Tegnap megnéztük, hogy mire képes a leggyorsabb, újgenerációs Apple-laptop a leggyorsabb 13-as Pro ellen. A kihívó az Intel új, 1,7 gigahertzes Haswell processzorával szerelt MacBook Air volt, a másik meg az én 2,9 gigahertzes Ivy Bridge-es MacBook Próm. A 13-as méretosztályban máig ez jelenti a csúcsot, akár a hagyományos, akár a retinás Prókat vizsgáljuk. A tesztből kiderült, hogy még mindig erősebb a Pro, de már nem olyan sokkal.

A valódi kérdés viszont inkább az, hogy mire számíthat, aki maradna a Pro-kategóriában. Aki nem gondolkozik osztálycserén, csak azért, mert az új Air sokkal kisebb súly és nagyobb üzemidő mellett hoz közel olyan teljesítményt, mint az aktuális Pro. Aki most venne MacBookot, de nem tudja, hogy érdemes-e kivárnia.

Lássuk, mire számíthatunk: hatalmas forradalomra nem. A Haswell tervezésénél nem a csúcsteljesítmény, hanem az alacsony fogyasztás volt a cél. Ez az Airnél nagy előrelépést jelent, hiszen a sebesség megtartása mellett jelentősen növelni tudták az egy feltöltéssel elérhető üzemidőt, egy Pro gépnél viszont az a kérdés, hogy mennyivel tart rövidebb ideig a renderelés, exportálás, meg a többi hülye szó. És ebben nagy ugrásra felesleges számítani.

Az Intel is azt kommunikálja, hogy a processzorteljesítmény azonos fogyasztás mellett kábé 10 százalékkal nőtt, és a tesztek sem mutatnak ennél nagyobb ugrást. És az sem látszik a jelenlegi termékkínálatban, hogy alapvetően más megközelítést használó cpu-kat lehetne rakni a most használtak helyére.

Mivel a teljesítményt hajszoljuk, nézzük meg mindegyik Apple-gépnél a csúcsverziót, és lássuk, mire számíthatunk helyette. A 13-as MacBook Prókban jelenleg az én gépemben is használt, 2,9 gigahertzes 3520M cpu jelenti a csúcsot (retinába kérhetsz 3-ast is). A 15-ösnél a már négymagos, 2,7-2,8 gigahertzes 3820-3840QM (nem retina, retina) a kérhető maximum.

Tételezzük fel, hogy az Apple nem szeretné növelni a processzorok fogyasztását, hogy szinten tarthassa az üzemidőt. Ebben az esetben a 13-as gépnél 35 watton kell tartani a cpu fogyasztását. A 35 wattos kategóriába viszont a Haswell-technológia mellett sem fér bele sok termék: a kétmagosból a 2,8 gigahertzes 4558U jelenti a csúcsot, ami valószínűleg egy hangyafasznyit se lesz gyorsabb a jelenlegi modellnél, míg a processzorba épített Iris 5100-as, más néven GT3-as grafikus gyorsító átlagosan 15 százalékos teljesítménynövekedést hozhat magával. Jó hír, hogy a csip maximális fogyasztása 28 watt, így ha az új, 13-as Pro érezhetően gyorsabb nem is lesz, legalább az üzemidő nő majd, ez viszont már nagyon is látványosan.

Másik opció, hogy beépítik a gépbe a 37 wattos fogyasztású, 2,2 gigahertzes, négymagos 4702MQ-t, ilyen döntést viszont már az előző generációnál is hozhatott volna az Apple, hiszen Ivy Bridge-ből is volt 35 wattos négymagos: a 3612QM, 2,1 gigahertzes órajellel. Ha akkor nem hozott ilyen döntést az Apple, most még kevésbé tűnik indokoltnak a lépés, hiszen ebben a Haswell négymagosban gyengébb gpu van, mint a Haswell 2,8-as kétmagosban. Szóval mindenképp kompromisszumos döntést kell hozni, és mérget vennék rá, hogy az Apple inkább az alacsonyabb fogyasztású, gyorsabb gpu-jú csipet választja majd, mint az éhesebb négymagost, gyengébb grafikával. Főleg, hogy ennek a processzornak leginkább a retinás 13-asban lenne értelme, oda meg jobban kell a grafikus kraft, mint a cpu-é.

De nem lesz nagy forradalom a 15-ös méretosztályban sem: ott ugye 45 wattig mehetünk el, viszont ezzel be is ragadtunk a 2,8 gigahertzes, 4900M nevű modellnél. Ha ennél nagyobb órajelre vágyunk, már 57 wattra ugrik a fogyasztás, ami jelentős üzemóra-csökkenést okozna a 15-ös Prókban. Szóval kapunk egy 2,8-as processzort a 2,8-as helyett, ami legfeljebb 10 százalékos gyorsulást jelent majd, ráadásul ebben a csipben nem is a GT3-as, hanem a GT2-es grafikus gyorsító van, ami alig valamivel gyorsabb, mint az aktuális processzorokban dolgozó HD4000-es, és lényegesen lassabb, mint az ezek mellé szerelt Nvidia GeForce GT 650M. Szóval amikor a processzorba integrált gpu dolgozik majd, akkor nem lesz sokkal gyorsabb a gép, amikor meg erő kell, úgyis szükség lesz dedikált gpu-ra, így a Haswell miatt sem a teljesítmény, sem az üzemidő nem nő majd drasztikusan a 15-ös kategóirában.

És akkor nézzük, mire számíthat az iMac: a csúcsot most a 3,2-3,4 gigahertzesek jelentik (i5-3470, i7-3770), ezek 77 wattot fogyasztanak, ilyet nem is találunk az új kínálatban: vagy alacsonyabb órajelet kapunk, 65 wattos TDP-vel, ekkor az órajel kábé pont annyit esik, amennyit azonos órajel mellett a teljesítmény nő, szóval semmivel sem lesznek gyorsabbak az iMacek, csak csökken a fogyasztásuk. A másik opció, hogy valamiképp megoldják az új, 84 wattos csipek hűtését a vékonyka házban, ebben az esetben a 3,2-3,4 gigahertzes Ivy Bridge-ek helyett jöhetnek a 3,4-3,5 gigahertzesek (i5-i7), és a teljesítmény is nőhet olyan 15-20 százalékot. De többet nem.

És aki esetleg a Mac miniben bízott: eddig is lehetett volna a 2,6-os négymagosnál erősebb csipet rakni bele, csak árban nem akart elszállni az Apple. Ha feltételezzük, hogy ugyanannyiból akarják Cupertinóban kihozni a gépet, akkor a 2,7 gigahertzes 4800MQ jelenti az elérhető csúcsot, GT2-es gpu-val, a csoda tehát megint elmarad.

Átnézve az Intel kínálatát, jelentős változásra ezek után nem érdemes számítani. Az új Air sokkal jobb gép lett, mint az előző, mert a Haswell-architektúra elsősorban erre a kategóriára koncentrál, de az összes többi típusnál csak marginális előrelépésre lehet számítani: vagy a grafikus gyorsító lesz gyorsabb, de a plafont ez sem fogja beszakítani, vagy a processzor kap 10-15 százalékos pluszt. Emiatt persze már érdemes lehet szeptemberig várni, amikor várhatóan befutnak az új modellek, főleg, hogy a cpu mellett egy rakás alkatrészt lehet még fejleszteni bennük (új wifi, nagyobb akku, mittomén), de az is biztos, hogy a mostani termékkínálat elég jó vétel lesz, amikor majd akciós áron kifut, hogy helyet csináljon az újnak.