Újabb részleteket osztottak meg az új iOS-sel kapcsolatban azok, akik állítólag már látták Jony Ive új munkáját. Korábban már írtunk arról, hogy a flat dizájn kerül előtérbe, és sokkal inkább a Reminders lesz az irány kinézetben, semmint a Contacts vagy a Calendars app kinézete.

A belső források most azt is kiemelték, hogy mindenhol felbukkantak a fekete-fehér UI-elemek, a textúra pedig mindenhol lapos. Mindenesetre az elmúlt hónapokban többször is gyökeresen változott a dizájn, így nem kizárt, hogy még mindig nem a végleges verziót tapogatják Cupertinóban.

Jony állítólag kiemelte, mennyire távol érzi magától a textúrahangsúlyos dizájnt, amit inkább Jobs és Forstall erőltetett. Ráadásul az iOS-ben jelenleg egymástól eltérő elemek is vannak (az előbb már említett appok például), ami zavaró.

screen-shot-2013-05-21-at-8-53-13-pm.jpg

A pletykák szerint már a telefon bekapcsolásakor megrökönyödünk majd: a telefont aktiváló csúszka, ami az első iPhone OS óta nagyjából ugyanúgy néz ki, most elveszti minden csillogását. Fekete lesz. A PIN kódot kerek, lapos, fekete gombokon kell beütni, amin fehér lesz a szöveg. Mindenesetre a Lock screent mindenféle gesztusokkal lehet majd manipulálni, ez pedig az első állítás ebben a bekezdésben, ami izgalmasan hangzik.

notifictations.jpg

A Notification Center kap még egy kis boostot. Egyrészt ez is teljesen fekete-szürke-fehér lesz (ezt inkább akkor ítéljük meg, amikor meglátjuk), másrészt az eredeti tőzsde és időjárás widget mellé újak jönnek - például lokalizációra alapuló hírfolyam. Meg egy gyors elérés az Airplane módhoz, wifihez és a többiekhez véééégre.

Egy másik Android-nyúlás: állítólag megjelennek az panoráma háttérképek, amik az oldalak lapozásával mozognak. Ennek szükségességét persze majd az iPhone 5 panoráma-funkciójával magyarázzák. De tényleg sokat dob a feelingen, úgyhogy jöhet, a szabadalmi dolgokat remélhetőleg elintézik addig.

Máskülönben az árnyékolás, a gradient sokkal inkább háttérbe szorul, blur effektekkel viszont gyakran találkozunk majd. Viszont egészen biztos, hogy a bőr, fa, pókerasztal és hasonló textúrák kivégzésre kerülnek. Animált időjárás-előrejelzés is érkezik - ez sem egy nagy találmány -, leginkább a lenti fotó az irány, amit Dirk Jan Haarsma posztolt a Dribbble-re.

weather_app.png

Persze nem csak a dizájn változik, az iOS 7 állítólag rengeteg fejlesztést tartalmaz az autósoknak Siri és Maps használathoz, valamint integrálásra kerül a Vimeo és a Flickr. Mindenesetre inkább az iPhone-használók találnak előnyöket a változtatásokban, az iPadesek kevésbé.

Új iPhone az új rendszerhez: valószínű.

via 9to5Mac