Tegnap azt találgattuk, milyen lesz a hamarosan bemutatásra kerülő OS X 10.9, most lássuk, mit várhatunk az iOS 7-től.

iOS7.jpg

Jony Ive-ot, elsősorban. Ő kapta meg a szoftveres team vezetését, így szabad kezet annak a megvalósításában, ami szerinte a felhasználók számára a legjobb. Nemrég érkeztek már pletykák arról, hogy lemaradásban van az iOS csapat, és néhány programozót el kellett kunyerálni az asztali operációs rendszer fejlesztőitől. Komoly munka folyik tehát, legalábbis reméljük.

Akik látták már a rendszer korai verzióját, azt mondták a 9to5Macnek, az iOS teljesen új UI-t kap, vagyis végre érkezik a frissítés, amit annyian hiányolnak. Ezt sejthettük a WWDC-s logóból is, az új kinézet hangulatával kapcsolatban lehet sejtésünk, ha ránézünk erre:

ww.png

Legalábbis ami a színeket (az első iMac-szériából visszaköszönő, átlátszó cukorkák), és a vékony szöveg stílusa is ellentétben áll az eddig látottakkal.

Egy névtelen forrás szerint az új dizájn "nagyon flat". Egy másikuk szerint az UI-ból eltűnt minden megcsillanó fény, kiemelkedő nyaldmegagombot érzés. Megint más egyenesen a Windows Phone Metro UI-jához hasonlította az iOS 7-et, de őt már elszállították a mentők.

Jó példákat is hoz a 9to5Mac, megemlíti az iPades iCal, Calendar, Reminders és Contacts appot.

cal.png

A bőrkötéses szél például, amihez állítólag Jobs a belső dizájnerek tiltakozása ellenére ragaszkodott, mára picit grószfateros, a Contacts meg egy nyitott könyvet ábrázol, ami egyébként OS X-en is rohadtul elüt a meglévő dizájntól és úgy általában 2013-tól. Na, a Reminders az az irány, amit most folytathatnak.

Az ikonokat is átrajzolják, valószínűleg ezek is elvesztik a fényüket, árnyékukat, és talán a tükröződést is leradírozzák (sikít).

Persze nem csak ennyi történik, biztosak lehetünk benne, Ive újragondolja a dizájn kérdését a teljes UI szintjén, és megpróbál egy egységben gondolkodni - amire eddig nem volt lehetőség. Újratervezi a rendszerbeállítások és értesítések kezelését is a pletykák szerint, talán megszűnik a mostani kissé tákolt feeling.

Látható tehát, hogy míg az OS X a belső értékekre megy rá, addig az iOS-nél a hírek több külsőséges és alapvető változásokról szólnak. Viszont egyik sem egy habkönnyű kis update, szóval már ezek miatt is érdemes várni a június 10-ét.