Még nem jelent meg a termék, még nem is nyilatkozott semmit az Apple, mégis sejtjük. Ugyanis az iPhone 6s háza és kijelzője is kikerült a gyártósorokról - ahogy ez ilyenkor már lenni szokott -, így néhány dolgot megtudtunk az új telefonról.
Az egyik, és legfontosabb: a bendgate. Vajon az iPhone 6s elhajlik-e úgy, mint az elődje, vagy jobban bírja a zsebben gyűrődést (különösen érvényes a kérdés az iPhone 6 Plusra)? Nyilvánvalóan annak ellenére, hogy az Apple hivatalosan nem beszél bendgate-ről, és a tesztek is azt mutatták, hogy a többi gyártó telefonja hasonlóan hajlik, tudják, hogy lehetne ezt jobban is.
És most lesz is jobb. Noha a külső tok méretre, marási helyekre kábé megegyezik a mostani szériával, egy nagyon fontos különbség akad a kettő között:
a hangerőgomboknál, ott, ahol az iPhone 6 legkönnyebben elhajlik, sokkal vastagabb az anyag. 1,1 milliméter helyett 1,9 milliméter.
Ráadásul a tok könnyebb is, mint a mostani iPhone-oké, vagyis előfordulhat, hogy ezúttal más fémötvözetet választottak. És biztosak lehetünk benne, hogy ha változtattak, a tartósabb kialakítás érdekében tették elsősorban.
Egyébként tegnap még egy videó is kikerült a netre az iPhone 6s-ről, amin a kijelzőt unboxolták. Apró különbségek, csatlakozó orientációjában és hasonlókban látható változás, talán egy Force Touch komponens helye, de semmi bokalefosós hír. De lassan össze lehet rakni egy készüléket már az egyes alkatrészekből.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.