fordított iPhone-osodást sejtet: az első iPad olyan volt, mint az iPhone 4, ez meg inkább a 3G-re vagy 3GS-re emlékeztet.

A másik fontos újítás, amit észre kell venni, az optika helye: senki sem lepődne meg, ha az iPád 2-be kamera kerülne, ez egy tökéletesen logikus iránynak tűnik.

Egyébként ha engem kérdeztek, nagyjából ennyi is lesz a következő generáció: könnyebb kivitel, kamera, esetleg több memória és talán valamivel nagyobb felbontású kijelző. A tablet sikere alapján ennyi még elég lehet a következő év túléléséhez.

Ami meg a képeket illeti: szkeptikus vagyok az ilyesmivel kapcsolatban, de az iPhone 4 elvesztett példányát is kamunak hittük, aztán utóbb kiderült, hogy az a valódi készülék volt, jobb tehát mindent megírni, amit lehet.