Készítettem egy összeállítást a tegnap kiderült árak és a korábbi iPhone-csomagok viszonyáról. Lássuk először a Telekomot:
(tudom, @GK, ciki képpel beilleszteni a táblázatot, tököltem a HTML-lel, de pénteken nem volt rá idegzetem)
Szóval azt látjuk, hogy míg egy ikon 200-as csomaggal az Apple éppen aktuális új iPhone modellje (iPhone 4) 2010-ben 117.990 forinttal elvihető volt, most ez az ára majdnem 200 ezer forint. Két éves hűséggel persze.
Itt a Vodafone-árak táblázata, szintén képként beillesztve:
Itt ugye bekavart a díjcsomag átnevezése és a havidíj módosulása, amit azért idén kompenzáltak egy díj mellé fizetendő törlesztőrészlettel. Ez azt eredményezte, hogy egy RED+-nál most ugyanannyit fizetünk havonta két évig, mint a RED Supernél tavaly, a kezdőrészlet meg egy kicsit emelkedett.
De nézhetjük úgy is, hogy a havi törlesztőket beépítjük a készülékárba - ezt látjátok a fenti képen legalul. Ekkor észrevesszük, hogy két év alatt 234 ezer forintnál is többet adunk csak a telefonért, mellette még kötelesek vagyunk fizetni a kiválasztott csomaghoz tartozó havidíjat is. Persze ez utóbbi nem számít bele a vételárba, készülék nélkül is fizetnek az emberek a szolgáltatásért.
update: tegyük hozzá, hogy a kártyafüggetlen iPhone ára is folyamatosan nő. Itt van 2011-ből egy iPhone 4S ár az Apple weboldaláról:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.